Előfizetés

Fekete címlappal tüntettek a lapok a sajtószabadságért

Rövid ideig tartó elsötétítéssel tiltakoztak a sajtószabadság elfojtása ellen szerbiai ellenzéki hírportálok csütörtökön.

Délben pár percre elsötétült néhány internetes oldal Szerbiában, a megnyitott lapokon fehér betűvel csak annyi volt olvasható: "Ilyen az, ha nincs szabad sajtó". Emellett csütörtökön a Danas című ellenzéki napilap, valamint a Vreme és a Novi Magazin című hetilap fekete csíkkal jelent meg, amelyen szintén a sajtó elhallgattatását elutasító, illetve a sajtószabadság mellett kiálló üzeneteket lehetett olvasni. 

Az akcióban a szervezők szerint körülbelül 150 hírportál vett részt, céljuk pedig az volt, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy Szerbiában egyre kisebb a médiumok élettere.

A tiltakozás közvetlen kiváltó oka a dél-szerbiai Vranje kritikus hetilapjának, a Vranjske Novine című újságnak a pénzügyi ellehetetlenítése, illetve megszűnése volt. A lap 23 évig működött, a főszerkesztő szerint viszont kénytelenek voltak felfüggeszteni a folyamatos támadások és az előre be nem jelentett ellenőrzések miatt.

A csütörtöki megmozdulást szervező újságírók szerint a szerbiai sajtó egyre nehezebb helyzetben van, annak ellenére, hogy Szerbia európai uniós tagságra törekszik, a brüsszeli feltételek között pedig a sajtó szabadsága is szerepel.  A tiltakozásban nem vettek részt a jelentősebb napilapok, magazinok és hírportálok, illetve a legtöbb televíziós csatorna internetes oldala is aktív maradt a déli órákban. A hivatalos adatok szerint Szerbiában 1788 sajtótermék van, ebből 826 nyomtatott újság, 297 rádióadó, 190 televíziós csatorna és 272 internetes portál, a többi regisztrált médiacsatorna ezeken a kategóriákon kívül esik.

Katasztrófa a reptereken - Összeomlott több világvárosban a számítógépes rendszer

Publikálás dátuma
2017.09.28. 17:07
Illusztráció: Shutterstock
Egy számítógépes program mondott csődöt a világ nagyobb repülőterein, így például Londonban, Párizsban, Washingtonban vagy Melbourne-ben - szúrta ki a Blikk a Daily Mailen. Többórás sorok alakultak ki, így a gépek is jelentős késésekkel tudnak csak elindulni.

Az összeomlott számítógépes rendszer az utasok becsekkolásáért felel, az Amadeus Altea üzemelteti. A cég állítása szerint hálózati hiba okozta a leállást, és a szolgáltatást szépen lassan helyreállítják. Arra nem voltak hajlandóak válaszolni, hogy hackerek állnak-e az összeomlás hátterében.

Az érintett repülőterek között van például a londoni Heathrow és Gatwick, a párizsi Charles de Gaulle, valamint a Washington DC-ben, a Baltimore-ban, a Melbourne-ben, a Szingapúrban, vagy a Zürichben lévő repülőterek. 

A legtöbb gép általában egy, de inkább többórás késéssel indult el, ugyanis a becsekkolás így sokkal-sokkal hosszabb időt vett igénybe minden utasnak – írja a bulvárlap DailyMail információja alapján.

Ujhelyi: a Fidesz döntése felér egy beismerő vallomással

Publikálás dátuma
2017.09.28. 16:58
Forrás: Facebook/Ujhelyi István
Az Európai Parlament szakbizottsága a mai napon hozzájárult az Európai Ügyészség létrehozásához, így hamarosan megkezdheti munkáját a határokon átnyúló korrupciós és csalási bűnesetek feltárását végző hatóság - emlékeztet Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő közleményében.

Az Európai Ügyészség rendszeréhez egyelőre húsz tagország csatlakozott, közöttük a hazánkkal szomszédos Szlovákia, Csehország, Szlovénia, vagy épp Románia. Az Orbán-kormány döntése értelmében azonban Magyarország kimarad a korrupciót feltáró együttműködésből, a Fidesz nem kíván csatlakozni a visszaélések felszámolása érdekében létrehozott európai rendszerhez. Hozzáállásuk felér egy beismerő vallomással és egyenes lelepleződése annak a narancsos maffiavilágnak, amelyben az európai források „elveszítik közpénz jellegüket” - figyelmeztet az MSZP alelnöke, hozzátéve: ameddig Orbán Viktor az ország miniszterelnöke és párttársa Polt Péter a legfőbb ügyész, addig egyetlen forint közpénz sincs biztonságban. A jövő tavaszi kormányváltást követően az új kabinet csatlakozni fog az Európai Ügyészség rendszeréhez - ígéri Ujhelyi.

Lásd még: Határokon átnyúló korrupció - Zöld út az Európai Ügyészség létrejöttének