sofőr;Waberer's;

2017-11-15 06:23:00

Félmillióért sincs elég sofőr

Továbbra is súlyos gondot jelent a munkaerőhiány a közúti fuvarozói ágazatban is. Magyarországon mintegy 6 ezer, de az unióban összesen 300 ezer hivatásos gépkocsivezetői állás betöltetlen. 

A magyar kormány a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) kezdeményezésére 2015-ben ingyenes gépjárművezető-képzési programot indított, amelyre az elmúlt 2,5 évben több mint 50 ezren jelentkeztek, de a szigorú kritériumok miatt eddig csak 5500-an kerültek be a tanfolyamokra. Idén októberéig 2514-en kaptak teherautó, illetve autóbuszvezetői engedélyt - tudta meg a Népszava Árvay Tivadartól, az MKFE kommunikációs vezetőjétől. - A képzésre korábban olyanok jelentkezhettek, akiknek érvényes szándéknyilatkozata volt egy fuvarozó vállalkozástól, amely vállalta, hogy a sikeres vizsga után foglalkoztatja a gépkocsivezetőt. Arról azonban nincs pontos adat, hogy közülük hányan vállaltak munkát itthon, vagy mentek külföldre, illetve váltottak itthon munkaadót a magasabb bérért.

A fizetések egyebek mellett a munkaerőhiány miatt is jelentős mértékben emelkedtek. Ma nettó 400-500 ezer forintos jövedelem alatt nehéz jól képzett, gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt találni - tette hozzá az egyesület kommunikációs vezetője. A nemzetközi fuvarozásban résztvevő pilóták, az uticéloktól függően, illetve a részükre adható 60 eurós napidíjjal és egyéb juttatásokkal a nettó 600 ezer forintos bért is elérhetik.

Az MKFE azonban úgy véli, hogy a munkaerőhiány pótlására hosszú távon csak a képzés nappali iskolai rendszerbe integrálása a megoldás, hiszen a cél az, hogy szakmát, hivatást választó fiatalok lépjenek a következő években nyugdíjba vonuló gépkocsivezetők helyére.

A Waberer's nem küzd sofőrhiánnyal, igaz, a hazai átlagnál valamivel magasabb, a nyugat-európainál némileg alacsonyabb béreket kínál a gépkocsivezetőknek - válaszolta a Népszava kérdésére Lajkó Ferenc, a cég vezérigazgatója. Ezzel főleg az 1-10 kamionnal fuvarozó kis cégek képtelenek versenyezni. Sokan felhagynak a tevékenységükkel a sofőrhiány és az emelkedő költségek miatt. A vezérigazgató hangsúlyozta, a Waberer's-nek már nemcsak a hazai, de az uniós vetélytársakkal is versenyezniük kell. A nyugat-európai fuvarcégek igyekeznek a magasabb bérekkel elszipkázni a tapasztalt kamionpilótákat az újonnan csatlakozott országokból.

A jövő egyebek mellett az innováción, például a vezető nélküli tehergépjárműveken is múlik, és aki idejekorán lép, az előnyre tehet szert - jegyezte meg Lajkó Ferenc.

Eredmény
A Waberer's International Nyrt. árbevétele a harmadik negyedév végén 182,3 millió euró volt, amely 23 százalékos növekedést jelentett 2016 azonos negyedévéhez képest - ismertette a cég tegnap a szeptember 30-án zárult három hónap pénzügyi eredményeit. A növekedés főként a fuvardíjemeléseknek és a lengyelországi Link cég felvásárlásának köszönhető. A vállalat 6,2 millió eurós nettó eredményt ért el a harmadik negyedévben, amely 8 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.