Sanda az a hatalom, amelyik alkotmány helyett alaptörvényt ír saját magának. Sanda az a hatalom, amelynek alaptörvénye téveszmékre épül.
Vajon miért jutott a magyar társadalom 2010-ben arra a következtetésre, hogy a demokrácia rossz dolog? Csömörük lett a választóknak? Minden bizonnyal! Ellenkező esetben nem adtak volna korlátlan felhatalmazást a Fidesznek arra, hogy tetszése szerint, bárki meghallgatása, megkérdezése nélkül, saját szája íze szerint átalakítsa az országot.
Az első választási forduló után a várható kormányváltás okait értékelő elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy az embereknek elegük van a korrupcióból. Elegük van a kormányzati impotenciából. Elegük van a hatalom arroganciájából. Megnyugtatták a választókat: nem baj, ha a Fidesznek kétharmados többsége lesz, legalább a kormányzás hatékonnyá válik. Valószínűleg nekik is elegük lett a demokráciából. Senki nem gondolhatta ugyanis komolyan, Orbán Viktor önmérsékletet tanúsít, amikor royal flusht tart a kezében. A győztesek nem okoztak csalódást. A történeti alkotmány vívmányaival összhangban, a jogállam romjain felépítették a Jó Államot. A király nélküli királyság mintájára létrehozták a demokrácia nélküli demokráciát. A király szerepét a kormányzó, a demokratikus intézmények szerepét a nemzeti együttműködés rendszere vette át. A társadalom mindkét esetben hasonló. Aki teheti, elhagyja az országot. Aki itthon marad, berendezkedik a túlélésre.
Ok és okozat
Vajon minek köszönhető a társadalom demokrácia-undora? Vajon miért gondolják úgy még mindig sokan, nagyon sokan, hogy egy politikai kaméleonra kell, lehet bízni az ország sorsát? A korrupciónak ebben a döntésben nem lehetett meghatározó szerepe, mivel sajnálatos módon ez a jelenség évszázadok óta része a mindennapoknak. Kicsiben, nagyban szinte mindenki részese ennek az állam cinkosságával folyó játéknak. Az emberek jelentős része természetesnek veszi, hogy kijátssza a jogszabályokat. Nem kér számlát. Eltitkolja a jövedelmét. Kontárral dolgoztat. Hálapénz ad, fogad el. Baráti segítséget kér és ad. Amennyiben a korrupció lett volna a demokrácia leváltásának fő oka, akkor ennek a rezsimnek a bukása biztos lenne. A kormányzati impotencia sem lehetett az igazi ok. Ez ugyanis nem szűnt meg. Igaz, arculatot váltott. Gyors, átgondolatlan, megalapozatlan döntésekben nincs hiány. Sőt! Egyes területeken szűnni nem akaró kísérletezés folyik a hatalomváltás óta. A kormányzat - mint a gyermekek - mindent szétszerel, de jól összerakni már nem tudja. Nem tudja, mert nem is akarja. Ez nem játék! A közjót szolgáló kormányzati döntés ritka, mint a fehér holló. A változtatások mozgatórúgója a közpénzek magánosítása. Amennyiben a kormányzati impotencia lett volna a demokrácia leváltásának fő oka, akkor ennek a rezsimnek a bukása biztos lenne. Hatalmi arrogancia? Ez se lehetett, valóságos indok a kormányváltásra. Arroganciából soha nem látott bőségben jut napjainkban mindenkinek. Kicsinek, nagynak. Idősnek, fiatalnak. Amennyiben a hatalmi arrogancia lett volna a demokrácia leváltásának fő oka, akkor ennek a rezsimnek a bukása biztos lenne. Akkor mi lehet az orbáni siker titka?
Mások kezében
Jelenünk a múltban gyökeredzik. A magyarok nem készülhettek fel arra, hogy kézbe vegyék sorsuk irányítását. Nem volt módjuk, lehetőségük, idejük erre. A demokrácia cselekvő részvételt igényel a döntések meghozatalában és végrehajtásában. Ez munkával, áldozatvállalással és felelősséggel jár együtt. Csupa olyan dolog, amely sokaknak idegen, nemkívánatos. Nem kívánatos, hiszen nem is kóstolhattak bele a döntés, a siker vagy a kudarc, de mindenképpen a felelősség izgalmába. Nem érezhették, hogy szavuknak súlya van. Azt tekintik természetesnek, hogy sorsuk mások kezében van. Mások kegyétől függ. A hatalom ennek az állapotnak a fenntartásában, s nem a hatalom gyakorlásában részt vevők körének szélesítésében érdekelt. Kegyet osztogatni sokkal élvezetesebb, mint a hatalmon osztozkodni. Az oktatási rendszer sem az öngondoskodásra, a problémamegoldásra, a közös gondolkodásra készíti fel a tanulókat, hanem a hatalom tiszteletére és kiszolgálására nevel. Ehhez mindenkor jó partner az egyházi oktatás.
Rekviem egy kísérletért
1990-ben Magyarországon először tartanak általános, titkos, szabad választásokat. Eredményeképpen elitváltásra és az államforma megváltoztatására is sor kerül. Az alkotmány új szövege megteremti a jogállam kereteit, a hatalommegosztás alapjait, a jogegyenlőséget. Magyarországon egy soha nem járt út kezdete volt ez, telis-tele útvesztőkkel, zsákutcákkal, téves és rossz döntésekkel. Az útkeresés 2010-ben befejeződött. Ekkorra elfogyott a választói türelem. Miért? Talán, mert a kezdet nem társadalmi nyomásra, hanem a nemzetközi helyzet szerencsés változásaira, a belső gazdasági kényszerre, az ellenzék helyzetfelismerésére és példa nélküli összefogására, a hatalmi elit túlélési reflexeire épül. A mérföldkövek kijelölésében is alig kap szerepet a társadalom. A szegénység és a tudatlanság felszámolása alig halad előre. A szabadságjogok pedig semmit nem érnek azoknak, akiknek nincs mit enniük. Mint ahogy a felszabadított jobbágy - föld és szaktudás hiányában - nem tudott mit kezdeni a szabadsággal, az itt élők közül - bár sokan éneklik -, de kevesen értik a dal szövegét: „mindent szabad, amit nem tilos”.
Álom és valóság
Az orbáni siker alapja a csalfa, vak remény: úgy köszönt be a jólét, hogy nem kell érte tenni semmit. Mindent rendbe tesz az állam. Egy csapásra minden település élhetővé válik. Mindenki hozzájut a megfelelő színvonalú szolgáltatásokhoz. Lesz munka, közbiztonság. Hinni, remélni könnyebb, mint tenni.
A Jó Állam nem sok jót teremt, annál többet ront. Amit megjavít, az rosszabbá, sokkal rosszabbá válik. A csodaváró közhangulatban szinte ellenállás nélkül felszámolnak mindent, ami nem egyeztethető össze a mindenható állam víziójával. Mindent átvesz a Jó Állam, amiből pénzt lehet kivonni, amit szét lehet újra osztani. Még mindig jobb, ha mi lopunk, mint ők, sugallják. Tetszetősen hangzik, de nem igaz, hogy ebben az országban mindig, minden hatalom egyformán korrupt volt. 2003-ban született meg például az úgynevezett "üvegzseb törvény", amely - többek között - elrendelte a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget mindazoknak, akiknek közük volt a közpénzek elosztásához. Elrendelte a közpénzekből kapott támogatás adatainak közzétételét, az ötmillió forintot meghaladó összegre kötött szerződések adatainak nyilvánosságra hozatalát. E rendelkezések régen hatályukat vesztették. A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség megmaradt, csak a 'felsőbb körökben" senki nem veszi komolyan. Mint ahogy ez a hatalom törölte el a 2006-ban elfogadott úgynevezett "lobbitörvényt" is, amelyik megteremtette a közhatalmi döntések befolyásolása érdekében történő jogszerű fellépés lehetőségét. Az öngondoskodás lassan meghonosodó eszméjének vetett véget a nyugdíjpénztárak felszámolása. Az eltüntetett ezermilliárdokért a jövő generációjának súlyos árat kell majd fizetnie. Még súlyosabb árat kell fizetnie az országnak, ha nem sikerül megvalósítani a jobbágyság eltörlését a fejekben.
A reményhez
Miképpen válhat egy kis nemzet naggyá? Ha bölcs, és minden energiáját a haladás szolgálatába állítja. Bölcs-e az a kis nemzet, amelyik hadat üzen Európának? Legalább annyira, mint amelyik önként elküldi katonáit a Donhoz. Bölcs-e az a kis nemzet, amelyik stadionokba és nem modernizációba fekteti a fejlesztésre érkező támogatásokat? Legalább annyira, mint amelyik elutasítja a Marshall-tervet. Aki haladni akar, az előre, s nem hátra tekintget. A haladás útja ismert. Nyitott, befogadó társadalmat kell építeni. Ez az út vezet el a jóléthez. Ha naggyá akarjuk tenni nemzetünket, át kell venni a hatalmat azoktól, akik most visszaélnek vele. Ez az első lépés a legfontosabb és a legnehezebb.
Az ország sorsát meghatározó kérdésekben az országnak kell döntenie. Ehhez új alkotmányra van szükség. Új Alkotmány kell, amelyik rögzíti a választók bevonását a hatalom gyakorlásába. Új Alkotmány kell, amelyik nem a szögesdrót ölelésére, hanem a szolidaritás biztonságára épít.
Ha lesz olyan erő, amelyik nem a múltat, hanem a jövőt kívánja építeni, nem kell, hogy a félelem vezesse a kezeket a szavazófülke magányában!
