DK;BKK;online értékesítési rendszer;

2017-07-22 13:50:00

DK: le kell állítani a BKK online értékesítési rendszerét

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) azonnal le kell állítania elektronikus jegy- és bérletvásárlási rendszerét.

Gy. Németh Erzsébet a párt fővárosi képviselője szombaton  elmondta, a rendszert csak akkor lehet újra üzembe helyezni, ha a hibákat kijavították rajta, mert jelenleg az adatok nincsenek biztonságban, nem tudni, hogy kikhez kerülnek érzékeny személyes adatok.

A képviselő emellett felszólította a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot is, hogy indítson vizsgálatot az ügyben.

Felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a rendőrök éjjel vitték be kihallgatásra azt a 18 éves fiút, aki a rendszer egyik hibájára jó szándékkal felhívta a figyelmet. Mint mondta, egy normális országban ez nem történhet meg, nagy internetes cégek az ilyen jelentéseket meg szokták köszönni.

Gy. Németh Erzsébet szerint Dabóczi Kálmánnak, a BKK vezérigazgatójának el kellene gondolkodnia azon, hogy azt a stílust, amellyel ő az emberek felé kommunikált, meg lehet-e engedni. Mint mondta, a vezérigazgató közpénzből kapja a fizetését és egy közszolgáltató cég vezetője, ezért nem beszélhet úgy a BKK utasaival, ahogyan azt tette. A képviselő emellett várja Tarlós István főpolgármester megszólalását is az ügyben.