Hollande hibáiból tanul Macron

Emmanuel Macron népszerűsége tíz százalékot esett egyetlen hónap alatt, amihez hasonló csak Jacques Chirac elnöksége alatt történt. Ráadásul a neheze még hátravan.

Intő jel lehet a francia elnök számára az a hétvégi felmérés, amely szerint jóval elégedetlenebbek honfitársai eddigi ténykedésével, mint egy hónappal korábban. Ettől azonban még nincs nagy bajban, továbbra is népszerű 54 százalékos támogatottságával, ami nem nevezhető rossznak három hónappal a hivatalba lépése után, de őt is elődje, Francois Hollande sorsa fenyegeti, aki olyan népszerűségcsökkenésen ment keresztül rövid idő alatt, hogy onnan már nem volt visszaút számára. Hollande ráadásul 2012-ben ugyanekkor még jobban is állt Macronnál, 56 százalékos támogatottsággal, Francois Mitterrand 48, Nicolas Sarkozy pedig 2007-ben 66 százalékos népszerűségnek örvendett.

A visszaesés oka egyértelmű: Macron sokáig ügyes külpolitikájával vált népszerűvé, most már azonban az ország gondjainak megoldásába kell fektetnie az energiáit, ami azt jelenti: csökkentenie kell az állami kiadásokat. Ez nyilvánvalóan kirúgásokat jelent, s érzékenyen érinti a hadsereget, amit Pierre de Villiers vezérkari főnök lemondása is illusztrált.

Sokatmondó, hogy az elnök népszerűsége elsősorban a közalkalmazottak körében zuhant, 18 százalékkal. A nyugdíjasoknál pedig 11 százalékkal rontott, az öregségi járulékból élők a nyugdíjrendszer átalakításától tartanak. Igen nagy, 25 százalékos esést produkált a centrista MoDem szavazói körében. A párt több minisztere kényszerült távozásra Edouard Philippe kormányából, miután a politikai erő elnökéről, Francois Bayrou-ról kiderült, hogy fiktív állásokat biztosított családtagjai számára.

Macron nemcsak forró nyárra számíthat, az ősz sem lesz sokkal jobb. A munkaügyi reform miatt ugyanis szeptemberre tüntetéseket, munkabeszüntetéseket szerveznek a szakszervezetek.

A népszerűségvesztéshez a katonai költségvetés jelentős csökkenése is hozzájárult. Macron kis híján egymilliárd euróval, 850 millióval kurtította meg az éves katonai költségvetést. Pierre de Villiers generális, vezérkari főnöke elfogadhatatlannak nevezte ezt, mert szerinte megtépázza a hadsereg nemzetközi tekintélyét. Több fegyvernem, egység, a szövetséges nyugati barátok oldalán harcol távoli földrészeken, Afrikában, Ázsiában a terrorveszély leküzdésére, és ha az erre megszavazott büdzséből elvonnak bármennyit is, az foltot ejt a kék, fehér, piros nemzeti trikolóron. Az ifjú elnök úgy látszik elfeledkezett erről, sebtében hozta döntését.

Szépen hangzik, azonban mértékadó politikai szaktekintélyek vitatják az érvelést. Ők úgy vélik, hogy korántsem pénzről, költségvetési számokról van szó, hanem hatalmi kérdésről. Az Ötödik Köztársaság még Charles de Gaulle által megfogalmazott alkotmánya szerint a hadsereg mindenkori legfőbb parancsnoka az államfő, tekintet nélkül arra, katona-e vagy sem. De Gaulle-nál ez nem volt gond, hiszen egykor tisztként szolgált, akinek a hadművészet a kisujjában volt. Akkor még senkinek sem juthatott eszébe, hogy lesz idő, amidőn polgári személy lesz az Élysée-palota lakója. De Villiers tábornok azonban nem csupán emiatt füstölgött. Ő hivatásos tiszt, ráadásul hatvanegy éves, amíg ez a „kölyök” elnök, (nem mondta, de gondolhatta) még negyven sincs, és ő akarja fölülvizsgálni, mennyi pénzt költsön védelemre az állam? Angol kifejezéssel, shocking, megdöbbentő. Kezdetben csak berzenkedett, megpróbálta meggyőzni az államfőt. Hallgasson rá, vonuljon vissza, amíg a tekintélyén nem esik jóvátehetetlen csorba, mindenki ép bőrrel ússza meg az incidenst. De nem csupán a generális makacs, önfejű az elnök is. Úgy vélte, ragaszkodnia kell hadsereg főparancsnoki sarzsijához, máskülönben szemébe nevetnek a katonák. Végső szakaszába jutott a krízis, a tábornok visszavonhatatlanul lemondott. Macron a távozási szándékot tudomásul vette, a búcsú időpontját július 31-re tűzte ki, de az Élysée meg se vártra a dátumot, július 20-i hatállyal kinevezte az új vezérkari főnököt, azzal a tapintatlansággal, hogy az utódot „hősnek” kiáltotta ki, sértéssel gyarapítva a személycserét.

Ekkora azonban betelt a pohár. A hadsereg aktív állománya szomorún észlelte, milyen indulatok gerjedtek körülötte. Macron észbe kapott, azonnal megérezte, haladéktalanul cselekednie kell, amíg nem késő. Ám mivel fiatal kora ellenére is profi politikus, ügyes megoldás ötlött eszébe. Útra kelt. Kiszemelt olyan választókerületeket, ahol a kormánytöbbség képviselői a hangadók, simulékony hangon szólt hozzájuk. Nekik szónokolt, miközben érzékeltette, hogy valójában a sértett hadseregnek üzen. Mérsékelt stílusban békejobbot kínált. Kifejtette, 2018-tól egyetlen garassal se csökkennek tovább a védelmi kiadások, az összlétszám nem lesz egyetlen fegyveressel se kevesebb. Az elnököt általában nem tartják kivételes tehetségű, aranyszájú szónoknak, viszont tud okosan érvelő, meggyőző lenni. Híre kelt, hogy politikusokhoz szólt, de a mondatai elértek katonai egységeket is, és volt, ahol távollétében is megtapsolták. Akadt kommentáló, aki azzal keresett mentséget a számára, hogy fura viselkedésének egyéb célja nem is volt, mint eloszlatni azt a lehetséges gyanakvást, netán a kétbalkezes Hollande-ból is lappangana benne valami.

Úgy látszik, az egyáltalán nem jelentéktelen krízis viszonylag szerencsésen zárult. Nem teljesen haszon nélkül, mert a Macron korszak leckét kapott abból, hogy súrlódások nélkül a politika álom csupán. Edződni kell. Beletelik még egy időbe, amíg sikerül mindent rendbe hozni, mert ez a közjáték, jelentőségében nem volt éppen csekélység.