Várkert bazár;vizsgálat;DK;

2017-11-09 14:32:00

"Rohad" a Várkert Bazár - Vizsgálatot követel a Dk

Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt fővárosi képviselője az MTI-nek csütörtöki sajtótájékoztatója után telefonon azt mondta: hiába adták át az úgynevezett helyreállítás után többször is, továbbra is "rohad" a Várkert Bazár. 

Hozzátette, a kivitelezést a szokásos baráti, azaz a Fidesz-közeli cégekre bízták, és a megrendelőnek nem a munka minősége volt a fontos, hanem az, hogy a felújításra szánt költség minél nagyobb részét el lehessen lopni. A DK szerint világosan látszik, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt Budapestből semmi más nem érdekli, csak a budai Várba költözés. A kormány tehát Budapestnek csak az efféle látványberuházásokra ad pénzt, de például a 3-as metró akadálymentesítésére nem - mondta Gy. Németh Erzsébet. Hozzátette: az ugyanis csak a fővárosiaknak lenne fontos, és lényegesen kevesebb alkalmat kínálna közpénzek megfelelő zsebekbe történő irányítására.

Közölte: a DK az ügyben az európai uniós szervekhez fordul, mert a műemléket háromnegyed részben az unió támogatásából "sikerült így felújítani". Az ellenzéki párt bejelentés tesz az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF), és európai parlamenti képviselői kérdést intéznek az Európai Bizottsághoz, hogy így hívják fel a figyelmet a mintegy 20 millió eurós támogatás sorsára.