földrengés;Észak-Korea;atombomba;

2017-09-03 10:14:00

Atombombát robbanthatott Észak-Korea

A kínaiak két földrengést is észleltek. A dél-koreai hadseregben riadót rendeltek el, az elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot - írja a hvg.hu az MTI nyomán.

Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, immár a hatodikat, amely erős földrengést váltott ki – közölte vasárnap a dél-koreai hadsereg és több földrengéstani intézet.

A kínai földrengéstani intézet szerint a rengés 6,3-es erősségű volt, a dél-koreai szerint 5,6-os, az amerikai földtani intézet szerint pedig 5,3-as a Richter-skálán. A rengést közép-európai idő szerint 5 óra 34 és 5 óra 36 perc között észlelték.

Észak-Korea néhány órával korábban jelentette be, hogy "nagy pusztító erejű" hidrogénbombát fejlesztett ki, amelyet fel lehet szerelni az új interkontinentális ballisztikus rakétákra. Kim Dzsong Un, az ország diktátora vasárnap állítólag személyesen is megnézte a szerkezetet.

A washingtoni Fehér Ház bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök telefonon beszélt Abe Sindzó japán miniszterelnökkel, és megvitatta vele "az Észak-Koreára gyakorolt nyomás maximalizálása érdekében teendő lépéseket". Az erről szóló közleményből nem derül ki, hogy a beszélgetés a feltételezett észak-koreai atomkísérlet előtt vagy után történt.

Később közölték, hogy a kínai földrengéstani intézet egy második rengést is észlelt Észak-Koreából. Az a kínaiak adatai szerint 4,6-es erősségű volt, és közvetlenül az első felett, a földfelszínről indult ki, nyolc perccel később.

A dél-koreai hadsereg megerősítette, hogy az első rengés mesterséges volt, és középpontja az ismert észak-koreai nukleáris kísérleti telepnél, kis mélységben volt. A dél-koreai hadseregben riadót rendeltek el, és műveleti készültségbe helyezték a nukleáris válságokra reagálni hivatott egységet.

Mun Dzse In dél-koreai elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot.

Észak-Korea legutóbb tavaly szeptemberben hajtott végre kísérleti atomrobbantást.