bundabotrány;MKSZ;

2017-09-20 13:19:00

Bundabotrány az MKSZ-nél - Nőtt a gyanúsítottak száma

Újabb három személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Budapesti Nyomozó Ügyészség a kézilabda-mérkőzésekkel kapcsolatos vesztegetés miatt indított nyomozása során, ezzel a gyanúsítottak száma kilencre nőtt.

A Fővárosi Főügyészség  szerdai közleményben azt írja, hogy a "jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egyes klubcsapatok vezetői, illetve edzői a mérkőzések eredményének befolyásolása érdekében kínáltak fel jogtalan előnyt (alkalmanként több százezer forintot), amit az érintett játékvezetők elfogadtak".

A hivatal június 7-én több helyszínen tartott házkutatást, melynek során okiratokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglalt le, és hat személyt hallgatott ki gyanúsítottként, most pedig újabb hármat. Az ügyészség tájékoztatásából kiderül: négy játékvezető, két csapatedző, két klubelnök és a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) egyik tisztségviselője gyanúsított. Mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

A nyomozás jelenlegi határideje november 23., de ez meghosszabbítható. Az MKSZ a júniusi házkutatásokat követően kiadott közleményében többek között azt írta, hogy a sportágban régóta közszájon forgó szóbeszéd szerint egyes, jellemzően a kieséstől fenyegetett klubok kérésére a játékvezetők alkalmanként befolyásolhatták a mérkőzések végkimenetelét. Ezt Kocsis Máté elnök jelezte a rendvédelmi szerveknek, és kérte  közbenjárásukat az ügy tisztázása érdekében.