Magyar Nemzet;meghalt;főszerkesztő;Krasznai Zoltán;

2017-09-18 15:43:00

Meghalt Krasznai Zoltán újságíró

Meghalt id. Krasznai Zoltán: családja tájékoztatása szerint a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője szeptember 14-én, tragikus hirtelenséggel hunyt el - írja a lap. 

Krasznai Zoltánt közgazdászként, közíróként, diplomataként is ismerhettük, az 1990 előtti magyar demokratikus ellenzék tagja, számos szamizdat lap szerzője volt. Alapító tagként vett részt a Magyar Demokrata Fórumban, amelyben a Szabadelvű Kör nevű csoportot is vezette.

Fia, ifj. Krasznai Zoltán visszaemlékezésében úgy fogalmaz: apja az újságírást a demokratikus nemzeti társadalom fontos szereplőjének, a mindenkori hatalom nélkülözhetetlen ellenőrének és a felvilágosult nemzettudat előmozdítójának tartotta.

Ezen elveket követte a Magyar Nemzet főszerkesztőjeként 1991 és 1993 között, és ezen elvek miatt zárták ki az akkor kormányzó Magyar Demokrata Fórumból, mert elutasította, hogy a nagy múltú lapot kormányzati szócsővé alacsonyítsa.

Publicisztikai írásai A birodalom romjain címmel jelentek meg kötetben. Id. Krasznai Zoltán 67 éves korában ment el.