VIZES VB 2017;vízilabda;vizes vb;férfi vízilabda;FINA;Gór-Nagy Miklós;Märcz Tamás;

Előre, a csoportelsőségért

A magyar férfi vízilabda-válogatott szerda este 9-9-es döntetlent játszott Olaszország ellen. A mérkőzés után a csapat tagjai a bíráskodásról, s már a következő, francia-meccsről is beszéltek.

"Igazságos eredmény a döntetlen, még úgy is, hogy nem éreztem azt, hogy hazai pályán játszanánk. Érdekes volt a játékvezetői felfogás, de lehet, hogy hasonló lesz a jövőben is. Felkészültek a játékosok az effajta ellenszélre is. Csak magukkal kell foglalkozniuk, hogy a játékuk minél jobb legyen" - nyilatkozta Märcz.

A szakember hozzátette, az egy pont megszerzése annak fényében örömteli, hogy Hárait elveszítették a második negyedben. "Az a célunk, hogy a franciákat jó játékkal legyőzzük, abba viszont nem tudunk beleszólni, hogy az olaszok mit játszanak az ausztrálok ellen. Úgy érzem, amit az ausztrálok ellen nyújtottunk, az elég lehet ahhoz, hogy csoportelsők legyünk" – utalt a nyitányon aratott 13-3-as sikerre a szövetségi kapitány.

A három gólt szerző Vámos Márton kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar válogatott egyenlíteni tudott, ugyanis a csapat utolsó két találatát ő jegyezte. "Azzal, hogy mi mentettük meg az egy pontot, valamennyire meg vagyunk elégedve, de egyébként nem, mert győzelemért érkeztünk erre a mérkőzésre. Sajnos az elején a két bekapott gól annyi energiánkat felemésztette, hogy a végére kicsit elfáradtunk. Nyilván nem jó, ha az ember délutáni pihenőidejét félbeszakítják, de vagyunk annyira profik, hogy ezt félre tudtuk tenni és amikor megérkeztünk a mérkőzésre, akkor már egyáltalán nem foglalkoztunk ezzel – reagált Vámos a délutáni tűzriadót firtató kérdésre is.

A válogatott kapusa, Nagy Viktor elmondása szerint ilyen mérkőzésre számított, egy dolgot kivéve, hogy az izraeli és az orosz játékvezető így fog bíráskodni. "Azt vártam, hogy hazai vb-n semleges bíráskodást kapunk, de nem így történt. Annak viszont örülök, hogy bírtuk a nyomást, ikszre tudtuk hozni a meccset. Ki kell pihennünk magunkat, készülünk a franciák ellen, hogy minél több góllal nyerjünk."

Társaihoz hasonlóan Gór-Nagy Miklós sem tudott szó nélkül elmenni Hárai kiállítása mellett. – Amikor a második negyedben kiállították Pufit (Hárait – szerk.), az nem csak minket, de a játékvezetőket is összezavarta. Elkezdtek össze-vissza fújdogálni, majd próbáltak idekompenzálni. Akkor elkezdtek az olaszok még jobban verekedni, aztán odakompenzáltak. Amikor a nemzetközi szövetség elnöke odamegy és parolázik az olasz játékosokkal, jópofáskodik a bírókkal, az nem egy egészséges helyzet. Sajnos ez a vízilabdának a velejárója... De nem baj! Ha kell, akkor ezt is legyőzzük! – fogadkozott a kapuvédő.

A csoportkört záró, Franciaország elleni találkozót holnap este 20.10-től rendezik a Hajós-uszodában, az M4 Sport élőben közvetít. A tét a csoportelsőség, s a vele járó vasárnapi "szabadnap".