Előfizetés

Bérszavazás

Az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt is támogatja az állami cégvezetők bérének maximálásáról szóló népszavazási kezdeményezést - adta hírül az MTI július 31-én. (Jegyzetem írásakor a Jobbik és a DK álláspontját még nem ismertem.) A Kúria által jóváhagyott kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy köztulajdonban álló gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személy onnan származó éves jövedelme a köztársasági elnök tiszteletdíjának éves összegét ne haladhassa meg?” Nem árulok zsákbamacskát, ezért azonnal válaszolok: nem értek egyet azzal, hogy állami és önkormányzati tulajdonban lévő – stratégiai jelentőségű, több ezer (esetleg tízezer) munkavállalót foglalkoztató – vállalatok vezetői esetében mintegy havi 1,5 millió forintos jövedelemplafont vezessenek be. Azt meg különösen nagy butaságnak tartom, hogy a korlátot a legfőbb közjogi méltóság éves javadalmazásához próbálják kötni, aki tudtommal semmilyen szállal nem kötődik a termelő és szolgáltatási szektorhoz. De az is igazolja a dolog összehasonlíthatatlanságát, hogy a vállalati vezetők egyáltalán nem kapnak államfői juttatásokat (térítés nélküli rezidencia, ingyenes egészségügyi ellátás, életfogytig járó titkárság és szolgálati lakás stb.)

Rossz tehát a kérdésben jelölt mérce, ezért számomra nem elfogadható a köztársasági elnök és egy állami vállalati vezető éves jövedelmének bármiféle összevetése. A fent említett négy minipárt és az egykori tömegpárt aktivistái kampány-megfontolásból ismét „árnyékra vetődtek”. Pótcselekvés ez a javából, hiszen érdemi együttműködés és közös programalkotás helyett értékelhető eredményre soha nem vezető akcióba kezdtek.

Normális viszonyok között egy gazdasági csúcsvezető jövedelme a versenyszektorban és az állami (önkormányzati) vállalati szférában kizárólag a tudáson (tapasztalaton), a teljesítményen és a munkaerőpiac kereslet-kínálati viszonyain alapulhat. Mindkét szegmensben a tényleges tulajdonos feladata és kizárólagos jogosítványa, hogy a legrátermettebb jelöltet szemelje ki és válassza meg a gazdasági társaság elnökének (vezérigazgatójának). Ha ez korrekt módon történik, akkor semmi nem indokolhatja a tulajdon szerinti megkülönböztetést, nevezetesen a népszavazással célba vett speciális állami bérszabályozást. A Magyarországon működő hazai és multinacionális cégek esetében a második vonalban dolgozó menedzserek már megkeresik a havi bruttó 1,5 millió forintot. Miként lehet életszerű az a javaslat, melynek értelmében a nemzetgazdaság szempontjából létfontosságú vállalatok esetében (MÁV, Magyar Posta, MVM, Magyar Fejlesztési Bank stb.) korlátozzák a tulajdonost az első számú vezető bérjövedelmének meghatározásában, ami aztán azt is eredményezheti, hogy a csúcsgóré fizetése alacsonyabb lesz, mint pl. az informatikai főosztályvezetőé? Ha a népszavazási kérdésben rejlő drasztikus szabályozásra sor kerülne, akkor várhatóan az alábbi folyamatok indulnának be:

1.) A jól kereső, rátermett és becsületes állami cégvezetők azonnal szednék a sátorfájukat és hazai vagy multinacionális vállalkozásoknál folytatnák pályafutásukat. Azonnal elhagynák a közszektort, mégpedig dupla jövedelemért.

2.) A képzett (kellően rafinált, esetleg nem túlságosan szilárd jellemű) személyek a jövőben körmönfont módon, de csak „kivennék a jussukat” (a 1,5 millió forint feletti részt), aminek számos technikája ismert. A kedvezményes szolgálati bérlakástól kezdve a nulla százalék kamatozású vállalati hitelekig, az ellenőrizhetetlen bónuszoktól a legkülönfélébb visszaosztásokig. Higgyék el, képesek megcsinálni.

3.) És most jön a legszomorúbb verzió. Okosok és szorgalmasok hiányában az állami cégeknél gyorsan „elszaporodnának” a politikai pártok által telepített, semmire sem alkalmas, ostoba komisszárok. Láttunk már ilyet a múltban, de tartok tőle, hogy még ma sem ritka a „megbízható” vállalati elvtárs. Ezek az arcátlan és semmirekellő káderek gyorsan rászoknak a közösből való érdemtelen részesedésre. Kár lenne a mostaninál nagyobb teret biztosítani a számukra.

A köztulajdonban levő gazdasági társaságok esetében a képzettség, a felkészültség és a rátermettség ugyanolyan fontos, mint a magáncégeknél. Ezt a javadalmazáskor is illik szem előtt tartani. Parazitákra, szemérmetlen zabrálókra a gazdaság egyetlen szegmensében sincs szükség. A körültekintően kiválasztott állami cégvezetők vonatkozásában honorálni kell a tisztességes/becsületes hozzáállást és a kiemelkedő vezetői teljesítményt: a profitszféra munkaerő-piacának jövedelmi viszonyaihoz igazodó, méltányos vezetői alapbérrel és ösztönző prémiummal. Nem bonyolult összefüggés ez, mindössze megköveteli a kövezetes tulajdonosi szemléletet és az ehhez kapcsolódó felelős magatartást. Ezek hiánya semmiképpen nem pótolható népszavazással.

Kalandpark - A királynő Budapesten

Bevallom, diplomáciai pályafutásom egyik fénypontja Erzsébet királynő hagyományos nyári fogadása volt a Buckingham palota kertjében, ahol mindig jelen volt a teljes brit politikai és művészeti élet, Elton John, Tony Blair, David Beckham, ez az év nagy eseménye Londonban. Bárkivel beszélgethetsz, itt egy klubhoz tartozunk. How do you do, David? Limonádét ittunk, vízitormás szendvicset ettünk és jól éreztük magunkat.

Voltak azonban más élményeim is. 1993-ban Erzsébet és férje, Fülöp herceg hivatalos látogatást tett Magyarországon. Nagy dolog volt, mert az uralkodó évente csak négy ilyen utazást tervez. Külön feltérképező-csapat jött Budapestre, megnézték az összes helyszínt, ellenőrizték a bejáratokat, a székeket, megmérték az étkezőasztalok magasságát, és egy protokollos tisztviselőnő olyan cipőkben járta végig az útvonalat, amit majd a királynő visel, nehogy kellemetlen meglepetés érje. A Várban hosszasan figyelték a macskakövet, hogy vajon itt hogyan boldogulnak majd. Azt is jelezték, hogy a program minden órájában legyen öt perc úgynevezett „private time”. Erzsébet fegyelmezett asszony, a második világháborúban autószerelőként is dolgozott, tud alkalmazkodni a körülményekhez, de ami jár, az jár.

Nekem azonban Fülöp volt a kedvencem. Tizennyolc hónapos volt, amikor I. Konstantin görög királyt megfosztották a tróntól, ezért családjával együtt egy brit hadihajó menekítette ki őket Korfu szigetéről. 1939-ben felvételt nyert a dartmouth-i Királyi Tengerészeti Akadémiára, itt ismerkedett meg Erzsébettel, amikor VI. György családjával látogatást tett Dartmouth-ban. Már házasok voltak, amikor 1949-ben Fülöp tengerésztisztként Máltán szolgált, kis lakásban laktak, esténként pedig a Hotel Phoeniciában szambát táncoltak.

Sportember, humora, olykor szabadszájúsága színt visz az udvar életébe. Igazi hős, aki tudta, hogy mindig csak kísérő lesz, az örök Második Ember, ám ezt példamutató szerénységgel, fegyelmezetten és kedélyesen viseli, soha nem panaszkodik, nem bántja, ha a háttérben kell maradnia.

Budapesten a látogatás egyik érdekes programja volt a Margitsziget körüli hajóút, amit Fülöp mint egykori tengerész, különösen élvezett. Megnézte a kormányhidat, hosszan beszélgetett a kapitánnyal, maga is tett egy kanyart az Árpád hídnál, amit a magyarok megtapsoltak.

A visszaúton már a Margit híd felé közeledtünk. Az idegenvezető a királynőnek éppen a Vár és a Mátyás-templom szépségeit mutogatta, Fülöp tekintete azonban megakadt a szigeti rakparton napozó félmeztelen lányokon.

- Hiába, Budapest mindig is híres volt a szépségéről – fordult felém és kacsintott. Délután a Nemzeti Galéria következett, este pedig fogadás a Népművészeti Múzeumban.

Egy évvel később, a magyar nagykövet megbízólevelének átadásakor Erzsébet és Fülöp a Buckingham palotában fogadta a beosztott diplomatákat is. A rövid, szokásos, de mégis kötetlen beszélgetés végén az előírások szerint a királynő kezet nyújtott, meghajoltam, Fülöp is kezet nyújtott, arcán a szokásos hamiskás mosoly.

- Jól emlékszem Magyarországra. Élveztem a fogathajtást és azt a hajózást a Margitszigeten. Ott találkoztunk, ugye?

- Igen. Szép idő volt. Sütött a nap – feleltem, mert jobb nem jutott eszembe. Mindketten mosolyogtunk.

- Még szerencse – mondta Fülöp.

Hát, ezért kedveltem annyira.

Pillantás a kilencedikről - Sajtó, hatalom

Talán Debreczeni József mondta egy televíziós beszélgetés során, hogy önmagában az a tény, hogy a Fidesz megszerzi magának szinte a teljes nyilvánosságot, nem jár együtt a fölényes és biztos választási győzelemmel. Gondoljunk vissza, érvelt a politológus-közíró-politikus: ha ez a tétel igaz lenne, soha nem következik be a rendszerváltás. És kétségtelenül igaz: akkoriban, vagyis az egypártrendszerben tényleg lényegében minden az egyetlen létező párt kezében volt, és mégis elementáris erővel zúdult végig a rendszerváltás.

Látványos érv, alkalmas arra, hogy megnyugtassuk magunkat, hiába a Fidesz törekvése, a magyar sajtó birtoklásával még nem szerez garanciát a választási győzelemre. Mert akárhogy manipulálja is a törvényeket, bármennyire próbálja is legitimálni, s egyszersmind biztossá tenni a sikerét, ha van tömegakarat, amely ezzel szembeszáll, nem tudja teljesen elcsalni az eredményeket.

De vajon van-e tömegakarat? Nem hihetjük, hogy az a másfél-kétmilliónyi ember, aki ma garantáltan a Fideszre adja a voksát, pusztán azért áll Orbánék mögé, mert kizárólag a kormánypárti sajtóból tájékozódik. Ha ezt gondolnánk, becsapnánk önmagunkat; nyilván ennek a tábornak, vagy legalább is a többségének képes a Fidesz olyan előnyöket biztosítani, amelyeket váltás esetén elveszítenének. (Tegyük most félre azt a csoportot, amely a félelem, az egzisztencia esetleges elvesztése miatt nem akar változást.) Viszont, ha erről az oldalról közelítjük a kérdést, akkor azzal is szembetaláljuk magunkat: miért akarja a Fidesz lefedni szinte a teljes nyilvánosságot. Miért költ erre milliárdokat, ha egyik oldalról az akció nem ad garanciát semmire, másik oldalról pedig enélkül is őrzi szilárdan a táborát?

Az egyik válasz az, hogy Orbán Viktor mindig is tisztában volt a média jelentőségével, talán csak – érdeklődés, hozzáértés híján – az online világát becsülte le, de ma már ezen is túl van. A lakosság többségét, véli a miniszterelnök, jó hírekkel kell „etetni”, sikerpropagandával elaltatni, mert számukra a valóság nem politikafüggő; nekik mindegy ki van a kormányrúdnál, a hétköznapi életük úgy sem fog változni. Velük el lehet hitetni, hogy ez a rendszer a lehető legjobb, és ha nem lesznek is aktívak, de a passzivitásuk is hasznosulhat a Fidesz számára. Éppen ezért Orbán, már az első kormányzása idején, az állami pénzek kihelyezésekor kiemelt figyelmet fordított a médiára; oligarcháinak megvoltak az ez irányú kötelezettségei, neki meg a garanciái, hogy feladatukat, ha ellenzékbe szorulnak, akkor is végrehajtják. Ennek köszönhető, hogy nyolc év szocialista kormányzás alatt is volt a Fidesznek elegendő pénze és befolyása arra, hogy építse birodalmát, paradox módon, még a közszolgálatot is megszerezze. Így aztán, mire újra hatalomba jutott, már csak a nyilvánosság kisebb részére kellett koncentrálnia. Ami viszont földrajzilag nem jelentéktelen, ha a vidéki lapok által lefedett területekre gondolunk. Ez azonban még nem az egész ország; Orbánnak, a személyiségfejlődés(?) eme szakaszában már a teljességre van szüksége. Biztatásként, akinek erre van szüksége, annak csak Debreczeni Józsefet idézhetjük: ettől még el lehet veszíteni a választásokat.