Előfizetés

Félmilliárdos blöff

Vas András
Publikálás dátuma
2017.11.17. 06:02
FORRÁS: ARKANUMHOTEL.HU
Két éve nincs működési engedélye egy magánklinikának Balatonmáriafürdőn, pedig a befektető erre kapott uniós támogatást.

Kevés olyan turisztikai elem akad a Balaton nyugati medencéjében, mely a vendégek számára egész évben vonzóvá tenné a térséget, éppen ezért örültek meg Balatonmáriafürdőn, amikor kiderült: több mint félmilliárdos beruházással egészségturisztikai centrum épül, amely 14 új munkahelyet is teremt. A wellness-szállodák és magánklinikák szolgáltatásait ötvöző projekt bekerült a Somogyon belüli uniós támogatású fejlesztések közé, a két évvel ezelőtti avatóünnepségen a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője, Móring József Attila megyei fejlesztési biztos is megjelent, s hiánypótlóként emlegette az 524 millió forintból, egy romos-régi üdülő helyén megépült, 18 szobás Arkánum Medhotelt. A pénz 70 százalékát adta az Európai Unió. Tripkovics Zsolt, a hotel sebész-főorvos tulajdonosa a plasztikai sebészetet, a fogászatot-szájsebészetet, valamint az életmód tanácsadást jelölte meg fő profilként, és hozzátette: terveik szerint három év után az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által támogatott szolgáltatásokat is nyújt majd az intézmény.

A három évből kettő már eltelt, de a helyiek legnagyobb bánatára jelen állás szerint szemernyi esély sincs, hogy az impozáns épületben a társadalombiztosítás terhére gyógyulhassanak jövőre, ugyanis máriafürdői forrásaink szerint a medhotelnek nincs semmiféle egészségügyi engedélye, szimpla szállodaként üzemelt az elmúlt időszakban. Pedig a helyiek, valamint a szomszédos Balatonkeresztúr lakói igencsak bíztak az ígéretekben, s úgy számoltak, megoldódik a fogászati ellátásuk, nem kell a 15 kilométerre fekvő Marcaliba utazniuk többé.

– A tulajdonos bele is egyezett, a két önkormányzat fizette volna a bérleti díjat – magyarázta Galácz György, Balatonmáriafürdő polgármestere. Csakhogy közben kiderült, a medhotel semmilyen orvosi tevékenységre nem kapott működési engedélyt. Megkerestük Tripkovics Zsolt tulajdonost is, aki annyit elismert, az engedélyeztetéssel akadnak gondok. Így egyelőre egy főként nyáron használt szállodát kaptak a Balaton nyugati szélén élők, orvosra még várni kell.

Jön a Harry Potter-előzményfilm folytatása

Publikálás dátuma
2017.11.16. 22:25

A jövő év novemberében érkezik a mozikba a Legendás állatok és megfigyelésük című film második része. A J. K. Rowling forgatókönyve alapján készülő filmből – az ifjú Dumbledore professzor szerepében Jude Law-val.

Cáfol a Mall.hu - Mégsem állt le a kiszállítás?

Publikálás dátuma
2017.11.16. 20:50
Forrás: Facebook
Fennakadás nélkül működik a Mall.hu webáruház, de a hatósági ellenőrzés miatt a korábbi megrendelések késhetnek - közölte a webáruház csütörtökön.

A késésben érintett vásárlókat értesítették és folyamatosan fogadják az új megrendeléseket, amelyeket a vállalatcsoport központi, csehországi raktárából teljesítik, házhoz szállítással, a személyes átvételre azonban egyelőre nincs lehetőség - ismertették. Hozzátették, hogy a Mall.hu készül a Black Friday akciókra is.

A fennakadások nem érintik a garanciához és elálláshoz kapcsolódó jogokat, a vételárat és a szállítási költséget visszafizetik, ha a késedelem miatt a vevő eláll a vásárlástól, de a visszautalás a szokásosnál tovább tarthat - írták.  A Mall.hu ezt követően is mindenben együttműködünk a hatóságokkal - áll a közleményben.

A Mall.hu kedden jelentette be, hogy telephelyét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a nyomozó iroda munkatársai ellenőrzik, ezért a megrendeléseket nem tudják teljesíteni. Az akcióról kiadott tájékoztatásban szerdán közölték, hogy raktárkészletüket a hatóságok egy országos akció keretében vizsgálták, de a Mall.hu semmilyen büntetőügyben nem érintett. 

A NAV szerdai közleménye szerint az országos, kétszázharmic helyszínen indított akció során leleplezett bűnszervezet 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul olyan áruk után, amelyeket többek között webáruházaknak adtak el.