Az Örkény Színház egy a többinél jóval ritkábban játszott darabbal, a IV. Henrikkel nyitotta meg az évadát. A teátrum nézőterén a felújítást követően kényelmesebbé váltak a székek. Talán ezért is döntött Mácsai Pál igazgató, rendező úgy, hogy az eredetileg a szerző két egymást követő estére írt művét egy estébe sűríti be, úgy három és fél órába. Kényelmesen végig lehet ülni, nem feszeng az ember, szünet is elválasztja a két részt. Az előadás egyik legizgalmasabb momentuma az új magyar szöveg, Nádasdy Ádám fordítása, melyet a színház rendelt meg tőle. Nádasdy nem először még a szereplők neveit is magyarította. Sokáig nem értettem, hogy miért nem játsszák ezt a Shakespeare-drámát többször, hiszen nem kevesebbről szól, mint egy nagyon is aktuális témáról, vagyis a politikai hatalmi harcról.
Filmszerűen követik az előadásban egymást a különböző jelenetek. És minden benne is van, ami a hatalmi harc kelléke. Cselvetés, árulás, karriervágy, törtetés, erő, esendőség, könnyedség és görcsös előrejutás, lázadás és bosszú. Az Örkény Színház fiatalokkal megerősített társulatán nem fog ki a feladat. Bár az elején amíg meg nem ismerjük és meg nem szokjuk a szereplőket addig nem egyszerű a befogadás, de aztán egyre inkább beszippant a svungja a történetnek. Sok helyen játszódik a dráma, mindegyik helyszín hangulata sajátos és ezt sikerül is érzékeltetni, a királyi udvartól a kocsmáig. A színészek is élvezik, hogy szinte mindenki több szerepben megmutathatja magát. Különösen Csuja Imre, Nagy Zsolt, Vajda Milán, Pogány Judit, Kaszás Gergő és Znamenák István van elemében. De a fiatalok, Jéger Zsombor, Novkov Máté, Dóra Béla, Kókai Tünde és Zsigmond Emőke, akik közül többen zenélnek is Darvas Ferenc vezetésével, megvillantják tehetségüket. A végén IV. Henrik fia kerül a trónra. Épp azokat hagyja kívül, akik leginkább támogatták. A függöny hatalmas csapódással elválasztja őket egymástól. A hála nem megtérülő politikai kategória. Nem is szokás figyelembe venni.
