A rendszerváltás előtt szétszakadt családok kárvallottjait karolná fel az Oikosz Alapítvány, mivel úgy vélik, a mai jogszabályi környezetben az áldozatok kárpótlása nem megoldott. Nagy Ervin, az egyesület kuratóriumának elnöke lapunknak azt mondta, az a céljuk, hogy elinduljon egy nyilvánosan zajló párbeszéd. „A kárpótlás bonyolult folyamat volt, amely leginkább a szülőkre vonatkozott. Az elszakított gyermekek esetében 1987-ig várni kellett arra, hogy változzon az állampárt hozzáállása, éppen a gyermekek védelmében. De ez a kárpótlási folyamat is lezárult ’89-re, de ez sem volt kielégítő” – mondta. Kezdeményezésüknek azonban nem is a kárpótlási oldala a legfontosabb, hiszen különválasztják a gyermek és a szülő ügyét; így láthatóvá lesz, hogy a gyermekek „duplán veszteseivé” válhattak a szülő disszidálásának. Mint elmondta, a gyermekek jogainak irányából közelítenék meg a kérdést, az elmaradt törvénykezésre tett javaslat csak eztán következhetne.
„Mindennél fontosabb lenne a morális igazságtétel. Ezért is keressük az érintetteket, akik többek között a [email protected] jelentkezhetnek. Meg akarjuk őket hallgatni, szeretnénk feltárni az egyes esetek közti különbözőségeket, hasonlóságokat. Az itthon maradt gyermekek életminősége, jogaik sérülése ez idáig alig tárgyalt téma volt a tudomány, a közélet részéről is” – tette hozzá Nagy. Megerősítette, ez nem pártpolitikai, hanem emberjogi kérdés és civil ügy.
Lapunk kíváncsi volt arra, a társaságnak van-e becslése arról, a Kádár-kori disszidálások hány magyar családot érintenek. Az Oikosz egzakt számot nem tudott mondani, hiszen hivatalos nyilvántartás nem készülhetett a szocializmus éveiben. Abban viszont a kutatók egyetértenek, hogy az 1956-os események utáni megtorlás lezárulta után is százezrek hagyták el az országot. A ’80-as években, amikor lazulni látszódott a rendszer, nagyjából több mint negyvenötezren távoztak. „Fontos, hogy pontosítsuk az akkori illegális kivándorlók motivációját, hiszen jelentős részük az elnyomás elől menekült. Számos olyan esetről is tudunk, amikor az egyik szülő előrement és bízott a későbbi esetleges családegyesítésben, amire nem kerülhetett sor, hisz a disszidálókat bűnösnek bélyegezték” – ecsetelte Nagy.
A kezdeményezés ötletgazdája, Szilléry Éva kulturális újságíró, projektfelelős a Népszavának arról beszélt, az eddig beérkezett tucatnyi levél zömmel az ötvenes évek kemény diktatúrájából menekülők itthon maradt gyermekeitől származik. „Szeretnénk megszólítani a puha diktatúra gyermekeit is, akik a ’70-es évek végén, ’80-as évek elején, karrier vagy egyéb okból távozott családok itthon maradt tagjai. Kiállnánk a disszidált gyermekek mellett is, hiszen egy részük félárva lett, illetve sokáig nem tudott hazajönni, így az identitástudatukat is nagymértékben gyengült”.