Ha eltűnik a tisztelet, már csak egy lépés az erőszak

Publikálás dátuma
2017.11.22 06:30
Fotók: Érsek-Obádovics Mercédesz/Scolar Kiadó
Fotó: /
A délszláv háborút megelőző retorika kísértetiesen hasonlít a mostanihoz: manipulatív vezetők építenek az emberek félelmeire – véli Janne Teller dán írónő, akinek arra is van ötlete, hogy miként lehetne kezelni a menekültkrízist.

- Új regénye egy szerelmi történet, amely a délszláv háború idején játszódik. Az ENSZ kötelékében jó pár konfliktust testközelből megtapasztalt, s műveiben is gyakran foglalkozik krízisekkel. Miért esett a választása éppen Jugoszlávia szétesésére?

- A balkáni népirtás idején Mozambikban dolgoztam, a békefolyamatot készítettük elő. Bár a felek megállapodtak a tűzszünetben, folyamatos volt az erőszak, és rengeteg borzalmat láttam. Akkor nem tudtam írni róluk, mert nagyon közel voltam az eseményekhez. De éreztem, hogy írnom kell a háborúról, mint olyanról. A Balkánon történő borzalmak „megfelelőnek” tűntek, ráadásul mindennap láttam az ENSZ-be érkező bizalmas jelentéseket a délszláv konfliktus alakulásáról. Az, hogy a ’90-es években, Európában népirtás történt, a generációm szégyene. A spanyol polgárháború idején sokan mentek Spanyolországba, hogy Franco ellen harcoljanak. De egyetlen nyugat-európait sem ismerek, aki elment volna Boszniába, hogy a szerbek ellen harcoljon. A témaválasztásban annak is szerepe volt, hogy az édesanyám a szlovén határ közeléből származik, így mindig is kötődtem a szlávokhoz.

- Mi a relevanciája a jelen Európájában az akkor történteknek?

- A ’60-as, ’70-es években Jugoszlávia szekuláris ország volt, az emberek békében éltek. Boszniában a házasságok harmada etnikailag vegyes volt. A muzulmánok többsége életében nem járt még mecsetben. Liberális, európai atmoszféra uralkodott. Aztán nagyon rövid időn belül, a ’80-as évek közepétől minden megváltozott, miután a Milosevics-féle manipulatív vezetők színre léptek. Azt akarták, hogy az emberek rettegjenek egymástól. Sikerült a tervük. Ha a mérsékelt erők most nem fognak össze, a szélsőségesek sikerrel fognak minket megosztani, s akkor könnyen olyan helyzet alakulhat ki, mint anno Boszniában. Ha az emberek nem tisztelik egymást, onnan csak egy lépés az erőszak... Remélem, hogy Európa nem itt köt ki újra. A retorika kísértetiesen hasonló.

- Miért érezte, hogy foglalkoznia kell a háború tematikájával? Egyfajta terápia?

- Igyekszem megérteni a háború mechanizmusát. Amikor az ember egy békés országból jön, nagyon bizarr olyat hallani, hogy valaki képes megölni a szomszédját. Hogyan történhet meg ilyesmi, amikor együtt nőttek fel? Aztán az ember idővel látja, hogy mindig vannak olyan vezetők, akik manipulálják az emberek érzéseit. De ahhoz, hogy ezt megtehessék, léteznie kell egy régről gyökerező bizalmatlanságnak a közösségen belül.

- Ha már manipulációnál és bizalmatlanságnál tartunk, a Ha háború lenne nálunk... című esszéjét 2001-ben írta. Sokkoló, hogy a menekültválságról szóló írása – amelyben azzal a csavarral igyekszik közelebb hozni a krízist az olvasókhoz, hogy európaiak menekülnek a háború elől a békés Közel-Keletre –, ma is aktuális. Mi adta akkor az ötletet? Menekültek akkor is érkeztek Európába, de válságról ebben a térségben akkor még nem volt szó.

- Dániát mindig is centrista kisebbségi kormányok vezették, de akkoriban a jobbközép adminisztráció felismerte, hogy a szélsőjobboldali Dán Néppárttal többségben kormányozhat. Ez megváltoztatta az országot. A 2001-es kampány már a bevándorlókról szólt, pedig akkor alig voltak Dániában. Nem voltak komoly problémáink, de a szélsőséges demagóg politikusok rájöttek, hogy úgy szerezhetnek a legkönnyebben szavazatokat, ha bűnbakokat kreálnak, és aztán feltüzelik az embereket, hogy rettegjenek tőlük. A menekülteket és bevándorlókat választották. Azóta is ez uralja a politikát, pedig továbbra sincsenek komoly problémák az országban. Szabályosan sokkolt, hogy egyetemet végzett, általam toleránsnak és liberálisnak ismert emberek egyszeriben úgy beszéltek a menekültekről, mint harmadrendű polgárokról. Én magam is menekültektől származom. Az édesanyám osztrák, a Vöröskereszttel jött Dániába, az édesapám pedig félig német. Bár külsőre nem tűnök annak, én másodgenerációs menekültként tekintek magamra. Amikor megírtam a Ha háború lenne nálunk... című esszét, azt hittem, hogy ez csak egy rövid átmeneti időszak, nem gondoltam volna, hogy Európában ilyen állapotok fognak uralkodni.

- Komoly tapasztalata van a konfliktuskezelésben. Miként lehetne kezelni a jelenlegi helyzetet?

- Amit hiányolok, az a gyakorlatias válasz. Mindig segíteni kell azoknak, akik háborúk vagy természeti katasztrófák elől menekülnek. De ez nem jelenti azt, hogy állampolgárságot kell adni nekik. Én személy szerint ugyan nem bánnám ezt sem, de megértem azokat, akik szerint ez sok. Európa természetesen nem tud végtelen mennyiségű embert befogadni, éppen ezért, a három évre szóló tartózkodási engedélyek például megoldást jelentenének. A lejárat után felül lehetne bírálni, és amíg az illető országában háború dúl, addig meg lehetne hosszabbítani őket. Amint újra biztonságos lenne a visszatérés, haza kellene menni, hogy olyan érkezzen a helyére, akinek szüksége van rá. Egy ilyen rendszerben sokkal könnyebb lenne az európaiaknak is megérteniük, hogy ezek az emberek nem azért jönnek, hogy elfoglaljanak egy országot, hanem segíteni kell nekik.

- Jelen helyzetben nem úgy tűnik, hogy erről könnyen meggyőzhetőek lennének az emberek.

- Beszélni kell velük. Meg kell értetni velük, hogy itt is történhet hasonló, egy klímakatasztrófa, árvíz: akkor hova mennének? Az emberek legalább 80 százaléka békében akar élni. Azzal a 20 százalékkal van a baj, akik azt akarják, hogy mindenki más úgy éljen és nézzen ki, mint ők. Az ő érdekeik azt diktálják, hogy viszályt szítsanak a mérsékeltek között. Azt akarják, hogy az emberek féljenek egymástól, s ez veszélyes.

- Sokáig az Egyesült Államokban élt. Az egyik esszéjében azt írta, hogy az amerikaiaknak sokkal könnyebben megy a külföldiek befogadása. Mik a tapasztalatai, miért?

- A kulcs abban rejlik, ahogyan meghatározzák magukat. Amerikainak lenni azt jelenti, hogy valaki hisz az amerikai eszmeiségben, ami a következő: valami nagyobbról és jobbról álmodunk, s erre törekszünk. Ezt sokféleképp elérheti az ember: lehetsz muszlim, s az álmod lehet az, hogy a gyerekeid jó oktatásban részesüljenek, és aztán jó munkájuk legyen. De egy ateista is bízhat ugyanebben. Mindegy, hogy mely országból vagy területről jön az ember, hihet abban, hogy sikerül megvalósítania az álmait. A vallás, a bőrszín nem számít. Ezért szívja fel az Egyesült Államok olyan könnyen a bevándorlókat. Az emberek könnyen be tudnak illeszkedni, és amerikaiként meghatározni magukat. Európában sokkal szilárdabb keretek mentén, normatívabban határozzuk meg magunkat. Dánnak lenni például a következőket jelenti: december 24-én ünneplem a karácsonyt, disznót eszünk, a nők és a férfiak egyenlőek, többnyire farmert és pulóvert hordunk, és a többség keresztény. Olyan, mint egy szabályrendszer, s ha valakinek mások a szokásai – mondjuk mecsetbe jár és nem ünnepli a karácsonyt –, akkor nem tudja azt mondani: dán vagyok. Ha változtatni tudnánk ezen, s egy olyan, többek között az egyenlőségre épülő eszmeiséget teremtenénk, akkor könnyebb lenne beolvadni, és európainak érezni magukat az újonnan érkezőknek.

- Elméletben jól hangzik, de hogyan lehet ezt átültetni a gyakorlatba?

- Időbe telik, és fontos volna, ha a politika szintjén is megértenék, hogy szükség van erre. Ha néhány megfontolt vezető a zászlajára tűzné ezt, az emberek is magukba szívnák. Ha a politikusoknak sikerült megfertőzniük az embereket a nacionalizmussal és a szélsőséges gondolkodással, miért ne lehetne elérni az ellenkezőjét?

- Rövid időn belül máris eléggé elterjedt, és mélyre gyökerezett ez a fajta szélsőséges gondolkodásmód. Vissza lehet fordítani?

- Nem könnyű, néha olyan katasztrófák kellenek hozzá, mint a második világháború, amikor az emberek hirtelen feleszméltek: tényleg képesek voltunk erre? Az a meggyőződésem, hogy az emberek nem szeretnek rasszisták, idegengyűlölők lenni. Hisz mindenki tudja, hogy milyen jó olyasvalakit hallgatni, aki összefogásra szólít fel. Lehet, hogy sok hibát elkövetett, de Barack Obama nagyon jó volt ebben. Az összetartozás, a közös fellépés sokkal jobb érzés, mint a gyűlölködés. Az kellene, hogy valaki az élére álljon ennek, és azt mondja: „oldjuk meg együtt”, segítene újradefiniálni magunkat, és gyakorlati megoldásokkal állna elő a problémákra. Azt hiszem, Emmanuel Macron megválasztásával elindultunk ebbe az irányba, de nem jutottunk messzire. Olyan szónokokra van szükségünk, mint Nelson Mandela vagy Martin Luther King. Akik új megoldási módszereket tudnak javasolni. Hiszek abban, hogy a kivételes egyének akkor bukkannak fel, amikor nagyon rossz a helyzet.

Névjegy
Janne Teller 1964-ben született Koppenhágában. A közgazdász végzettségű írónő számos konfliktus megoldásában vett részt az ENSZ és az Európai Unió kötelékében. Ma már csak az írásnak szenteli idejét, rendszeresen jelennek meg regényei, filozófiai kérdéseket feszegető esszéi. Magyarországon a Dániában betiltott majd kötelező olvasmánnyá tett Semmi című ifjúsági regényével lett ismert. Macskaköröm című műve novemberben jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában.

2017.11.22 06:30

Nő a pánik Ankarában

Publikálás dátuma
2018.08.15 09:00
MENTIK A MENTHETŐT- Sorok kígyóznak a bankok előtt
Fotó: AFP/
Súlyos válság fenyegeti a pénzintézeteket. Részvényeik folyamatosan zuhannak, adósságállományuk eléri a 240 milliárd dollárt.
Minden jel arra vall, hogy az az akcióterv, amelyet hétfőn reggel ígért Recep Tayyip Erdogan elnök pénzügyminiszter sógora, Berat Albayrak, nem létezik. A tárcavezető ugyanis nem állt elő semmiféle konkrétummal. Albayrak csodaterve az lehetett, hogy Kuvaittól kér 1,8 milliárd dollár értékben pénzügyi segítséget. Mindez azért érdekes, mert Erdogan nem sokkal korábban közölte, nem akarnak megállapodást kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Miért érne többet a kuvaiti hitel Ankara számára? Azért, mert az IMF komoly strukturális változásokat követelne a folyósított pénz fejében, akár azt, hogy a jegybank emelje az alapkamatot. Erre azonban Erdogan nem hajlandó, már számos alkalommal kijelentette, hogy alacsony szinten akarja tartani ennek mértékét. Az országnak azonban súlyos árat kell fizetnie ezért: a líra további értékvesztése és mintegy 20 százalékos éves infláció lesz az eredménye. Kuvait nyújt segítő kezet Erdogannak? Aligha. Az Öböl-beli ország nem adott semmiféle konkrét ígéretet erre. Albayrak ezért – a Bloomberg értesülései szerint – más arab országoktól próbál komoly tőkére szert tenni. Egyértelmű, hogy egyre nagyobb a pánik a török vezetésben, s szavahihető terv nem is létezik a líra megmentésére. A török vezetés azonban a drámai pillanatokat is arra használja fel, hogy a vélt vagy valós „ellenségekkel” szemben hangolja a közvéleményt. Ibrahim Karagül, az erőteljesen kormánypárti Yeni Safak című lap főszerkesztője vezércikkében azt írta, a török nép „dicsőséges” harcra mozgósít az Egyesült Államokkal szemben. „Vége annak az időszaknak, hogy a nyugati tőke adjon instrukciókat, a félelem, elnyomás felé vezető út le van zárva”. A pénzügyi válság különösen érzékenyen érinti a török bankrendszert. A pénzintézetek részvényei öt éve nem zuhantak akkorát, mint ezekben a napokban. A külföldi befektetők egykori kedvence, a Garanti Bank részvényei például hétfőn 12,4 százalékkal estek vissza, a pénzintézet január óta értékének 55 százalékát vesztette el. A nagy zuhanás miatt fel kellett függeszteni a kereskedést az Akbank, a Yapi Kredi és az Isbank részvényeivel. A török államot az eladósodás nem fenyegeti, ám az elmúlt években a magánszektorban jelentősebb hiteleket vettek fel. A bankszektor adóssága 240 milliárd dollárra tehető, a teljes bankszektoré pedig 300 milliárdra. A líra zuhanásával azonban egyre nehezebb lesz visszafizetni a hitelállományt már csak azért is, mert elsősorban rövid lejáratú hitelekről van szó. Ha a bankok bajba kerülnének, az államnak kell közbelépnie, ennek a következményei azonban beláthatatlanok. Mivel a pénzintézetek kezdenek kifogyni a dollárból, szakértők arra számítanak, hogy a bankok hamarosan korlátozzák a deviza kivételét. Rendkívül fagyossá vált Ankara és Washington viszonya azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök a duplájára, 50 százalékra emelte a török acéllal szembeni importvámokat. Az amerikai elnök így torolta meg, hogy Törökország nem hajlandó szabadon engedni az amerikai lelkipásztort, Andrew Brunsont. S bár Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter jelezte, kész a tárgyalásokra z Egyesült Államokkal, a viszony mit sem javult. Erre utal, hogy Trump hétfőn rendeletet írt alá, amely megakadályozza Törökország számára amerikai fegyverek vásárlását. Ez F-35-ös vadászgépeket érint, amelyeket a vártnál hónapokkal később kaphat meg Törökország. A Törökországgal szembeni büntetőintézkedések hatásait az Európai Unió feszülten figyeli. A líra válsága az euróra is kihat. Peter Altmaier német gazdasági miniszter utalt arra, hogy a kereskedelmi háború lelassítja a gazdasági növekedést és bizonytalanságot teremt a piacokon. „Azt kívánjuk, hogy Törökország stabil és demokratikus ország legyen” – fejtette ki. Angela Merkel kancellár szintén azt közölte, hazája egy gazdaságilag virágzó Törökországot szeretne. Ankara és Berlin viszonya is feszült volt az eltelt két évben, ám az elmúlt hetekben mindkét fél tett lépéseket a viszony normalizálása érdekében.
2018.08.15 09:00
Frissítve: 2018.08.15 09:00

Háromszáz pap szexuális bűneire derült fény Pennsylvania államban

Publikálás dátuma
2018.08.15 08:55
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Az áldozatok száma meghaladja az ezret – derült ki a főállamügyész jelentéséből, amely 70 évre tekint vissza.
Az amerikai Pennsylvania államban az elmúlt 70 évben több mint 300 katolikus pap követett el szexuális visszaéléseket, áldozataik száma meghaladja az ezret – állapítja meg jelentésében Josh Shapiro pennsylvaniai főállamügyész, aki egy keddi sajtóértekezletén hozta nyilvánosságra a dokumentumot. A 18 hónapon keresztül folytatott vizsgálat feltárta, hogy a legutóbbi visszaéléseket 2010-ban követték el, a legrégebbiek pedig hét évtizeddel ezelőttre nyúlnak vissza. A dokumentum jó néhány papot meg is nevez, néhány nevet azonban kitakartak, mert az érintettek az alkotmányban garantált jogukra hivatkozva nem járultak hozzá a nyilvánosságra hozatalhoz. A főállamügyész közölte: azon dolgoznak, hogy valamennyi felelőst megnevezzék.
„Az egyház vezetői és tisztségviselői rutinszerűen és céltudatosan játékosságnak, birkózásnak vagy nem megfelelő viselkedési formának írták le a történteket, holott egyik esetben sem erről volt szó. Gyermekeken elkövetett szexuális visszaélések voltak ezek, beleértve a nemi erőszakot is”
– fogalmazott Shapiro a sajtókonferencián.
A jelentés erőteljes bírálattal illette Donald Wuerl kardinálist, Washington érsekét is – aki korábban a pennsylvaniai Pittsburgh egyházkerületének vezetője volt –, mert elleplezte a visszaéléseket. Wuerl bíboros a jelentés nyilvánosságra kerülése előtt pár órával közleményben szögezte le, hogy „gondosan” járt el, mindig „tekintettel az áldozatokra”, és szem előtt tartotta azt is, hogy megelőzze „a jövőbeni visszaéléseket”.
„A jelentés emlékeztet azokra a súlyos kudarcokra, amelyeket az egyháznak el kell ismernie, és amelyekért bocsánatért kell esedeznie”
– hangsúlyozta.
A pennsylvaniai vádhatóság két, korábban már átvizsgált egyházkerület kivételével megnézte valamennyi pennsylvaniai egyházkerület több mint 500 ezer oldalnyi belső dokumentumait, feljegyzéseit, meghallgatott többtucatnyi tanút és sok papot is. Az egykori áldozatok arról számoltak be, hogy papjaik vagy kábítószerrel bódították el vagy más módon manipulálták őket, volt, aki elmondta, hogy amikor otthon elmesélte, mit műveltek vele, a szülei megverték, mert azt hitték, alaptalanul vádaskodik. Az áldozatok között akadtak olyanok is, akik a szexuális visszaélések idején tízévesnél is fiatalabbak voltak. 

„Lényegében védve voltak”

Sajtókonferenciáján Josh Shapiro kiemelte a rendőrök felelősségét is, akik nem egy esetben visszautasították a nyomozást, amikor kiderült, hogy papok a gyanúsítottak. A jelentés leszögezte, hogy
„a püspökök és a bíborosok lényegében védve voltak. Közülük sokakat, néhányat a jelentésben szereplők közül is, előléptettek.”
Shapiro hangsúlyozta: a bűncselekmények elleplezése gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy valamennyi egykori áldozatnak igazságot szolgáltassanak. Jelentésében a vádhatóság több javaslatot is tesz reformokra: például a pennsylvaniai törvénykezés megváltoztatására, az elévülés időtartamának meghosszabbítására vagy az egyház által gyakran védekezésül felhozott titoktartási kötelezettség szűkítésére.
2018.08.15 08:55
Frissítve: 2018.08.15 09:03