Babos Tímea;teniszezőnő;

2017-08-19 07:51:00

Egyre mélyülő gödörben Babos Tímea

A magyar női tenisz első számú alakja sorra veszíti el mérkőzéseit, s mindez azzal jár, hogy a világranglistán is hátrébb csúszik.

Babos Tímea a 2016-os idény végeztével a 25. pozíciót foglalta el a nők egyéni világranglistáján, az idei esztendő viszont nem úgy alakul a 24 esztendős magyar játékos számára, ahogy eltervezte: 30 mérkőzéséből mindössze tízet tudott megnyerni. Tovább árnyalja a képet, hogy sikerei felét a februári, budapesti WTA-tornán aratta, ahol első kiemeltként szerényebb képességű versenyzőkkel mérte össze erejét.

Babos saját bevallása szerint is mentális problémákkal küzd; úgy érzi, a játékával nincs hatalmas probléma, ám negatív magával szemben, s mindez megmutatkozik a pályán a mérkőzéseken, de még az edzéseken is.

Állapota júniusban vált "kritikussá", amikor a hollandiai 's-Hertogenboschban rendezett női tenisztorna első fordulójában 5:7, 6:2, 6:3-ra kikapott a világranglista 207. helyén álló Arantxa Rustól. A döntő szettben, ellenfele 3:0-s vezetésénél teljesen kiborult, és egy videó tanúsága szerint azt mondta edzőjének, Thomas Drouet-nak, hogy feladja a mérkőzést.

Később javuló formát mutatott, a wimbledoni torna első fordulójában remek meccsen kapott ki Caroline Wozniackitól, majd Torontóban a világranglistán 167. Bianca Andreescut verte két szettben. A második körben Agnieszka Radwanska állta útját, legutóbb pedig Roberta Vinci verte 7-5, 7-5-re Cincinnatiben.

“Sajnos a szokásos meccs Vinci ellen. Szoros volt ez is, de nem lett meg, pedig volt esélyem most is” – kezdte értékelését honlapján Babos, kifejtve, hogy az elmúlt mérkőzésein már voltak pozitív dolgok, az Agnieszka Radwanska ellen Torontóban simán elvesztett meccset leszámítva. “A játék egészen rendben van, de valahogy nem jönnek az eredmények ebben a szezonban. Mindenki életében vagy pályafutásában vannak rosszabb évek, ez most nekem ilyen szezon. Remélem, hamarosan túl leszek ezen a szakaszon” – tette hozzá Babos, aki legutóbbi 15 meccséből mindössze kettőt nyert meg, így vélhetően a TOP 100 egyik legrosszabb passzban lévő teniszezője. Jelenleg 42. a világranglistán, azonban ha nem kapja össze magát, még hátrébb kerülhet. Az augusztus 28-án startoló US Openen viszont akár vissza is találhat a helyes útra.

A gyengélkedés bevételkieséssel jár
Babos Tímea 2016-ban 339,6 millió forintot teniszezett össze, a 24 esztendős versenyző ezzel a magyar sportolói kereseti listán az előkelő hatodik pozíciót foglalta el öt labdarúgó (Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám, Németh Krisztián, Huszti Szabolcs, Bogdán Ádám) mögött, sőt: Babos 15,4 millióval még többet is keresett, mint az őt követő Hosszú Katinka. Babos idei teljesítménye a bevételi oldalon is érzékelteti hatását, hiszen a teniszezőnő eddig 144,5 milliót keresett 2017-ben.