Kiderült, hogyan került kukac a mákos tésztába Dunakeszin

Publikálás dátuma
2017.10.20 20:00
Illusztráció: Shutterstock
Fotó: /
Vizsgálat indult, hogy kiderítsék, hogyan kerülhetett kukac az iskolásoknak felszolgált mákos tésztába.

Egy 15 éves gimnazista videózta le Dunakeszin, amint fehér kukac mászik abban az ételben, amit az iskolai menzán felszolgáltak. A Facebookon nagy népszerűségnek örvendett a nem éppen gusztusos felvétel.

Nem akarunk kukacoskodni, de kíváncsiak voltunk, lett-e bármilyen következménye ennek a gyomorforgató történetnek. Mint megtudtuk, a Váci Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya közérdekű bejelentés alapján ellenőrzést tartott a Dunakeszin lévő Szent István Általános Iskolában. A szolgáltató Hungast Vital Kft. tálalókonyháján mindenre kiterjedő vizsgálatot folytattak le. A hatósági ellenőrök megállapították, hogy a menzai ebédben talált kukac (hivatalos nevén gyümölcsmoly lárva) nagy valószínűséggel a desszertként felszolgált, amúgy megmosott szilváról kerülhetett az ételbe. Konklúzió: a kukac jelenléte a mákos tésztában nem róható fel a konyhának. Azaz a kukac szabadon közlekedhet a tányérokon, és szerencsénk van, ha nem a rántott húsból bújik elő.

Egyébként nem ez az első botrány, amibe a Bánki Erik fideszes képviselő érdekeltségi körébe tartozó Hungast csoport belekeveredik. Tavaly Óbudán okoztak tömeges ételmérgezést, amibe 258 gyermek betegedett bele, mint idén a bíróság jogerősen kimondta. Időközben a Hungast bekebelezte a Sodexot is, ami éppen Dunakeszin szolgáltat. A Sodexot Hungast Vitalra keresztelték át, s hetekkel később már megjelent a kukac a tányérokon.

Szerző
2017.10.20 20:00

Már céldátuma sincs az e-jegyrendszer bevezetésének

Publikálás dátuma
2018.09.21 15:54
Így néz majd ki a jegyérvényesítés
Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Tavaly a BKK még azt ígérte, hogy 2018 elejétől végre valóban elindul a RIGO.
Most már céldátuma sincs a budapesti elektronikus jegyrendszer, a RIGO bevezetésének – írja a napi.hu. A közlekedési szervezet a portált arról tájékoztatta, hogy a projekt jelentős átütemezésére és újratervezésére volt szükség, mert az eredeti szerződések megkötését követően a beruházás lényeges elemeit érintő jogszabályok is megváltoztak, melyek hatásait az eredeti konstrukció nem volt képes kezelni. Ilyen például a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény és végrehajtási rendeleteinek változása, amely alapvetően érintette a kártyakibocsátást és az ahhoz kapcsolódó regisztrációs folyamatokat. 
„A projekt ütemterve a fenti okok miatt átdolgozás alatt áll, végleges új formáját az említett szerződésmódosításokkal nyeri el, melynek része az EBRD és a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása is. A rendszer üzembe helyezésének időpontját ezt követően lehet meghatározni”
– magyarázta a csúszás okát a BKK.
Jelenleg a rendszer működtetéséhez szükséges infrastruktúra telepítése, szoftverfejlesztések, oktatások, illetve tesztelési feladatok elvégzése zajlik. Tavaly a BKK még azt ígérte, hogy egy évtizednyi vajúdás után 2018 elejétől végre valóban elindul a papír alapú jegyeket felváltó és a bliccelőket kiszűrő, modern elektromos jegy- és beléptetőrendszer (amit a rugalmas, integrált, gazdaságos és okos szavak kezdőbetűi alapján RIGO névre kereszteltek). Egy-két tesztpéldány felszerelését leszámítva azonban nyoma sincs a rendszer bevezetésének, sőt – mint nemrég megírtuk – információink szerint tovább csúszik a 2004 óta húzódó vállalkozás (akkor még 2006-os céldátumot mondtak). Bár az Index és a Zoom is arról írt, hogy „csak” egy évvel halasztják a projekt indítását, volt olyan forrásunk, aki belső, hivatalos iratokon 2020-as céldátumot látott. Informátoraink azzal kapcsolatban is szkeptikusak voltak, hogy egyáltalán működhet-e a rendkívül bonyolultra és nehézkesre tervezett rendszer, sokak szerint ugyanis a RIGO problémái a nem átgondolt tervezésből adódtak.      
2018.09.21 15:54

Operálni még visszatér a kardiológiai intézetbe a kirúgott szívsebész

Publikálás dátuma
2018.09.21 14:50

Fotó: / Kállai Márton
A főorvos a következő három hónapban az előjegyzett műtéteket még elvégzi, de a kirúgása véglegesnek mondható.
A Népszava információi szerint egyelőre még a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben operál elbocsátott ismert szívsebész professzor, Székely László, akit szerdán bocsátott el Andréka Péter főigazgató. Székelyt nem veszik vissza az intézetbe, de még decemberig marad, elvégzi az előre betáblázott műtéteket, és csak utána távozik végleg. Ez feltehetően összefügg azzal, hogy betegei – akik félnek, hogy a főorvos hiányában nem végzik el a beavatkozást, vagy egy néhány centis seb helyett az egész mellkasukat felnyitják – petíciót indítottak érte. Úgy tudjuk, az egészségügyi államtitkár is igyekezett közvetíteni a főorvos és az intézet főigazgatója közt. 
Korábban a Pesti Srácok azt írta, hogy a főigazgató és szívsebész professzor megállapodtak,  így az orvos tovább maradhat az egészségügyi intézményben. Székely viszont a portál információi szerint is csak három hónapig marad az intézetben.
Az orvosnak szerdán mondtak fel az intézményben, elbocsátásának oka, hogy fél évvel ezelőtt egy betege műtétje alatt több olyan kollégája közreműködését kérte, akik nem voltak szerződésben az intézménnyel. Úgy tudjuk: a behívottak közül egy plasztikai sebész a beteg szivárgó mellimplantátumát cserélte ki a beavatkozás alatt. A másik két orvos súlyos életveszélyes szövődmény elhárításában működött közre. Székely László az a szívsebész, aki egy úgynevezett minimal invazív eljárással nagy műtéteket kis bemetszéssel végzi. A Népszava korábban úgy értesült, hogy a főorvos elbocsátása miatt csúszik egy súlyos keringési elégtelenséggel küzdő beteg műszív beültetése is. A főigazgató, Andréka Péter korábban lapunk kérdésére küldött írásos válaszában az elbocsátással kapcsolatban azt írta: sajnálattal ugyan, de egy súlyos jogi-etikai vétség miatt volt kénytelen Székely László főorvost felmenteni a munkavégzés alól. A döntésében egy teljes szakértői és jogi apparátus segítette.
2018.09.21 14:50
Frissítve: 2018.09.21 15:40