Lázár János;Tiborcz István;Trancparency International Magyarország;

2017-11-10 06:05:00

Lázár nem mindenkivel kedélyeskedik

A civil szervezetek után már a kormányfő vejének anyagi helyzete is felkeltette a Miniszterelnökség figyelmét, ám vizsgálati módszereik között ég és föld a különbség.

– Amikor a mi szervezetünket vizsgálta a Miniszterelnökség, akkor nem egy közeli kávézóba hívtak társalogni. Hanem hivatalos felszólítást küldtek, amely azt tartalmazta, hogy milyen határidőre, miről kell adatokat szolgáltatnunk – mondta lapunknak Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója.

Az azonnali.hu által közzétett fotón Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy belvárosi étterem presszórészében a kormányfő vejével, Tiborcz Istvánnal beszélgetett. Az éttermi találkozót Lázár előbb a hvg-nek nyilatkozva, majd a tegnapi kormányinfón is összefüggésbe hozta egy jobbikos képviselő parlamenti felszólalásával, aki arra volt kíváncsi, hogyan lett Orbán Viktor vejéből néhány év leforgása alatt az ország egyik leggazdagabb embere. „Gondoltam, érdeklődöm az illetékesnél” – indokolta, miért ült le Tiborcz Istvánnal. A fénykép alapján a konzultáció mellőzte a hivatalos külsőségeket. Kérdés, hogy ez a forma mennyiben tekinthető megszokottnak.

Eddig is sejtettük, tudtuk – mondta a Transparency jogi igazgatója –, hogy a kormány prominensei próbálnak szoros kapcsolatokat ápolni üzleti körökkel. Ezt nem is titkolják. Tiborcz István cégei a minőségi kifogások ellenére sikeresen szerepelnek a közbeszerzési eljárásokon. Vitatkozni legfeljebb azon lehet, hogy a rendelkezésünkre álló információk alapján bizonyítható-e az összefüggés Tiborcz kormányzati kapcsolatai és az elnyert pénzek között. Mindenesetre azzal, hogy Lázár provokatív módon reagált a felvetésre, Ligeti szerint megüzente: „Mi akár még ezt is megtehetjük”.

– A közpénzek felhasználása vizsgálatának megvannak az intézményes, szabályozott formái – hangsúlyozta Ligeti Miklós. Elvileg a közbeszerzéseket is különféle hatóságok és minisztériumi szervezetek ellenőrzik. A miniszteri éttermi beszélgetés – jelentette ki – semmilyen értelemben nem tekinthető a tájékozódás szabályos, intézményes, számonkérhető módjának.

– Lázár János sok nehéz helyzeten átlendült már a humorba csomagolt arroganciájával – konstatálta végül Ligeti Miklós.

A csütörtöki kormányinfón a miniszter megint csak viccel próbálta bagatellizálni a számára is kínos ügyet. Úgy fogalmazott a találkozóról: „Kiváló apropó volt arra, hogy megkérdezzem tőle, hogy hogy van?” Aztán meg azzal humorizált: „Még szép, hogy találkozok Tiborcz Istvánnal, Hódmezővásárhelyen is ők szerelték be a közvilágítást. Kin kérjem számon, hogy ha valamelyik égő nem működik?”

Lázár lapunk kérdésére válaszolva kifejtette: egyáltalán nem érzi összeférhetetlennek azt, hogy az uniós források felhasználásával foglalkozó miniszterként privát találkozott a miniszterelnök vőjével. Tiborcz István korábban annak az Elios Innovatív Zrt.-nek volt az egyik résztulajdonosa, amely meglehetősen furcsa körülmények között sok milliárd forintnyi uniós finanszírozású közbeszerzést nyert el, a tendereket pedig azóta is a Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálja.

Lázár leszögezte: gazdasági szereplők és politikai döntéshozók találkoznak egymással. Ő is megtehette volna, hogy magánlakásán fogadja Tiborczot vagy éppen ő megy fel hozzá. – Mivel semmiféle szégyellnivalóm nincsen, ezért hazafelé a legközelebb útba eső kávézóban ültünk be körülbelül 15 percre. Ennyi történt – mondta a miniszter hozzátéve, sajtóhíresztelésekkel ellentétben ő maga narancslevet ivott.