Kerényi Miklós Gábor kétségtelenül képes elmesélni egy történetet a musical eszközeivel. Még hozzá hatásosan, ezt már eddig is bebizonyította, és ezt teszi most is a Notre Dame-i toronyőr esetében a Budapesti Operettszínházban. Persze rögtön meg lehet jegyezni, hogy a Victor Hugo regényéből, illetve az egykori Disney rajzfilmből Alan Menken zenéjével készült adaptációt legfeljebb elrontani lehet, ám a dolog még sem ilyen egyszerű.
A musicalt nyáron hat alkalommal játszották már a Szegedi Szabadtéri Játékokon, most pedig a kőszínházi, vagyis a Nagymező utcai teátrum premierjének lehettünk a részesei. Az Operettben is impozáns a látvány, amely a díszlettervező Khell Csörsz igényes munkáját dicséri. Monumentális a torony, ki és befordul, ahogy kell, de mégsem nyomja el a színészeket, inkább segíti őket. A másik kifejezett erőssége a produkciónak a koreográfia, melyet Duda Éva jegyez. Néhol erőt, energiát sugárzó, máskor érzékeny és mély. Ez a kettősség igaz az előadásra is. Képes több tónusban megszólalni. Számomra a csendesebb, halkabb és ebből adódóan kevésbé harsány jelenetek a kedvesebbek. Kerényi Miklós Gábor ugyanis próbál élni a lehetőséggel, vagyis a történet által kínált szociológiai és morális kérdéseket is felerősíti.
Hangsúlyt kap az elesettek, hátrányos helyzetűek elfogadásának a problematikája. Ez a téma Victor Hugo óta, mint nap mint nap érezhetjük, semmit sem vesztett az aktualitásából. Azt is jól érzékelhetjük az előadásból, hogy az együttérzés , empátia helyett gyakran a gyűlölet a válasz ezekre a felvetésekre. Lehet, hogy a műfajból ered, de ezt az egész problémát a produkció nem képes teljesen kibontani, érinti, mutat is belőle jócskán, de inkább leegyszerűsíti. Üldözik, megvetik Quasimodót, mint ahogy a gyönyörű cigány lány Esmeralda is a tömeg célpontjává válik. És ennek nem lehet más a végkimenetele, mint hogy ketten szövetségessé válnak.
A történet romantikus, tele szélsőséges megnyilvánulással, szenvedéllyel, szerelemmel jókkal és gonoszakkal. A jókat az első szereposztás premierjén Veréb Tamás (Quasimodo), Gubik Petra (Esmeralda) és Kocsis Dénes (Phobeus) alakították, valamennyien bírták hanggal, különösen a fiúk. Színészi játékot tekintve is igyekeztek, talán Veréb Tamás jutott ebben a legmesszebbre, de Gubik és Kocsis színpadi jelenléte is hordozott örömteli momentumokat.
A gonoszt, Claude Frollót Szabó P. Szilveszter tényleg gyűlölhetőre formálta, akinek elveszi az eszét a szerelem és mivel nem kapja meg azt akit szeretne, mindent lerombol és feléget maga körül. Nagy rutinnal és magabiztossággal játssza Clopin Troufilleou-t a cigánykirályt Mészáros Árpád Zsolt. A Budapesti Operettszínház zenekarára Makláry László dirigálásával abszolút nem lehet panasz. Mint ahogy némi katarzis is jut a nézőnek a sikervárományos, várhatóan hosszú széria előtt álló előadás végén.
Infó:
Notre Dame-i toronyőr
Budapesti Operettszínház
Rendező Kerényi Miklós Gábor
Vezényel Makláry László
