Szóvivőt mindenkinek!

A hírek szerint egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó szakot indít a volt Nyugat-magyarországi Egyetem, kihelyezett képzéssel Budapesten. „A szakon végzett hallgató alkalmas az általa képviselt intézmény kommunikátoraként közreműködni a megfelelő kommunikációs információ áramlásban; hatékonyan, professzionális módon képviselni és közvetíteni a beteg–orvos, beteg–beteg, orvos–orvos közötti személyes, illetve a társadalmi, a munkahelyi, az intézményi, a szakterületi és a sajtókapcsolati területeken. A megszerzett kommunikációs szakmai ismeretek birtokában a kommunikációs feladatokat magas színvonalon látja el a közigazgatási és orvos szakmai intézményekben, a szakmai szervezetekben és a civil szervezetekben, valamint részt vesz ezen intézmények kommunikációjának a tervezésében és megvalósításában” - áll a felhívásban.

Helyes kis program, különösen az a része érdekes, ahol a kiképzett személy professzionális módon képvisel és közvetít majd a beteg–orvos, beteg–beteg, orvos–orvos közötti személyes kapcsolatban. A fene egye meg, hogy az orvosoknak ez nem jutott eszükbe! Itt van az orvosi munkaterhek csökkentésének ideje. Nem kell a beteget tájékoztatni: ki kell adni a feladatot a szóvivőnek.

A programba való belépés feltétele egy egyetemi diploma megléte, a teljes magyarországi képzés választékából. Ami remek ötlet, mert a szociológusok például rögtön kiszámolhatják, hogy az időseket ellátó osztályokon mennyivel több időt kell az ápolóknak a betegekkel tölteniük. Alkalomadtán a jogi, igazgatási területről érkezők „húzós kocsival” cipelik majd a rekord sűrűséggel változó törvényeket, és dugják a dolgozók és betegek orra alá, nehogy lemaradjanak valamiről. Szakképzett pedagógusokból pedig annyi van, hogy szükséges lehet az átképzésük szóvivőnek a kórházakba. Helyet kell ugyanis csinálni a szakképzetlen tanároknak az oktatásban.

A legjobban a művészeti képzésből jövőknek örülök, mert csak megesik a szívük a síró kisgyereken és a szomorkodó, a padon egyedül ücsörgő idős emberen. Zenélnek vagy festenek nekik. Ennél jobban már csak a műszaki tudományok képviselőnek jelentkezését várom: soha jobbkor nem mehetne az osztályra az a műszaki előképzettséggel rendelkező szóvivő, ha éppen mozog a kórtermi WC ülőkéje. A bölcsészektől pedig vagyok hatva. Beköltözik végre az etika a kórházakba.

Ha sportoló érkezik hallgatóként, ő viszont példát mutathat állóképességből. Mert arra lesz a legnagyobb szüksége a végzett szóvivőnek. Mármint ha éjszaka végig akar menni a hatvanágyas osztályon, ahol két nővér és egy ügyeletes orvos teljesít szolgálatot, de ez utóbbi éppen a sürgősségin próbálja meg a betegeket ellátni.

Vajon mit szólnak a szakmai érdekképviseletek, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, amikor képviseletükben képzett szóvivők veszik át a szót? Nem kell ücsörögniük a bértárgyalásokon, lesz, aki bejár a minisztériumba, oldozgatja a konfliktusokat helyettük.

Persze az egészségügyben megalakult civil szervezetek külső kommunikációját is megtervezhetnék ezek a felkészített emberek. Például a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (ReSzaSz) mondandóját, sőt egy szóvivő jutna Sándor Máriának is. Milyen nagy lehetőség, pont most, amikor közölte, hogy neki már mindenből elege lett.

Az új szóvivők illetékességét tartalmazó rendeletet azonban sajnos még nem ötletelte ki a „törvénygyár”. A képzést indító intézmény pedig valószínűleg nem értesült arról, hogy a jogalkotó már régen rendezte, ki lehet szóvivője a kórházaknak. Milyen ügyekben, milyen formában és feltételek között. Amikor is a működés során minden jogi garancia érvényesül, a titoktartástól az adatvédelemig, a tisztességes eljáráshoz való jogtól és a szakmai szabályoktól a bizalom megőrzéséig.

Ez a 4/1998. (XII. 11.) EüM rendelet, amely a kórházi etikai bizottság működésének feltételéről rendelkezik. Ennek a bizottságnak lenne az a feladata, hogy az intézet, a személyzet, a betegek ügyeivel törődjön. „Az intézmény orvosszakmai vezetője az etikai bizottság állásfoglalásait nyilvántartja, és a helyben szokásos módon közzéteszi.” Ő tehát egy hamisítatlan szóvivő, csak épp erre nincs ideje.

Nekem úgy tűnik, ez a legjobb ötlet, amit mostanában az egészségügy megmentésére hallottam. Azóta legalábbis, hogy tavaly ősszel az Ipsos nemzetközi kutatása szerint a lakosság 63 százaléka nyilatkozott kritikusan a magyar egészségügy helyzetéről. De azt is alátámasztja, amit a Republikon Intézet a minap nyilvánosságra hozott: nekik a kutatásban résztvevők 43 százaléka jelentette ki, hogy nem érzi magát biztonságban az egészségügyben.