Hekkeléssel titkos adatokhoz jutott Phenjan

Észak-Korea egy hackerakció során megszerezte azokat a terveket, amelyek részletesen leírták, miként intézzen támadást az ország ellen az Egyesült Államok és Dél-Korea - jelentette a BBC. A hackerek már tavaly szeptemberben, tehát még Barack Obama elnökségének idején kaparintották meg a támadás terveit, amelyek válsághelyzetben léptek volna életbe. Dél-Korea idén májusban jelezte, hogy hatalmas mennyiségű adatot csentek el kormányzati gépekről, s feltehetően Phenjan áll az akció mögött. Akkoriban azonban nem közöltek részleteket arról, titkos adatokról van-e szó.

Egy dél-koreai képviselő azonban most azt mondta, hogy a hét lakat alatt őrzött amerikai tervek is az eltulajdonított adathalom között lapultak. Az Egyesült Államok és Észak-Korea között már szinte mindennaposakká váltak a verbális támadások. Donald Trump amerikai elnök hétvégén annyit közölt, nem látja értelmét a Phenjannal folytatandó tárgyalásoknak, s csak „egyetlen lehetőséget lát”. Mint a Jonhap dél-koreai hírügynökség emlékeztet rá: a szöuli kormány az utóbbi években számos hackertámadás célpontja volt.

Szerző

Nyögvenyelős győzelemmel zárta a selejtezősorozatot a válogatott

Publikálás dátuma
2017.10.11. 00:56
Dzsudzsák Balázs (b) és a feröeri René Joensen a Magyarország - Feröer-szigetek labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen a bu
Csoportharmadikként zárta a világbajnoki-selejtezők sorát Magyarország labdarúgó-válogatottja, amely kedd este 1-0-ra legyőzte a Feröer-szigetek csapatát az Üllői úton.

A magyar ember könnyedén megbocsájt, ám ha kihozzák a sodrából, hamar hangot ad nemtetszésének.

Legalábbis ha futballdrukker – derült ki ismét, azt követően ugyanis, hogy a nemzeti tizenegy szombaton súlyos, 5-2-s vereséget szenvedett Svájcban, kedd este újfent, Feröer ellen is piros, fehér, zöldbe borultak a Groupama Aréna lelátói. Persze, a többségnek valószínűleg már a bázeli selejtező előtt is megvolt a Magyar Labdarúgó-szövetség jóvoltából egységesen 1000 forintért megvásárolható jegye, a nézősereg viszont, ha már tiszteletét tette, kezdetben kitett magáért; egy kisebb szünet után, a 10. perctől kezdve kitartóan űzte, hajtotta az övéit.

A feröeri Solvi Vatnhamar (b) és Szabó János a Magyarország - Feröer-szigetek labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2017. október 10-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

A feröeri Solvi Vatnhamar (b) és Szabó János a Magyarország - Feröer-szigetek labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2017. október 10-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

A csoport harmadik helyéről dönteni hivatott összecsapás egyébként a Paksot erősítő, második válogatottságát teljesítő Szabó János szereplése és a Bernd Storck szövetségi kapitánytól ritkán látható kétcsatáros felállás – a Svájcban eredményes Ugrai Roland mellett ezúttal az NB I gólkirálya, Eppel Márton kapott kezdőként helyet – miatt kisebb meglepetésekkel kezdődött, majd kósza hazai helyzetekkel folytatódott, a német szakember csapata szemlátomást az előzetesen emlegetett bizonyítási vágytól fűtve vetette bele magát a mérkőzésbe. Azért a 14. percben, amikor a feröeriek kilencese, Gilli Sorensen először vette célba Gulácsi Péter kapuját, sokan megijedtek…

Az első játékrész végére alábbhagyott a lendület, eseménytelenül teltek a percek, Dzsudzsák Balázs közelről elvégzett szabadrúgása volt az egyetlen igazán kapura tartó hazai lehetőség. Ennek megfelelően a szurkolók hozzáállása is élesen megváltozott: a B-közép amellett, hogy kifejezte nemtetszését az ötlettelen játék láttán, Dárdai Pál nevét skandálta, valamint egy németül megfogalmazott dalban Bernd Storck szövetségi kapitány távozását követelte. Félidőben nem éppen tapsvihar közepette vonultak öltözőbe a magyar játékosok…

A második játékrészre Eppelt Böde Dániel váltotta, a játék képe pedig annyiban változott, hogy a házigazda egyre inkább a kapuja elé szegezte riválisát. A mezőnyfölény azonban mindvégig meddőnek bizonyult, igazán említésre méltó lehetősége nem volt a magyar csapatnak, sőt: ha kicsivel pontosabb, a 76. percben Kaj Leo Bartalsstovu szégyenszemre a vendégcsapatnak szerezhetett volna vezetést. Ekkor újra rákezdett az elégedetlen kórus. Végül a csereként beálló Böde megmentette Magyarország becsületét, hazai szempontból ugyanis a közönségkedvenc FTC-támadó 81. percben szerzett gólja jelentette a győzelmet, s egyben a kvalifikációs szakasz zárását.

Szurkoló és játékos egyaránt felsóhajthat: végre vége.

Magyarország–Feröer-szigetek 1-0 (0-0)

Groupama Aréna, 20.000 néző. Játékvezető: Roi Reinshreiber (izraeli)

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Guzmics, Kádár, Szabó J. – Stieber Z., Pátkai, Nagy Á., Dzsudzsák – Ugrai, Eppel. Szövetségi kapitány: Bernd Storck. Cserék: Eppel helyett Böde (félidőben), Stieber helyett Nagy Dániel (66.), Ugrai helyett Sallai (89.)

Feröer-szigetek: G. Nielsen – Naes, Gregersen, Baldvinsson, Jónsson – Vatnhamar, Sörensen, Benjaminsen, Edmundsson – Joensen, Faerö. Szövetségi kapitány: Lars Olsen. Cserék: Benjaminsen helyett Hansson (65.), Sorensen helyett Bartalsstovu (72.), Faerö helyett Olsen (88.)

Gólszerző: Böde (81.)

Szerző

Jöjjenek gyorsan! - Nagyon durva "tréfa" áldozatává váltak a mentők

Publikálás dátuma
2017.10.10. 16:41
Fotó: OMSZ
A történetről a közösségi portálon számolt be az Országos Mentőszolgálat. 

Elmondásuk szerint reggel egy ijedt női hang kért segítséget, mondván, megindult a szülés, ezekben a percekben adott életet gyermekének egy közterületi mosdóban. A mentésirányító a legmagasabb prioritásba sorolta a segélykérést, majd azonnal útnak indított egy mentőhelikoptert és két másik egységet az újszülött és az édesanya ellátására. Ám a helikopter a helyszínről azt közölte, hogy ott nincs senki, és a járókelők sem tudnak hasonló eseményről.

Végül kiderült, hogy a nő - nem gyerek! -  tréfának szánta a bejelentést, ami miatt a mentők komoly erőket mozgósítottak. Valamennyien megdöbbentek azon, hogy valaki ilyen módon szórakoztassa magát, a mentésirányító a közel 40 év szolgálat alatt még nem találkozott ilyen botrányos esettel. A vicces kedvű asszony ellen eljárás indul.

Szerző