Első a százhatból - Botka bemutatta a jelöltet

Publikálás dátuma
2017.08.11. 21:14
Népszava fotó/Szalmás Péter
Bemutatta az MSZP első országgyűlési képviselőjelöltjét Botka László, a szocialisták kormányfő-jelöltje, aki üzent a demokratikus ellenzéknek is: új helyzet akkor lesz, ha Hiesz Györgynél jobbal állnak elő.

– Nem egyeztettünk füstös fővárosi irodák mélyén számokról, jelöltekről, nem osztogattunk szét előre kereteket, amelyekhez aztán utólag kerestünk jelölteket, esetenként olyanokat, akik autóstérképpel a kezükben bolyongtak a nekik szánt körzetben, volt ilyenre példa sajnos korábban. Azokat kerestük meg, akik már bizonyítottak, akik a legesélyesebbek a győzelemre, ismerik a helyben élőket, tisztában vannak a gondjaikkal. Ilyen jelölt Gyöngyösön a város sikeres szocialista polgármestere, Hiesz György – mondta a Népszavának Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, aki tegnap a mátraalji településen mutatta be az MSZP első hivatalos országgyűlési képviselőjelöltjét. A helyi ellenzéki erőkkel nem állapodtak meg a személyéről, de Botka szerint nem kérdés, hogy a jelenlegi polgármester a legalkalmasabb erre feladatra. – Ha bárki az ellenzéki oldalon elő tud állni nála jobb indulóval, akkor az egy új helyzetet teremt, de nem hiszem, hogy ilyesmitől kellene tartani – mondta.

Pártalapító polgármester
Hiesz György
A Nógrád megyei Kisterenyén született, agrárvégzettséggel rendelkezik. Nős, három gyermek édesapja. Az MSZP alapító tagja, 1994 és 2002 között országgyűlési képviselő, az Emberi- Jogi Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság, a Területfejlesztési Bizottság, és a Pénzügyi- és Költségvetési Bizottság tagja. Gyöngyös város polgármestere 2002 és 2010 között, majd 2014 óta.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje országjáró körútja második állomásán arról is beszélt: csak egy új, az igazságosságra épülő baloldali programmal lehet visszanyerni a választók bizalmát, s mind a 106 egyéni körzetben olyan képviselőjelöltet kell indítani, aki képes a kompromisszumokra, integrálni tudja az ellenzéki erőket.

Hiesz György Botka szavai szerint már megmutatta hogy képes erre: 2014-ben legyőzte a Fideszt és legyőzte a Jobbikot, több ciklusban, 11 éven át vezette, s vezeti most is Gyöngyös városát, a 2010-es vereség után pedig be tudta bizonyítani, hogy újra el lehet nyerni a helyiek bizalmát. – Az országot járva azt tapasztalom, hogy szolidaritásra és igazságosságra vágynak a választópolgárok, s olyan jelöltre, aki köztük él, ismeri a gondjaikat, szót ért velük.

Ezért a közeli hetekben több településen is sikeres polgármestereket fogok bemutatni a baloldal országgyűlési képviselőjelöltjeként – mondta Botka László, aki később lapunknak azt is elárulta: legközelebb két hét múlva, Hajdú-Bihar megyében tesz majd ilyen jellegű bejelentést.

"Érzem a kormányváltó hangulatot"

Jó ügy érdekében kész a kompromisszumra, de ha kell, akkor kemény harcol – mondja Hiesz György, Gyöngyös polgármestere, a térség szocialista képviselőjelöltje.

- Nem fáj a szíve Gyöngyösért, hiszen ha nyer, nem lehet polgármester.

- Dehogynem. Jó darabig abban gondolkodtam, hogy 2019-ben kell újra megméretnem magam ezért a posztért. De ha változást akarunk, márpedig azt akarunk, azt azon a helyen kell tennünk, ahol a leghasznosabbak lehetünk. A lehetőség egyébként először akkor vetődött fel bennem, amikor Botka László felvette a zászlót, és végre az élre állt: az ő programjával abszolút azonosulni tudok. Amikor elvállaltam a felkérést, annak tudtában is tettem, hogy nap mint nap érzem, tapasztalom a környezetemben a kormányváltó hangulatot.

- Gyöngyösön 2014-ben patthelyzet alakult ki a képviselő-testületben, egyik pártnak sem volt meg az ügydöntő többsége. Végül sokak meglepetésére egy fideszes és egy jobbikos alpolgármestert állított maga mellé, a város pedig azóta is sikeresen működik.

- Vidéken a nagypolitikai torzsalkodásnak nincs értelme, egyezségre kell jutni olyan ügyekben, amelyek az emberek érdekeit, jólétét és boldogulását szolgálják. Ilyen célokért hajlandó vagyok a kompromisszumokra.

- A körzet amelyben indul, kétpólusú. A fejlett Gyöngyös és a hátrányos helyzetű, leszakadó Pétervására...

- A szolidaritás és az igazságosság, amit alapvetésként magunk elé tűztünk, itt is kell, hogy érvényesüljön, nem lehetnek ilyen égbekiáltó különbségek az egyes térségek között.

- Várhatóan a fideszes Horváth László és a Jobbik elnöke, Vona Gábor lesz az ellenfele a Heves megyei 2-es számú körzetben. Milyen kampányra készül?

- Az életem polgármesterként nyitott könyv, nem fognak csontvázak kihullni a szekrényemből. Akik ismernek, azt is tudják, sosem volt kenyerem az ellenfél lejáratása, tisztességes eszközökkel harcolok. Ezt teszem most is.



Szerző

Kirúgások Mészáros Lőrinc vidéki lapjainál

Publikálás dátuma
2017.08.11. 20:59
Népszava fotó
Pénteken behívták a Pannon Lapok Társaságához (PLT) tartozó három megyei lap és egy városi lap legfelső vezetőjét (háromnál lapigazgató-főszerkesztő, a negyediknél vezető-főszerkesztő a titulus), és a PLT központi lapigazgatóját is, majd közölték velük, hogy leváltják őket – értesült a 24.hu.

A PLT-t egy éve vette meg a hivatalosan is Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó, a Népszabadságot is kivégző Mediaworks. A mostani vezérek eltávolítása annyit tesz, a Mészáros-birodalomhoz tartozó négy vidéki újságnál az eddigi tartalmi vezetőket eltávolítják, és ez a sorsa a központi lapigazgatónak is - írja a portál.

Az Orbán Viktorral készült karácsonyi interjú meghekkelésének botránya a Fejér Megyei Hírlapnál robbant ki, de a PLT-hez tartozik a Zala Megyei Hírlap, a Vas Népe és a Dunaújvárosi Hírlap is, ezek lapigazgató-főszerkesztőinek (a Fejér Megyei Hírlapnál vezető-főszerkesztő irányít) intenek búcsút. Mindegyiküket hívtuk, ahogyan a leváltási hullámnak áldozatul esett központi lapigazgatót is, de egyikük sem kívánt nyilatkozni. A leváltást a 24.hu információi szerint közös megegyezéssel oldják meg. Hivatalosan nem tudni, mi az oka a vezetők elbocsátásának, de elképzelhető, hogy a központi befolyás ezután erősödni fog ezeknél a megyei lapoknál. Ezt látszik erősíteni, hogy az egyik megyei laphoz - a portál információi szerint - a központból, vagyis a Mediaworkstől is érkezik vezető. A Mediaworks a megkeresés ellenére még nem válaszolt. 

update

Ámde, hírt adott ki az MTI: 

A Mediaworks struktúrájához igazodva a Pannon Lapok Társasága (PLT) megyei lapjainál is önálló főszerkesztői munkakört vezetnek be - közölte a PLT pénteken közleményben. Azt írták: a Mediaworks Zrt. és a PLT Kiadói Kft. integrációs folyamata részeként a PLT napilapok vezetési struktúrájában péntektől a lapigazgató-főszerkesztői munkakör megszűnik. A tájékoztatás szerint a Fejér Megyei Hírlap élére Pósa Árpád főszerkesztő került.

( olvasnivaló: Pósa Árpád: A kedvesemet csak én fotózom )

A veszprémi Napló főszerkesztője változatlanul Néző László ( a Magyar Időktől érkezett a posztra) 

A Vas Népe főszerkesztője Lőrincz-Farkas Eszter; a Zalai Hírlap élén változatlanul Horváth Attila főszerkesztő áll; a Dunaújvárosi Hírlap élén Várkonyi Zsolt főszerkesztő áll, lapigazgatói munkakör nélkül.

A hírportálok főszerkesztői teendőit változatlanul Barankovics Ildikó online főszerkesztő látja el - tették hozzá.

Szerző
Frissítve: 2017.08.11. 22:02

Lex CEU - Üzent a Velencei Bizottság: átlátnak a szitán

Publikálás dátuma
2017.08.11. 20:13
Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlamentben elmondott beszéde előtt Brüsszelben, 2010-ben - Fotó: Wiktor Dabkowski /AFP
Alapvetően megfelel a bevett európai gyakorlatnak a magyar felsőoktatási törvény, a módosított szabályozás azonban több rendkívül problematikus előírást tartalmaz a már Magyarországon működő külföldi egyetemekre vonatkozóan - írta a törvényhez fűzött, pénteken közzétett előzetes véleményében a Velencei Bizottság.

Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete hangsúlyozta, hogy miközben a törvénymódosítás rendelkezései jogszerűen alkalmazhatóak az újonnan letelepülő külföldi intézményekre, a már működő egyetemek esetében nem ez a helyzet. A szervezet ajánlásokat fogalmazott meg a magyar hatóságok számára, egyebek mellett a már jelenleg is működő külföldi egyetemek kivonását sürgette a szabályozás bizonyos előírása alól, azok jelentős része ugyanis "túlságosan szigorú sőt akár indokolatlan". Az állásfoglalás szerint emellett biztosítani kell, hogy a munkavállalási engedélyek kiadásáról szóló szabályok ne érintsék aránytalanul az akadémiai szabadságot.

Az állásfoglalást ismertető közleményben kiemelték: a módosítást a benyújtást követően meglehetősen gyorsan elfogadta a parlament, és ez nem tette lehetővé, hogy átlátható legyen a törvényalkotási folyamat, és annak során az érintett felek mindegyikével érdemben egyeztessenek. Ez pedig - mint fogalmaztak - segíthette volna a törvény demokratikus legitimációját.

A Velencei Bizottság rámutatott: bár a törvény szövegében nem neveztek meg egyetlen intézményt sem, a szabályváltozás főként a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU) érinti közvetlenül, a névhasználati tilalom például a Magyarországon működő 24 külföldi egyetem közül egyedül azt hozza hátrányos helyzetbe.

A testület delegációt küldött júniusban Budapestre, amelynek tagjai kormányzati tisztségviselőkkel és a CEU képviselőivel egyeztettek. Az Európai Bizottság július közepén úgynevezett indokolással ellátott véleményt küldött a magyar hatóságoknak az új felsőoktatási törvény ügyében, ami a korábban megindított kötelezettségszegési eljárás második szakaszát jelenti. A brüsszeli testület értékelése szerint a módosított törvény ellentétes a letelepedési, a szolgáltatásnyújtási, a tudományos, az oktatási, illetve a vállalkozási szabadságra vonatkozó uniós joggal. Magyarország ezért egy hónapot kapott arra, hogy összhangba hozza az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben a bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.

Szerző