Előfizetés

Sík Endre tévedése

A nacionalista, leegyszerűsíthető sztereotípiákon alapuló állításokat könnyebb megérteni, mint mondjuk a baloldali vagy liberális gondolatokat. Utóbbiak egy bizonyos iskolai végzettség és kor felett kezdenek érthetővé válni - ezt állítja a közvélemény-kutatásokat is irányító politikai szociológus, Sik Endre a Népszava július 29-i számában.

Eléggé meghökkentő, hogy a tekintélyes, művelt szakember ilyesmiket képes mondani.

Csakugyan azt hiszi, hogy az egykor hatalmas, sok milliós szociáldemokrata és kommunista tömegpártok tagjainak, szimpatizánsainak, szavazóinak magas volt az iskolai képzettségük? Az 1930-as évek elején a Kommunisták Németországi Pártjának (KPD) majdnem teljes tagsága fiatal munkanélküliekből állt. A szociáldemokrata pártok vezetői munkások voltak. Az első szocialista államelnök, Friedrich Ebert korábban nyergesmester volt. August Bebel esztergályos. Bán Antal géplakatos. Bokányi Dezső kőfaragó. Böhm Vilmos műszerész. Buchinger Manó könyvkötő. Büchler József nyomdász, betűszedő. Csizmadia Sándor – az Internacionálé fordítója – földmunkás. Farkas István cipész. Farkas Károly gépszerelő. Garami Ernő műszerész. Garbai Sándor kőműves. Jászai Samu nyomdász. Kabók Lajos géplakatos, majd műszerész. Kelemen Gyula műszerész. Kéthly Anna gépírónő, könyvelő. Kisházi Ödön vasmunkás. Koltói Anna vasmunkás. Marosán György pék. Miákits Ferenc lakatos. Mónus Illés cipőfelsőrész-készítő. Peidl Gyula nyomdász. Peyer Károly géplakatos. Propper Sándor kárpitos. Reisinger Ferenc famunkás, asztalos. Szakasits Árpád kőfaragó. Szántó Kovács János kubikos. Szeder Ferenc téglagyári munkás. Szélig Imre lakatos. Takács Ferenc kőműves. Teszársz Károly vasöntő. Udvaros István vasúti szertáros. Vanczák János lakatos. Vas-Witteg Miklós épületlakatos, szobafestő. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetői – amint éppen a szociáldemokrata Népszava olvasóinak aligha kell mondanom.

Ne értették volna a baloldali gondolatokat?

Nem hinném.

S magasabb életkor kellene a baloldali és liberális gondolatok átéléséhez?

A liberális forradalom kezdetekor Petőfi Sándor huszonöt éves volt. A „Proletárdal”-t József Attila huszonkét éves korában írta.

Miért van az vajon, hogy Magyarországon a baloldalról szinte kizárólag csak képtelenségeket lehet olvasni? Mintha a baloldal nem is tartoznék a történelemhez.

Duna Aréna - Valaki üzemeltetni fogja

B.P.
Publikálás dátuma
2017.08.01. 07:56
Fotó: Molnár Ádám

Lesz üzemeltetője a 43 milliárd forintért felépített budapesti Duna Arénának a vizes világbajnokság és az augusztus 14-20. között megrendezésre kerülő masters-világbajnokság után is. Utóbbi eseményen majdnem ötször annyian vesznek részt, mint a vizes vb-n: míg előbbinek 2400 indulója volt, utóbbin több mint tízezren állnak rajthoz.

Lapunk azt szerette volna megtudni, hogy ki üzemelteti az Arénát a világversenyek után. Ki vállalja az évi egymilliárd forintos fenntartási költség kitermelését? A vb-k idejére kiírt pályázat eredménytelen volt, és hivatalosan a versenyek után sincs üzemeltetője az Arénának.

A Népszava körkérdést intézett a Magyar Úszó Szövetséghez, a Fővárosi Önkormányzathoz, a XIII kerületi önkormányzathoz (a kerületben található a létesítmény), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-hez és megkerestük a többi nagy fővárosi uszodát üzemeltető Nemzeti Sportközpontokat is.

A MÚSZ délelőtt gyorsan válaszolt, és azt ígérte, utánanéz a kérdésnek, majd többet nem reagált. A Fővárosi Önkormányzattól annyi válasz érkezett, hogy Tarlós István főpolgármester szabadságon van, és más nem nyilatkozhat ebben a témában. Információink szerint a városvezető már több tárgyalást folytatott az Aréna üzemeltetéséről, de ezek nem jártak eredménnyel.

A XIII. kerületi önkormányzat azt válaszolta, hogy bár közigazgatásilag valóban ott áll a létesítmény, annak felépítésére kiemelt állami beruházás keretében került sor. Ezért a XIII. kerületnek nem feladata és nem is kötelessége az üzemeltetési feladatok ellátása.

A Vagyonkezelő és a Nemzeti Sportközpontok nem reagált megkeresésünkre. Utóbbi hallgatása azért érdekes, mert lapunk olyan információ birtokába jutott, hogy a masters-vb után, az Aréna "lebutítását" (lelátókat bontanak el) követően az NSK feladata lesz a létesítmény fenntartása.

Lesznek még kiemelkedő sportesemények az Arénában: jövőre junior szinkronúszó-világbajnokságnak, 2019-ben junior úszó vb-nek, 2020-ban felnőtt úszó Európa-bajnokságnak, 2024-ben rövidpályás úszó-világbajnokságnak ad otthont a Duna Aréna.