Rasovszky Kristóf negyedik lett a nyíltvízi úszó vk-n

Rasovszky Kristóf negyedikként zárta a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatát, miután nyolcadik helyen ért célba a hongkongi záróviadalon.

A magyar szövetség (MÚSZ) szombati beszámolója szerint a 20 éves versenyző gyakorlatilag végig vezetett, ám a hajrában többen is megelőzték. Végül nyolcadikként ért célba a magyar úszó, aki első felnőttszezonjában három vk-futamon is győzött, összetettbeli negyedik helyéért pedig 12 ezer dollár (3,1 millió forint) a jutalma. Elmondása szerint büszke az összetett negyedik helyére. 

"Szerintem ez egy remek eredmény, hiszen csak olyanok végeztek előttem, akik mind a hét állomáson elindultak, míg én kettőn nem voltam ott" - összegzett a tavaly junior-világbajnokságot és junior Európa-bajnokságot is nyerő Rasovszky, aki az idei vk-ban egyedül tudott a férfiak között háromszor is diadalmaskodni, a másik négy versenyen négy különböző győztest avattak.

Hongkongban a női versenyben Olasz Anna a 12. helyen végzett, míg összetettben nyolcadik lett. A MÚSZ-összegzés szerint jövőre újra lesz hazai verseny is: az idei magyarországi vizes vb előkészületei miatt ezúttal kimaradt a balatonfüredi állomás, ám a MÚSZ már megállapodott a nemzetközi szövetséggel (FINA), hogy jövőre a világkupa újra visszatér a Balatonra.

Eredmények, 10 km-es nyíltvízi világkupa-sorozat, 7. - befejező - állomás, Hongkong:

férfiak:
1. Rob Muffels (német) 1:53:10.4 ó
2. Ferry Weertman (holland) 1:53:11.1
3. Allan do Carmo (brazil) 1:53:11.2
...8. Rasovszky Kristóf 1:53:22.2

nők:
1. Arianna Bridi (olasz) 2:02:16.6
2. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:02:12.7
3. Finnia Wunram (német) 2:02:14
...12. Olasz Anna 2:02:20.5

Az összetett verseny végeredménye:

férfiak:
1. Simone Ruffini (olasz) 85
2. Do Carmo 78
3. Federico Vanelli (olasz) 78
4. Rasovszky Kristóf 68

nők:
1. Bridi 124
2. Cunha 102
3. Rachele Bruni (olasz) 86
...8. Olasz Anna 32

Szerző
2017.10.21 17:25

Keződhet a buli, nincs akadálya a tűzijátéknak

Publikálás dátuma
2018.08.20 20:39
A 2017. augusztus 20-i tűzijáték látképe
Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Az időjárással nem lesz gond, több százezren nézhetik végig az este kilenckor kezdődő ünnepi programot.
Az augusztus 20-ai központi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs úgy döntött: meg lehet tartani a tűzijátékot – jelentette be hétfőn este a Kormányszóvivői Iroda. Az eddig beérkezett jelentések alapján az ünnepi tűzijátékot a terveknek megfelelően meg lehet tartani, az előrejelzések szerint a kilövés idején várható időjárás sem a biztonságos lebonyolítást, sem a látvány értékét nem fogja érdemben befolyásolni.
Kitértek arra is, hogy az ünnepi rendezvénysorozat eddigi programjai rendben, a terveknek megfelelően lezajlottak. A Kossuth téri ünnepi program alatt és az egész napos tömegrendezvények alatt semmilyen rendkívüli esemény nem történt. Az Országházat 11.30 és 19 óra között csaknem 8 ezer ember látogatta meg. Az este kilenckor kezdődő ünnepi tűzijátékra több százezrekre számítanak a szervezők, írja az MTI. A programon hét tonna pirotechnikai látványelemet használnak el, és 21 ezer fényeffektet mutatnak be.
2018.08.20 20:39

Nem csak az anyáknak jár kedvezmény

Publikálás dátuma
2018.08.20 19:48
Fotó: Shutterstock
Fotó: /
Ki kellene terjeszteni az édesanyáknak járó, diákhitellel kapcsolatos kedvezményeket az apákra is - állapította meg jelentésében Székely László ombudsman. 
Az alapvető jogok biztosához több panasz futott be amiatt, hogy a kormányrendelet szerint a második, illetve a harmadik  gyermek megszületésekor a szülő szüneteltetheti, sőt mentesülhet is a hátralevő visszafizetési kötelezettség alól. A probléma ezzel az - ahogyan Székely is hangsúlyozza jelentésében -, hogy ez csak az édesanyákra terjed ki. Az édesapáknak abban az esetben sem teszi lehetővé a jogi szabályozás a diákhitel-tartozás alóli mentesülést, ha esetlegesen az édesanyának eleve nem volt ilyen tartozása, vagy azt már visszafizette. Hasonló a helyzet örökbefogadás esetén is: a törlesztés szüneteltetése, vagy megszüntetése csak a nőkre vonatkozik, annak ellenére, hogy egyedülállóként örökbefogadó személy férfi is lehet. Székely László Kásler Miklóshoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) vezetőjéhez fordult. Lapunk érdeklődésére viszont - miszerint tervezi-e a kormány, hogy változtatnak a diákhitel konstrukcióján - az EMMI mindössze azt közölte: az alapvető jogok biztosa jelentésében foglalt javaslatok szakmai áttekintése folyamatban van. Az Emmi államtitkára - Székely László jelentésében nem tér ki a nevére - egyébként elismerte, hogy a kormányrendelet jelenleg csak az édesanyának, illetve az örökbefogadó nőnek biztosítja a kedvezményt. - Egyfelől a nők esetében a vér szerinti szülői minőség igazolása könnyebb, mint a férfiaknál, másfelől a jogalkotó célja az édesanyák kifejezett támogatása, a gyermekvállalás időszakában viselt többes terhelés kompenzálása - írta az államtitkár, aki szerint összességében az édesanyának nyújtott támogatás az apával közösen viselt családi terheket csökkenti. Székely ugyanakkor nem osztotta a humántárca munkatársának álláspontját. Az alapvető jogok biztosa szerint az Alaptörvény külön hangsúlyt ad a nemek közötti egyenlőségnek. Székely úgy véli, nincs annak akadálya, hogy az esélyegyenlőség elősegítése érdekében a többgyermekes, a gyermeket egyedül nevelő, továbbá a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő családokat további kedvezményekkel támogassák. Székely leszögezi azt is, hogy amennyiben a családban az édesapának továbbra is van hiteltartozása, az ugyanolyan teherként jelentkezik, mintha az édesanyát érintené.
2018.08.20 19:48