Kenya;elnökválasztás;Uruhu Kenyatta;

2017-09-02 07:31:00

Újra voksolnak Kenyában

Kenya az első afrikai ország, ahol érvénytelenítették egy elnökválasz eredményét. A „történelmi” döntést tegnap hozta meg a Legfelsőbb Bíróság, a múlt havi elnökválasztáson tapasztalt „szabálytalanságokra” hivatkozva, s egyúttal új voksolást rendelt el 60 napon belül.

Az augusztusi elnökválasztást Uhuru Kenyatta nyerte, aki 1,4 millió vokssal végzett Raila Odinga előtt. Az ellenzéki vezető már az eredmények hivatalos bejelentése előtt azt állította, hogy Kenyatta hívei meghekkelték a választást lebonyolító rendszert. Állítását nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani, de az eredmények ismertetése után zavargások törtek ki több helyen is, a BBC értesülései szerint legalább 28 ember vesztette életét az összecsapásokban.

„Ez történelmi nap! Nem csupán a kenyaiaknak, hanem az afrikaiaknak is” – mondta Raila Odinga, miután a bíróság pénteken kihirdette, hogy újra meg kell rendezni a választást. Az elnökjelölt hozzátette, hogy nem bízik a választási bizottságban, és sürgette, hogy induljon eljárás a testület tagjai ellen.

Uhuru Kenyatta ügyvédjén keresztül „üzent”, a szűkszavú nyilatkozat szerint „politikai döntés” született, ám jelezte: tiszteletben tartják azt. Hogy Kenyatta hívei is így döntenek-e, az egyelőre kérdéses. A helyiekben még most is élénken él a tíz évvel ezelőtti zavargások emléke. Akkor 1200 ember vesztette életét, s több mint félmillióan kényszerültek elhagyni az otthonukat