Matolcsy György;MNB;Hawai;Jamaica;

2017-09-21 15:16:00

Luxus az MNB-nél - Milliókért utazgattak Matolcsy emberei

Három hónap alatt négyszer is Jamaicába utaztak idén Matolcsy György jegybankjának dolgozói – írja a 24.hu Spät Judit, az Együtt elnökségi tagja által az MNB-től kikért adatok alapján.

A portál utánanézett, hogy április 1. és 16. között  milyen gazdasági konferenciát vagy nagyszabású rendezvényt szerveztek a jamaicai Montego Bay-ben, ahol két hétig voltak az MNB emberei, de egyet sem találtak, amely indokolhatta volna a dolgozók utazását. A több mint kéthetes út kétmillió forintot kóstált, ennek a fele az útiköltség volt.

Ezt megelőzően, februárban egy hétnapos út helyszíne volt Montego Bay, annak összköltsége kicsivel meghaladta az egymillió forintot, amiből 400 ezer forint az útiköltség, vagyis ekkor még feleannyiból is ki tudta hozni a repülőjegyet az MNB, mint másfél hónappal később.

Májusban aztán valóban rendeztek egy számottevő nemzetközi rendezvényt Jamaicában, de ez alkalommal több időt töltött ott összesen négy jegybanki alkalmazott annál, mint amennyi ideig a konferencia tartott. 

A 12, illetve 9 napos út 4,8, illetve 3,4 millió forintba került a közpénzből működő intézmény számára, az útiköltség mindkét esetben kicsivel túllépte az 1-1 millió forintot.

Az MNB  a jövő évi magyarországi rendezvényre hivatkozva magyarázta az utazásokat, szerintük ez köti össze mind a négy jamaicai utat. "Az eseményre első alkalommal kerül sor a közép-európai régióban, így rendezési jogának elnyerése jelentős diplomáciai siker az országnak. Az IOSCO-nak ez a nagyszabású, egyhetes, top rendezvénye (600-800 fős résztvevővel) minden évben máshol kerül megrendezésre a tagintézmény szervezésében. (…) A nemzetközi szervezet minden esetben támogatja, illetve elvárja a következő évi házigazda jelenlétét, aktív megfigyelését az előző évi éves konferencia szervezésében, illetve lebonyolításában" - írták.

A Spät Judit által kikért adatok szerint 2016 elejétől 2017 közepéig több mint 1700 külföldi utazást bonyolított le az MNB, amik összesen 665 millió forintba kerültek. Egy évvel korábban, 2016 májusában a perui Limában rendezték az IOSCO ülését, oda két embert küldött ki az MNB, de akkor csak 1-1 napot húztak rá az útra, ami így is 3,7 millió forintot emésztett fel. 

A négy jamaicai és egy perui út mellett a hawaii Honoluluban is eltöltött egy hetet egy MNB-s idén márciusban egymillió forintért. A jegybank válasza szerint az MNB munkatársa (a speciális kompetencia igazgatóság főosztályvezetője) a Digital Crimes Consortium (DCC) rendezvényén vett részt, ami a világ bűnüldöző szerveinek, specializált cégeknek, és az IT biztonsági szakma vezetőinek és szakértőinek konferenciája.

2016 nyarán ketten egy hétre Szingapúrba, Malajziába és Kínába utaztak összesen 3,8 millió forintért, amiből 2,8 millió volt az utazási költség. A délkelet-ázsiai túra során az MNB közlése szerint "az MNB bemutatta a jegybanki oktatási programokat számos neves oktatási intézménynek és partnerbanknak (egyebek mellett Tsinghua University, National University of Singapore, Asia School of Business, Bank Negara Malaysia) azzal a céllal, hogy a jövőben még szorosabbra fűzze kapcsolatát ázsiai partnereivel. A felek a széles körű együttműködés számos lehetőségéről tárgyaltak, az út folyományaként pedig a jegybank együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a pekingi Tsinghua Egyetemmel."

A szóban forgó utakon egyébként ügyvezető igazgató, igazgató, titkárságvezető, osztályvezető, főosztályvezető és csoportvezető vett részt, az elnök vagy alelnökök nem. Az MNB belső szabályzata szerint viszont Európán kívüli kiküldetés esetén business díjtételű repülőjegy rendelhető, és bár elméletileg lehet fapados társasággal is utazni, csak akkor, ha a munkavállaló külön nyilatkozik, hogy tudomásul veszi az ezzel járó kockázatokat. A szállásnál az ügyvezető igazgatókig bezárólag ötcsillagos szoba foglalható le, más munkavállalóknak három- vagy négycsillagos hotel ajánlott.