Szaakasvilit hívei vitték be Ukrajnába

Publikálás dátuma
2017.09.12. 07:40
Fotó: AFP
Fotó: AFP

Fotó: AFP

Komoly és lelkes támogatói bázisa van a volt grúz államfőnek, Miheil Szaakasvilinek Ukrajnában. Miután az ukrán állampolgárságát is elvesztő, Lengyelország felől vonattal érkező politikust az ukrán hatóságok feltartóztatták, hívei gyalog kísérték át a határon, áttörve a rendőrségi kordont is.

Szaakasvili fogadtatására a TSZN ukrán hírtelevízió szerint Julija Timosenko, az ellenzéki Batykisvscsina párt elnöke is a lengyel-ukrán határra ment.

Szaakasvili az ukrán állampolgárságának elvesztésével hontalanná vált, Ukrajna nem akarta visszaengedni az ország területére, Grúzia pedig kiadatását kéri. A grúz politikus a Majdan után, 2014-ben Petro Porosenko elnöktől kapott ukrán állampolgárságot, majd lett odesszai kormányzó. Miután szembefordult Porosenkoval, saját pártot alapított, és korrupcióval vádolta meg a kijevi kormányt és az elnököt. Porosenko egy ukrán-grúz elnöki találkozó után megvonta állampolgárságá, hivatalos indoklás szerint azért, mert akkor derült ki Kijev számára, hogy az állampolgárság igénylésekor Szaakasvili több információt elhallgatott. Visszatérve Ukrajnába komoly gondot jelenthet az elnök és a hatalom számára, amelynek támogatottsága megállíthatatlanul zuhan. A grúz politikusért ezzel szemben ukrán választók a határőrséggel is szembeszálltak.

Szerző

Ferenc pápa, a béke hírnöke

Publikálás dátuma
2017.09.12. 07:36
Fotó: AFP/Alberto Pizzoli

Némi izgalom történt Ferenc pápa kolumbiai látogatásának utolsó napján. Amikor ugyanis Cartagenában egy kisgyermeket akart üdvözölni, pápamobiljának sofőrje túlságosan hirtelen fékezett, s beütötte a fejét az üvegbe. Vérezni kezdett a szemöldöke, de nagyobb baj szerencsére nem történt. A katolikus egyházfő az esetet szokásához híven némi humorral kommentálta: „Behúztak egyet, de jól vagyok” – közölte az apró incidens után. A kolumbiai városban több százezren fogadták az egyházfőt, ám nem csupán Cartagenában, hanem minden állomásán kivételes népszerűség övezte.

A pápa látogatása természetesen nem az apró baleset miatt marad emlékezetes. Eleve nehéz feladatra vállalkozott, amikor Kolumbiát választotta úti célként. Az országban öt évtizeden keresztül polgárháború dúlt. Mára béke köszöntött Bogotába, négy évig tartó tárgyalások után, a szélsőbaloldali gerillamozgalom, a FARC megszabadult fegyvereitől, s az egykori gerillák uniformisukat öltönyre cserélték, politikusként, parlamenti képviselőként folytatják pályafutásukat. Kolumbiában azonban nem annyira kiforrott a demokrácia, hogy egyértelműen kijelenthessük: az ország a béke szigetévé vált.

Ferenc pápa argentinként jól ismeri a helyi viszonyokat, s meg is találta a közös hangot vendéglátóival, ugyanakkor időnként a bírálatoktól sem riadt vissza. Három fontos üzenettel érkezett az országba. Hangoztatta, a békének nincs alternatívája, ez azonban csak akkor válhat tartóssá, ha megbocsátanak egymásnak azok, akik egykor egymással szemben álltak. Látogatásának tetőpontjaként múlt pénteken a polgárháború túlélőivel, volt gerillákkal találkozott. Különböző nézetű emberekkel beszélgetett, ezzel is jelezve: a nemzeti megbékélés gyűlésének szánja az eseményt.

Beszédét sokáig idézik majd az országban. Mondatait hallván sokan sírni kezdtek. „Nem lehet a gyűlöleté az utolsó szó” – emelte ki. Elismerte, nem könnyű elfogadni a változásokat, békejobbot nyújtani azoknak, akik egykor erőszakot alkalmaztak velünk szemben. Ugyanakkor a legsürgetőbb és legnehezebb feladat az, hogy szembe kell nézni a múlttal, fel kell dolgozni mindazt, amit történt. Ez lehet a megbékélés záloga.

Ferenc pápa kiemelte, az ország lelki újjáépítésében kiemelkedő szerepet kell vállalniuk a fiataloknak. Most lehetőségük nyílik, hogy olyan államot hozzanak létre, amilyenről „mindig is álmodtak”. A helyi püspököket felszólította arra, ők is vegyék ki a részüket az ország átalakításából. Ferenc feltűnően kritikusan beszélt a helyi egyház elöljáróiról, úgy vélte, a papok, püspökök túlzott toleranciát tanúsítottak a hatalmon lévőkkel szemben. A pápa „nyitott, befogadó” egyházat követelt, s azt, legyen kész a változásokra.

A politikusokat is figyelmeztette arra: a gazdaságot sem hanyagolhatják el. Utalt arra, szociális szempontból megengedhetetlen a javak egyenlőtlen elosztása. A közjó úgy érhető el, ha tiszteletben tartják az emberi méltóságot, elismerik a szegények és hátrányos helyzetben élők jogait. A politikusoknak ezt kell törekvéseik középpontjába állítani – hangoztatta.

Láthatóan remekül megértette magát Juan Manuel Santos kolumbiai elnökkel. Bírálatok is érték az egyházfőt amiatt, hogy túl közel került az államfőhöz és túlzottan kiállt a FARC-kal megkötött békemegállapodás mellett.

Az egyházfő rendkívül sűrű programot bonyolított le 20. lelkipásztori útja során. Összesen 12 nagyívű beszédet mondott, négy szentmisét tartott. A kolumbiai polgárháború két mártírját emelte a boldogok sorába. Számos találkozót bonyolított le. Bár sokan arra számítottak, hogy a venezuelai válságról is hosszasan értekezik majd, a téma végül alig került szóba.

A pápát minden városban hatalmas lelkesedéssel fogadták. Több helyen áttörték a kordonokat, így a belbiztonságiak számára inkább rémálommal ért fel az elmúlt öt nap. Ferenc azonban érezhetően élvezte az emberek közelségét, támogatásukat. Mondhatni otthon érezte magát.

A helyi kommentárok szinte egyöntetűen pozitívak voltak. A legnagyobb napilap, az El Tiempo megjegyezte: bár önmagában a katolikus egyház feje nem hozhatja meg a „csodálatos változást”, látogatása „a nagy nemzeti megbékélés kezdetét jelentheti”.

Szerző

Ahol befogadják a menekülteket

Publikálás dátuma
2017.09.12. 07:33
Fotó: AFP/Luis Acosta
Naponta tízezrek kelnek útra Venezuelából Kolumbiába. A bogotái vezetés mégis példás empátiával fogadja a jobb életre vágyókat.

A szomszédos Kolumbiából szemlélve Venezuela az ígéret földjének számított 20-30 évvel ezelőtt. A világ legnagyobb olajtartalékával rendelkező ország virágzott, s az elnöki széket 1999-ben elfoglaló Hugo Chávez tárt karokkal fogadta a szegénység, a munkanélküliség, a gerillák és a drogkartellek elől menekülő kolumbiaiakat, akik komoly segítséget kaptak a venezuelai letelepedéshez. A két országot összekötő Simón Bolívar hídon most ellentétes irányú migráció zajlik: tömegek vándorolnak Kolumbiába a jobb élet reményében, Venezuelában ugyanis az éhezés, és az utcai erőszak a mindennapok része lett, a helyzetet pedig egy mind diktatórikusabb vezetés súlyosbítja. Kolumbiában egyelőre nem kongatták meg a vészharangot, sőt, példás empátiával fogadják a bajba jutott szomszédokat, ám szakértők Törökországgal példálózva arra figyelmeztetnek, hogy fel kell készülni a tömegek érkezésére.

A helyzet így is rendkívül komoly, augusztusban napi 20-25 ezer ember kelt át a 315 méter hosszú hídon. Gond nélkül megtehetik, mert 90 napig legálisan tartózkodhatnak az országban. Az emberek egy része üres bőröndökkel és szatyrokkal érkezik, ők a heti vagy havi bevásárlást – főképp rizs, cukor, tészta, higiéniai termékeke és gyógyszereket beszerzését – intézik Kolumbiában, Venezuelában ugyanis olyan súlyos élelmiszerhiány van, hogy még akkor is nehéz hozzájutni alapélelmiszerekhez, ha telik rá. A helyzet az utóbbi három évben vált igazán kritikussá, civil szervezetek szerint a venezuelaiak jelentős része alultáplált. Három caracasi egyetem a közelmúltban publikált egy kutatást, amelyből kiderült, hogy 2014 óta az emberek 74,3 százaléka veszített a testsúlyából.

A CNN Espanol helyszíni tudósítójának a középiskolás Victor Martínez azt mesélte a határnál, hogy minden hatodik héten buszra száll a 800 km-re lévő Caracasban, hogy Kolumbiában rizst, tésztát és szappant vegyen. Júliusban félbehagyta a tanulmányait, mert az erőszakba torkolló kormányellenes tüntetések miatt túl veszélyes volt iskolába mennie.

A Simón Bolívar hídon átkelő emberek másik csoportja nem üres zacskókkal érkezik, hanem teli bőröndökkel. Ők már nem bíznak abban, hogy a közeljövőben javul a helyzet a Nicolás Maduro elnök kormányozta Venezuelában, így Kolumbia vagy a végcéljuk, vagy csupán tranzitország, ahol addig maradnak, míg elegendő pénzt nem gyűjtenek ahhoz, hogy Ecuadorba, az Egyesült Államokba, Panamába, Peruba vagy Chilébe jussanak.

Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának júliusi adatai szerint hivatalosan 300 ezer venezuelai él a 48 milliós Kolumbiában. A migráció különösen az elmúlt két évben vált intenzívvé, a bogotái Rosario Egyetem kutatása szerint a Kolumbiában élő Venezuelaiak száma 2015-2016-ban a duplájára nőtt. Mivel hivatalosan csupán 90 napig maradhatnak az országban, a három hónap elteltével sokan illegálisan maradnak ott. Munkavállalási engedély nélkül igen nehéz az integráció, a többség feketén dolgozik – cukorkát, cigarettát, és más termékeket árulnak az utcán vagy építkezéseken helyezkednek el –, így könnyű prédái a kizsákmányolásnak, az abúzusnak.

„Klórt árulok, hogy ki tudjuk fizetni a lakbért. San Antonióban veszem meg a flakonokat, itt meg eladom. Az egész család ezt csinálja a túlélésért. Venezuelában éheztünk” – nyilatkozta egy 17 éves fiú az Efecto Cocuyo független venezuelai hírportál helyszíni tudósítójának, miközben két öccsével sorban állt egy kolumbiai ingyenkonyhán. A sajtó munkatársai által megkérdezett emberek mind komoly nehézségekről számoltak be, de hozzátették: még ez is jobb, mint otthon. „Egy ország sem tökéletes, de Venezuelában az embernek nincs jövője. Szerettem volna a hazámban maradni, de egyszerűen nem volt semmilyen lehetőség előttem” – mondta a The Guardian helyszíni munkatársának Ramón Araújo. A férfi februárban vándorolt ki, Cúcuta külvárosában, egy lakótelepen él, ha szerencséje van, olykor elhívják egy-egy építkezésre dolgozni. Amint pénzhez jut, küld belőle az anyjának és a testvéreinek.

A migráció aligha fog csillapodni a közeljövőben: az erőszakos utcai tüntetések ugyan már nem mindennaposak Venezuelában, a gazdasági krízis azonban a jövőben is várhatóan sokakat késztet menekülésre. A kritikus helyzet ellenére a kolumbiai kormány kommunikációja higgadt. „Készek vagyunk oltalmat biztosítani minden venezuelai állampolgárnak, akinek szüksége van rá” – nyilatkozta a közelmúltban María Ángel Holguín külügyminiszter az egyik kolumbiai rádiónak. A vezetés és a társadalom empátiáját az is magyarázza, hogy a helyiekben még frissen él az elmúlt évtizedek emléke, amikor kolumbiaiak tömegei vándoroltak ki a környező országokba a jobb élet reményében. A kormány a nyugodt hozzáállás ellenére igyekszik felkészülni, új menekülttáborok építését tervezik, éppen ezért májusban egy delegáció Törökországban tanulmányozta, hogy miként küzdött meg az ankarai vezetés az első sorban Szíriából érkező menekülthullámmal.

Vannak ugyanakkor egyes – egyelőre igen halk – hangok, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy Kolumbia, a régió legmagasabb munkanélküliségi rátájával bíró ország, nincs kész ennyi venezuelai befogadására. A hatóságok azonban nyugalomra intenek. „Kolumbia nyitott a migrációra. A legnagyobb hiba az, ha megbélyegezzük egy nemzet polgárait. Nem szeretnénk ebbe a hibába esni” – idézi az El Tiempo Christian Krugert, a kolumbiai bevándorlási hivatal igazgatóját.