„Károly császár és király személyes fővezérlete alatt", — így kezdődnek az olaszok ellen indított offenzíváról beszámoló vezérkari jelentések. Ezután a mondat után, ugye bár, csak nagy és jelentős katonai eredmények következhetnek. Így is van.
Miután megtudjuk — az offenzíva negyedik napján —, hogy a fővezérletet a király maga látja el, rendkívül nagy hadisiker körvonalai bontakoznak ki a hivatalos jelentések soraiból. A támadó seregek az Isonzó-fronton ismét előbbre törtek, a terep szörnyű nehézségeit és az olaszok sok helyütt szívós ellenállását legyőzve, a több mint 50 kilométeres front hosszában sorra elfoglalták a Flitschtől nyugatra eső Monte Canint, a Karfreittől délnyugatra emelkedő Monte Matajurt és az Isonzón innen, Görz fölött a sokat emlegetett Monte Santót.
Az eredmények fölsorolása után a német jelentés megállapítja, hogy az olaszok Isonzó-harcvonala, le egészen a Wippachig, megingott. (A Wippach Görztől délre mintegy 5 kilométernyire folyik.) A támadó seregek, az olasz front többszörös áttörése után, szakadatban harccal folytatják az offenzívát.
Az osztrák-magyar és német csapatok a Julia-alpok hegységein át az olasz síkság felé törnek előre, és ha az eddigi ütemben és ugyanolyan sikerrel folytathatják a hadműveletet, rövidesen leereszkedhetnek az olasz medencébe.
Az olaszok vereségével arányban állnak a veszteségeik is. A foglyok száma eddig 60.000 főre, a zsákmányolt ágyúk száma pedig 500-ra emelkedett. Wekerlének a képviselőházban tett bejelentése szerint „több, mint 60.000 fogoly" és „több mint 500 ágyú" a zsákmány.
Ludendorff jelentése hozzáfűzi ehhez, hogy az elfoglalt olasz állásokból még beláthatatlan hadianyagot fognak beszállítani.
Népszava 1917. október 28.
