nekrológ;Molnár Péter;

2017-10-19 19:00:00

Búcsú Molnár Pétertől

Nem tűnik túlzásnak, évekig az éltette, hogy megérhesse: Bendegúz fia, a ma 19 éves autóversenyző Európa-bajnok legyen. Példátlan teljesítmény volt. Peti pedig megérte. Négy nappal később aludt el. A diadalt közösségi oldalán jelentette be, majd pár órával később lényegében el is búcsúzott tőlünk, akik aggódtunk érte.

Van annak bő negyed százada, hogy megismerkedtünk, több szerkesztőségben is kollégák lehettünk – többek között a Népszavánál is. Akkoriban a kamera kisebbik nyílásánál állt, onnan mutatta meg nekünk a világ sok szépségét, de főleg szörnyűségét. Felkészült katasztrófariporter volt, de sosem vájkált az emberi fájdalomban, mint ahogyan mások sajnos gyakran. Azután átkerült az objektív bemenő oldalára és sok éven át az általa mindvégig nagyon szeretett tűzoltóság szóvivője volt. Nem csupán sajtós, de aktív életmentő, aki éjjel-nappal szolgálatban van, akinek nincs váltótársa, ő évi 365 napon át ő.

Aztán sikeres munkájának irigyei hoz(at)tak egy szabályt, hogy Molnár Péter – igen, valójában rá szabták – nem lehet többé szóvivő.

Mivel pedig a kamerának még mindig két vége van, visszaállt az innensőre. Haláláig az RTL Klub operatőreként dolgozott, betegségének, nem könnyű életének stádiumairól rendre beszámolt barátainak, ismerőseinek, kik erőt küldtek neki. Egészen csütörtök délig, amikor végleg el kellett köszönnünk Molnár Pétertől.

Ej, Bendegúz, de nagyon ráértél volna még azzal a bajnoki címmel…!