Moszkva;kommunisták;november 7;

2017-11-07 20:51:00

Többezres kommunista megemlékezés Moszkvában

Lenin, Sztálin és Che Guevara portréival, vörös zászlók alatt vonult fel Moszkvában több ezer kommunista kedden a bolsevik hatalomátvétel 100. évfordulóján.

A részvevők, köztük Gennagyij Zjuganovval, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnökével, a központi Tverszkaja (volt Gorkij) utcát keresztezve a Bolsoj színház elé vonult. Korábban a pártvezető közölte, hogy a megmozduláson több mint 80 ország mintegy 120 pártja, valamint 20 nemzetközi szervezet és több mozgalom képviseltette magát.

Zjuganov a Pervij kanal (Első csatorna) állami televíziónak nyilatkozva bejelentette, hogy indulni akar a március 18-án megtartandó elnökválasztáson. Beszámolója szerint az összes regionális pártszervezet őt jelölte. Jelöltségét a párt kongresszusának kell majd véglegesítenie. A pártvezető elmondta, hogy programja a 10 lépés a méltóságteljes élet felé címet viseli.

Baloldali és kommunista pártok a hónap elejétől Szentpéterváron és Moszkvában több fórumot rendeztek. Kedden Oroszország több városában tartottak vörös zászlós megemlékezéseket.

A centenárium alkalmából az orosz kormányzat hivatalos megemlékezést nem tartott ezen a napon. Helyette, az új hagyományok szellemében a Vörös téren korhű egyenruhában és hadfelszereléssel rendeztek díszszemlét az 1941. november 7-i katonai parádé emlékére, amelynek részvevői azután egyenesen a frontra vonultak. Az eseményt az állami televízió közvetítette,

Oroszországban a Szovjetunió 1991-es összeomlása óta csak a kommunisták emlékeznek meg a bolsevik forradalomról, amelynek évfordulója a legnagyobb állami ünnep volt. A jelenlegi hatalom helyette felelevenítette a népi egység 1917-ben eltörölt napját, amelyen a Moszkvát is megszállva tartó lengyelek elleni 1612-es felkelésre emlékeznek.