Molnár Zsolt;Botka László;Molnár Gyula;

2017-07-27 07:03:00

Egymásnak feszült Botka és Molnár

"A választási időszakban nincs helye a belső viták nyilvánosság előtti megvívásának, ezért ha szükséges magam fogom megteremteni a fórumot arra, hogy ezt belül megtegyük" - mondta lapunknak Molnár Gyula. Az MSZP elnöke egyértelműsítette: "Vitáknak egy demokratikus pártban mindig van helye, de most az a helyzet van, hogy érvényes döntésünket hajtjuk végre és megyünk tovább a kijelölt úton. Ha változás lesz, azt látni fogják a partnerek és a közvélemény is".

A pártelnök ezzel zárta rövidre a Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő között kipattant, sajtón keresztül zajló üzengetésbe torkollott háborúskodást. Botka ugyanis a ma megjelenő 168 Órában konkrétan árulónak nevezte Molnár Zsoltot, amiért az javaslataival és nyilatkozataival szembement a szocialista párt kongresszuson elfogadott irányvonalával. A szocialisták kormányfő-jelöltje azt mondta, csak azzal nem számolt eddig, hogy milyen mélyen érnek bele a Fidesz csápjai az ellenzékbe. "Nemcsak azokról beszélek, néhányan lehetnek csak, akik a Fidesz jól fizetett haszonélvezői és beépített emberei, hanem azokról a jószándékú balekokról is, akik nem veszik észre, hogy amit tesznek, az kizárólag a Fidesz hatalomban tartását segíti" – fogalmazott. Kérdésre konkretizálta is: szerinte nincs szükség az Együtt, LMP, a Párbeszéd formálódó szövetségére, az Új Pólusra. Úgy látja, a kispártok csak játszadoznak, negyedévente újabb és újabb ötlettel állnak elő.

E kijelentések ugyanakkor alapjaiban befolyásolhatják az MSZP szövetségesi politikáját, amelyről egyébként is egyre hangosabb viták indultak az utóbbi hetekben. Botka az interjúban az MSZP-s kiszivárogtatásokkal és párttársa, Molnár Zsolt ötleteivel kapcsolatban kijelentette: két dolgot nem tűr el pártjában: az árulást és a Fidesszel való kollaborációt. Molnár, aki az MSZP elnökségi tagja, korábban a Sztárklikkben ugyanis azt írta, hogy az LMP-t hagyni kellene önállóan indulni a választásokon, az MSZP pedig nem vitathatja el, hogy Gyurcsány Ferencnek a parlamentben a helye. "Mi demokratikus párt vagyunk, ha valamit közösen eldöntünk, és azt valaki egy hónappal később nyíltan, a sajtóban kritizálja, az árulás" - mondta erre a szegedi polgármester.

A szövetségi politikáról ősszel az MSZP országos választmányának kell döntenie, addig igenis helye van a vitáknak - reagált minderre lapunknak Molnár Zsolt. Visszautasította, hogy a véleménye megfogalmazása árulás lenne, szerinte itt kizárólag nézeteltérésről van szó, mert a kérdésben nincs hivatalos állásfoglalás a pártban. "Ha lesz ilyen döntés, igazodni fogok hozzá" - fogalmazott Molnár, aki ugyanakkor kiáll korábbi véleménye mellett: hisz abban, hogy teljes szövetség kell az ellenzéki oldalon. Kérdésünkre, hogy a Hiller István nevével fémjelzett, az MSZP május végi kongresszusán elfogadott program nem tekinthető-e pártdöntésnek e kérdésben, Molnár azt felelte: jogilag nem tekinthető a szövetségkötésekre vonatkozó határozatnak. Pedig a Hiller, az MSZP országos választmányi elnöke által jegyzett, kongresszusi határozattá vált dokumentum - mint megírtuk - szó szerint vette át a Botka miniszterelnök-jelölti programjában szereplő a szövetségi politikára, a lista- és jelöltállításra vonatkozó pontjait.