Keleti nyitás - "Szijjártó körbeutazza a világ keleti felét"

Az LMP szerint a kormányzás hetedik évében eljött az ideje a nyugati nyitásnak a külpolitikában.

Ungár Péter, a párt politikusa szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, eddig hetvenhétszer voltak a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselői volt kommunista, keleti országokban. Ez több, mint amennyiszer olyan nyugati országokba látogattak, amelyekkel valós gazdasági és katonai együttműködése van Magyarországnak.

A politikus hozzátette: csak kommunikációs trükk a keleti országokkal kötött minisztériumi megállapodás, közérdekű adatigénylésekből kiderült, hogy nincs semmilyen pénzmozgás mögöttük, a felajánlott keretösszegeket nem hívják le.

Ungár Péter hangsúlyozta, semmilyen haszna nem volt a magyar embereknek ezekből a megállapodásokból, ezek csak azt a célt szolgálták, hogy a Szijjártó Péter miniszter körbeutazza a világ keleti felét. Szerinte inkább azokkal az országokkal kellene szorosabbra venni a kapcsolatokat, amelyekkel élő gazdasági és katonai együttműködésekben veszünk részt.

Szerző
2017.11.11 17:49

A közmédia működési problémáira figyelmeztetett a MÚOSZ, az MTI nem volt hajlandó kiadni a közleményt

Publikálás dátuma
2018.12.17 15:03

Fotó: / Draskovics Ádám
Az újságírószövetség azt kérte a vezetőktől, hogy foglalkozzanak végre a közszolgálattal, vagyis a demokratikus médianyilvánosság biztosításával. Az MTI a szabályzatra hivatkozott.
A MÚOSZ a közmédia működési zavarairól” címmel juttatott el egy közleményt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) az MTI OS-hez, ám arról tájékoztatták a szövetséget: a közleményt nem áll módjukban kiadni, mert
az OS Szabályzatának 14.2. pontjába ütközik.
Egyúttal felhívták a figyelmüket arra, hogy az MTI jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, és ezért semmilyen felelősséggel nem tartozik. A hivatkozott pont szerint egyébként a közlemény
„nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen.”
A MÚOSZ az említett közleményben arról írt, hogy a közmédia működését nem az ellenzéki képviselők jelenléte veszélyezteti: mint írták, „a kormánykritikus társadalmi kezdeményezéseket elhallgató, azokról a nyilvánosságot nem tájékoztató köztévé maga a működési rendellenesség”. Felidézték, hogy az MTVA szákházánál dulakodásig fajuló konfliktus alakult ki, miután ellenzéki parlamenti képviselők eredménytelenül próbálták rávenni az intézmény vezetőit a napok óta zajló demonstrációk követeléseinek beolvasására. Hozzátették: az incidens – szégyenszemre csupán a Facebookon közvetített – képei élő egyenes adásban világítottak rá a közmédia működésének súlyos torzulásaira. Hangsúlyozták, hogy
„Magyarországon működik – GDP-arányosan – Európa legdrágább állami médiája, amely évente százmilliárdos összeget költ magára, egypárti (fideszes) irányítással, társadalmi és közpolitikai kontroll nélkül. A jelenlegi médiarendszer kiépítésekor, amikor 2015-ben az M1-et hírcsatornává alakították, az állami adó tízmilliárdos összegért vásárolt az élő közvetítéseket lehetővé tevő korszerű felszerelést. Ennek fényében nincs rá elfogadható szakmai magyarázat, hogy a napok óta zajló kormányellenes demonstrációkról a csatorna – tájékoztatási kötelezettségét súlyosan megsértve – képtelen volt az esemény hírértékének megfelelő, élő tartalmat sugározni, miközben a párizsi sárgamellényes tüntetéseknek lényegesen nagyobb figyelmet és műsoridőt szentelt, mint a budapesti és vidéki kormánykritikus megmozdulásoknak.”
A MÚOSZ arra hívta fel a közmédia vezetői, illetve az őket irányító kormánypolitikusok figyelmét, hogy az MTVA törvényben rögzített feladata a pártatlan és sokszínű, az állampolgárok politikai véleményalkotását elfogulatlanul segítő tájékoztatás. Tisztességes, demokratikus országokban az ellenzéki parlamenti képviselőket a közmédia nem eltakarítandó akadálynak, hanem rendszeresen megszólaltatott műsorvendégnek tekinti – hiszen közszolgálati feladatához az ellenzéki politikai álláspontok tárgyilagos bemutatása is hozzátartozik.
„A MÚOSZ felszólítja a közmédia vezetőit, hogy haladéktalanul térjenek vissza a törvényes működés keretei közé, és foglalkozzanak végre a közszolgálattal, vagyis a demokratikus médianyilvánosság biztosításával”
– tették hozzá a közleményben.

Még a köztévé tett feljelentést

Mint megírtuk, hétfő hajnalban a köztévé épületéből biztonsági őrök tuszkolták ki Hadházy Ákost, majd a kijáratnál a földre lökték a képviselőt, továbbá erővel szorították ki az épületből Szél Bernadettet is. Pedig az országgyűlési képviselőkről szóló 1990-es törvény 9 paragrafusa egyértelműen fogalmaz: „A képviselői igazolvány az államigazgatás valamennyi szervéhez, továbbá a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. A képviselő – a hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon – jogosult a fegyveres erők, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rendőrség és a rendészeti szervek működésére szolgáló területre is belépni.” A törvény azt is kimondja: „az állami szervek kötelesek az országgyűlési képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni.” Mármost Hadházy Ákos a közmédia vezetőivel próbál hetek óta kapcsolatba kerülni – eddig tökéletesen sikertelenül.  Hadházy és Szél egyébként rendőrt hívott azért, mert személyes tárgyaik – ruháik, táskáik – a tévészékház épületében maradtak, és kérésükre sem adták vissza a komplexum őrei. A kihívott békásmegyeri rendőrök megpróbáltak bejutni, de hosszas egyeztetés után nem engedték be őket az épületbe. Mint kiderült, az MTVA az épületben tartózkodó ellenzéki képviselőkre birtokvédelmi eljárást kért, és a rendőrséghez fordult a történtek miatt. Szerintük ugyanis a közérdekű üzem megzavarásának számít, ha egy ellenzéki képviselő több ezer tüntető követeléseit szeretné élő adásban beolvasni.
Témák
MÚOSZMTVA
2018.12.17 15:03
Frissítve: 2018.12.17 15:03

SZEF: Vonják felelősségre az állami média vezetőit!

Publikálás dátuma
2018.12.17 15:00

Fotó: / Vajda József
Tiltakozó nyilatkozatot adott ki a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) az országgyűlési képviselőkkel szemben az MTVA székházában alkalmazott, szerintük törvénysértő módszerek miatt.
A Földiák András elnök által aláírt kiáltványban így részletezik a közszféra legnagyobb érdekvédelmi tömörülésének kifogásait:
„Tiltakozunk, hogy a magyar nép által választott országgyűlési képviselőket a képviselői munkájuk végzése közben a MTVA épületében akadályozták; Tiltakozunk, hogy a képviselőket erőszakkal távolították el az épületből, ennek során az MTVA biztonsági őrei törvénysértést, bűncselekményt követtek el és megsértették a képviselők személyes szabadságát; Tiltakozunk, hogy az MTVA dolgozóinak épületből való kijutását az épület lezárásával megakadályozzák.”
A közszféra szakszervezeteinek kiáltványa ezután jogszabályok felvonultatásával igazolja, hogy milyen pontokon sértettek törvényt azok, akik nem adtak megfelelő felvilágosítást a közmédia székházába tegnap este belépett ellenzéki képviselők munkájához, akik korlátozták őket az épületen belül szabad mozgásukban, akik kényszerítették őket egyes területek elhagyására vagy épp bezárták őket egy terembe. A SZEF vezetői úgy látják, azok a biztonságiak, akik bántalmaztak képviselőket, akár öt évi szabadságvesztéssel is sújthatók. A konföderáció felhívja a kormány figyelmét, hogy ne csak a tiltakozó emberektől, képviselőktől várja el a törvények betartását, hanem a közpénzből működő állami közszolgálati televízió vezetőitől és biztonsági őreitől is – olvasható a közszféra 13 szakszervezetét összefogó tömörülés hétfőn kora délután kiadott közleményében.
Témák
SZEFMTVA
2018.12.17 15:00