A kormány azt hiszi, hogy csak akkor érhetünk él elfogadható békét, amikor Németország fogja kérni. Ha túlságosan korán hallgatnánk a ravasz javaslatokra, amelyeket önök által is ismert manőverekre építettek föl, kiszolgáltatnánk az országot és megsértenénk a kötelességeinket, mint a franciák és mint a kormány tagjai is.
Ki gondolhatna Németországgal való békére ebben az órában, amidőn területeinket még megszállva tartják; ki hallgathatna ilyenkor békeajánlatokra; ki kívánhatja, hogy béketárgyalásokba bocsátkozzunk, amelyek csak csökkentenék a hadviseléshez szükséges erőnket. Mi éppen úgy kívánjuk a békét, mint Rentudel és a barátai, mi azonban őszinte, tartós és az országhoz méltó békét kívánunk.
Milyen békét köthetünk, ha belenyugodnánk régi jogainkról való lemondásba és mi lennénk az elsők, akik kijelentenék — mert ezt várják tőlünk most —, hogy semmit sem akarunk követelni, még Elzász-Lotaringiát sem. És ugyanez a sors érne minden más népet Is, amelynek megvédelmezését elvállaltuk és amelyet ezzel az eljárással gyalázatosan cserbenhagynánk. Az ilyen béke lehetetlen. Gondolni sem szabad rá.
Azt hisszük, kevesebbet kell beszélnünk a békéről és annál többet kell gondolnunk azokra az eszközökre, amelyekkel győzhetünk.
Népszava 1917. augusztus 5.