Hurrá! - Hamarosan megindulhat a nyúlhús exportja Szingapúrba!

Publikálás dátuma
2017.09.27. 13:46
Már miért lenne "hurrá"? - AFP illusztráció
Magyarországról hamarosan megindulhat a marha- és nyúlhús exportja Szingapúrba - ezt a szintén  a dél-kelet ázsiai országban tartózkodó Fazekas Sándor közölte, miután egyeztetett Szingapúr nemzeti fejlesztési minisztériumának vezetőjével - tudósít a tárgyalások máris látható és örömteli eredményéről az MTI. 
Már miért lenne "hurrá"? - AFP illusztráció

Már miért lenne "hurrá"? - AFP illusztráció

A Földművelési Minisztériumszerdán közölte, Szingapúr feloldotta a madárinfluenza kitörése miatt hozott korábbi beviteli korlátozásokat Magyarországgal szemben.

A két miniszter tárgyalt továbbá az élelmiszerbiztonságról, az akvakultúráról, valamint a környezeti ügyekről és a két állam közti egyéb együttműködési lehetőségekről is - tették hozzá.

Közölték azt is, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett delegáció tagjaként Szingapúrban tárgyaló Fazekas Sándor aláírta az FM háttérintézményeként működő Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a szingapúri Agrár-, Élelmiszer- és Állategészségügyi Hatóság (AVA) közötti keretmegállapodást, amely lehetővé teszi a magyar exportőrök számára is fontos információcserét, valamint az élelmiszerbiztonsági együttműködés zavartalan működését.

Hát mit akarunk még? 

Szerző

Négy keréken guruló bankfiók - Először Heves megyében

A Takarék Csoport a Heves megyei Tarnaleleszen indította el Magyarország első, négy keréken guruló bankfiókját, ami egyedülálló fejlesztés az országban - közölte a pénzintézeti csoport az MTI-vel.

A közlemény szerint a mozgó bankfióknak kialakított és ATM-mel felszerelt kisbuszban első körben 11 kis magyarországi településen lesznek elérhetőek a takarékok termékei és szolgáltatásai. A Takarék-busz egy teljes kisfióki technikával felszerelt gépjármű, amely a tervek szerint naponta három települést lát majd el pénzügyi szolgáltatásokkal, heti rendszerességgel, előre megállapított ütemterv szerint. A járművön ATM, készpénz befizetésére alkalmas, úgynevezett bedobószéf is található, emellett az ügyviteli forgalmazáshoz szükséges informatikai hardver, bankbiztonsági és egyéb banktechnikai eszközök is rendelkezésre állnak.

A szeptember 27-én elindított rendszeres járat elsőként nyolc Heves megyei település - így Tarnalelesz, Mikófalva, Egercsehi, Egerbocs, Nagyvisnyó, Balaton, Bekölce és Egerbakta -, valamint három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei helység - Tiszakarád, Bodroghalom és Erdőbénye - lakosainak, vállalkozóinak és önkormányzatainak nyújt majd különböző pénzügyi szolgáltatásokat. A települések közös jellemzője, hogy a nagyobb városoktól több kilométeres távolságra helyezkednek el, többségük lakossága nem éri el az 1500 főt sem.

A lakossági és vállalati ügyfelek a pénz befizetése és ATM-es felvétele mellett a kisbusszal utazó, szakképzett banki ügyintézőn keresztül számlát nyithatnak, betétet helyezhetnek el, illetve meghatározott limit alatt pénzt vehetnek fel a betétjükből. A magánszemélyek fogyasztási hiteleket, személyi kölcsönöket, valamint a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) is igényelhetik, a vállalkozások pedig bankszámla-hitelkereteket kérhetnek.

A mozgó bank zavartalan működéséhez az érintett települések önkormányzatai többféle segítséget is felajánlottak, biztosítják a helyszínt, bevonva a helyi polgárőrséget, annak érdekében, hogy a település lakossága és vállalkozói minél jobban ki tudják használni a szolgáltatást. A Takarék Csoport ügyfelei továbbra is intézhetik a pénzügyeiket hagyományos módon, a mozgó bank által felkeresett 11 településhez közeli, azoktól általában 3-17 kilométerre megtalálható Takarék-fiókokban - közölte a pénzintézeti csoport.