veszély;DK;sürgősségi ellátás;

2017-11-07 14:17:00

Mentődolgozók háborognak egy zárt Facebook-csoportban

A Demokratikus Koalíció szerint nem teljesültek a mentősöknek tett béremelési ígéretek, emiatt pedig veszélybe kerülhet a sürgősségi betegellátás.

A párt egészségügyi kabinetjének vezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak bizalma komolyan sérült az utóbbi időszakban, mert az ígéretek ellenére sem emelkedett érezhető mértékben a bérük. A felmondások miatt a betegellátás biztonsága is sérül, mert a sürgősségi ellátás alappillére a mentőszolgálat - jelentette ki László Imre - informál az MTI.

A politikus arra hivatkozott, hogy birtokukba került az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak egy zárt Facebook-csoportban folytatott beszélgetése, ahol felháborodottan írnak arról, hogy nem történtek valódi béremelések.

Gréczy Zsolt, a párt szóvivője cáfolta a szocialista Kovács László szavait, amelyek szerint az MSZP és a DK megállapodott egymással a 106 egyéni körzet elosztásáról. A DK-s politikus azt mondta, hogy több párt bevonásával zajlanak a tárgyalások, de ezidáig nem született megegyezés az egyéni választókerületi koordinált indulásról. Minden olyan állítás, amelyik tényként beszél egy rész- vagy átfogó megállapodásról, minden alapot nélkülöz.

A szóvivőt kérdezték Medgyessy Péter Indexnek adott interjújáról is, amelyben az exkormányfő azt mondta, hogy a 2018-as választásokat valószínűleg a Fidesz nyeri meg és az idő fogja Orbán leváltását megoldani, nem az ellenzék. Gréczy Zsolt úgy látta, hogy Medgyessy Péter ismét megrugdalta az MSZP-t, amit nem tart helyesnek. A DK-hoz a volt miniszterelnöknek nincs köze, Medgyessy Péter a Magyar Szocialista Pártnak volt miniszterelnök-jelöltje, majd miniszterelnöke - hangsúlyozta.