Japán;Abe Sinzo;

2017-08-04 10:59:00

Abe posztjára pályázik a volt külügyminiszter

Kisida Fumio eddigi külügyminiszter lehet Abe Sinzo japán kormányfő utóda a Mainichi Shimbun című lap jelentése szerint. A meggyengült miniszterelnök tegnap átalakította kormányát, s a külügyek eddigi irányítója a kormányzó Liberális Demokrata Párt egyik legbefolyásosabb posztjára, a politikai tanács élére került. Kisida frakciója jelentős képviseletet kapott az új tokiói kabinetben. 

Az Abe-kabinet népszerűsége megrendült egy korrupciós botrány napvilágra kerülését követően. A konzervatív kormányt vezető Abe támogatottsága a Mainichi számára készült múlt heti felmérés szerint második hónapja zuhant, s már csupán 26 százalékos, a legalacsonyabb azóta, hogy első – alig egy évig tartott – kormányfői megbízatását követően 2012-ben Abe ismét miniszterelnök lett. Baljós jel, ha 30 százalék alá csökken egy miniszterelnök népszerűsége, a lap szerint korábbi kormányfők néhány hónap elteltével kénytelenek voltak leköszönni. Az „abenomics” gazdaságpolitikáját követő miniszterelnökről azt hitték, hogy akár 2021-ig is hatalmon marad, a júliusi tokiói helyi választásokon azonban az LDP súlyos vereséget szenvedett. Abe szerette volna, ha Kisida továbbra is marad a külügyi tárca élén, a külügyminiszter azonban távozott, újságíróknak pedig jelezte, az LDP-n belül Abe sorsa az ő frakciójának támogatásától függ.

Isiba Sigeru volt védelmi miniszter is pályázna a japán miniszterelnöki posztra. A Sankei című lapban közölt felmérés szerint a japánok 20,4 százaléka őt látná alkalmasnak, s csak 19,7 százalék Abe Sinzót. Decemberben még 34,5 százalékos volt Abe támogatottsága e felmérés szerint. A kormányzó Liberális Demokrata Párt a tervek szerint jövő szeptemberben tart vezetőválasztást, nem sokkal a jövőre esedékes parlamenti választások előtt.