Rámozdul a Kertész-hagyatékra az MMA

Publikálás dátuma
2017.11.30. 06:45

Az MMA-val közös, nem nyilvános szimpóziumot rendez ma a Schmidt Máriáék közalapítványa által létrehozott Kertész Imre Intézet. Noha jelenleg nincs törvényes örököse az írónak, az intézet új kiadásokat tervez.

Nem csapott nagy hírverést a minap az író életművének gondozására felkért Kertész Imre Intézet (KII) a Török utcai lakóház falán elhelyezett emléktábla avatásakor. Sem az író kiadóját, a Magvetőt, sem a Szépírók Társaságát, sem a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát (SZIMA) nem hívták meg, pedig ezeknek a Nobel-díjas író tagja volt. Viszont képviseltette magát az Írószövetség, ahonnan Kertész egy antiszemita nyilatkozat miatt kilépett. A KII-t 2016-ban hozta létre a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTKK). Kaptak a kormánytól egymilliárd forintot, nemrég pedig megvettek egy rossz állapotú Benczúr utcai villát 600 millióért a fővárostól.

Az avatáson Hafner Zoltán irodalomtörténész, az MTA Irodalomtudományi Intézetének volt munkatársa, a KII igazgatója, az író szövegeinek gondozója és köteteinek szerkesztője nyilatkozott konkrétabb céljaikról. Utalt több új Kertész-kötet - például naplók (kb. 10 kötet), hangoskönyv, interjúkötet és monográfia - kiadására, de vannak a birtokukban hang- és filmfelvételek, fotók és családi dokumentumok is. Elmondta, hogy november 30-ára “konferenciát” szerveztek a Magyar Művészeti Akadémiával (MMA). Az MMA lapunkkal azt közölte, a KII és az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete közös rendezvénye egy nem nyilvános projektindító műhelybeszélgetés, amiről a felvételek online elérhetőek lesznek. Ez előkészítése egy jövő évi nyilvános konferenciának, célja, hogy “a közös Kertész-olvasatról gondolatgazdag diskurzus induljon el”. A Szépírók Társaságát és a SZIMA-t ide sem hívták meg.

Ugyan az intézet feladata lenne a Kertész-hagyaték gondozása, de ennek nagy része nincs náluk. A Berlini Művészeti Akadémia tulajdona egy kb. 35 ezer oldalnyi iratanyag, ami a 2012-ben megnyílt Kertész Imre Archívumban hozzáférhető. Az intézetnél az a hagyatékrész van, amelyről az azóta elhunyt özveggyel, Kertész Magdával állapodott meg a KKETTKK. Az intézet feladatai között szerepel az is, hogy a Berlinben lévő anyagokat előkészítse publikálásra. Az archívum igazgatója, Werner Heegewaldt lapunkkal közölte, az intézet már megkereste őket, de még nem találkoztak. Hozzátette, aki olyan Kertész-kéziratot akar közölni, ami az archívum tulajdona, engedélyt kell kérnie az örököstől és a berlini akadémiától is. Jelenleg nem tudják, ki a jogutód.

Fotó: AFP/POOL

Fotó: AFP/POOL

Megkerestük a Magvetőt, amely eddig kiadta a Kertész-műveket. Dávid Anna igazgató közölte, a megjelent művek kiadási jogaival rendelkeznek, a szerződések többsége 2020-ban lejár. Kiadnák a naplókat és a hagyaték más műveit is, de egyelőre nincs törvényes jogutód, így nincs kitől a jogokat megvenni. Júliusban az illetékes közjegyző a hagyatéki eljárás felfüggesztéséről tájékoztatta őket, mert a szerzői jogokat illetően peres eljárás indult. Az ígéret szerint értesítik a Magvetőt végeredményről, de ez még nem történt meg, így most tudomásuk szerint nincs törvényes örökös. Párhuzamos kiadásra, azaz arra, hogy két kiadó jelentesse meg ugyanazon Kertész-műveket, akkor van lehetőség, ha a majdani jogörökös több kiadónak is nem kizárólagos engedélyeket ad. Ez a magyar piac kis mérete miatt ritkán, pl. zsebkönyvtár, diákkönyvtár típusú sorozatoknál fordul elő. Dávid Anna elmondta, Az angol lobogó a Magvető és a KKETTKK 2016-os kiadásában is forgalomban van, de a Magvető az utóbbit jogtalannak tartja, ám Schmidt Mária közalapítványával nem sikerült megegyezniük. Perre vitték az ügyet, az eljárás még tart.

Kertész Imre művei ingyenesen is elérhetők a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiáján, ahol teljes életműveket közölnek. A PIM-től azt a választ kaptuk, hogy a szerző haláláig vásárolják meg a nem kizárólagos digitális felhasználási jogokat, amelyek kiterjed a védelmi időre, a szerző halála utáni 70 évre. Utóbbiról az író jogutódjával külön szerződést kötnek. Ha azonban újabb műveket adnak ki a szerződéskötés után, külön megállapodást kell kötni az örökössel és az adott kiadóval.

Újabb művek megjelentése tehát a törvényes örökösön múlik, s mivel a hagyatéki eljárás még nem zárult le, valószínűleg sokat kell várni újabb Kertész-kötetekre.

Három munkatárssal működik az intézet

Semmilyen tekintetben sem rivalizál egymással a berlini Kertész-archívum és a budapesti intézet, amelynek elsődleges feladata a gyűjtő- és feldolgozó munka - állítja Hafner Zoltán. A Kertész Imre Intézet vezetője nyitott volt az MMA megkeresésére, s inkább szimpóziumnak tartja a mai, közös rendezésű - nem nyilvános - konferenciájukat.

- Az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy megkezdték az intézetnél lévő anyagok feldolgozását. Kik dolgoznak ezen az anyagon?

- Az intézet egyelőre három munkatárssal kezdte meg működését, de alkalmi feladatok elvégzéséhez rendszeresen igénybe vesszük külső munkatársak segítségét is.

- Ki írja a Kertész-monográfiát?

- Kertész Imre a róla szóló monografikus művek közül Molnár Sáráéval volt a legelégedettebb – őt kértem meg, hogy annak anyagát írja tovább, illetve ahol jónak látja, egészítse ki. Emellett természetesen tervezünk további köteteket is az íróról.

- Felvették a kapcsolatot a Berlini Művészeti Akadémiával?

- Igen. Megjegyzem, a berlini archívum és a budapesti intézet semmilyen tekintetben sem rivalizál egymással. A két archívum együttesen tartalmazhatja majd egyszer az írói életművet, a maga remélt teljességében. Számunkra a gyűjtő- és feldolgozó munka az elsődlegesen vállalt feladat.

- A naplók, amiket ki szeretnének adni, önöknél vagy Berlinben vannak?

- A kéziratos részük Berlinben, az elektronikus részük mindkét helyen, és van egy anyagrész, mely másolatban nálunk is megvan. A számítógépes változatok közül pedig van, ami csak nálunk található meg.

- Szintén az MTI-nek említette, hogy több ezer oldalas anyag van az intézetnél elektronikus formában. A több ezer pontosabban mennyi, és milyen iratok ezek?

- Az író által adományozott elektronikus fájlcsomag mintegy 1800 dokumentumot (levelet, cikket, esszét, regényt, színművet, naplót stb.) tartalmaz. Ennek csak az áttekintő térképe, leírása 54 A/3-as oldalt tesz ki; az életműnek eme, főként 2000 és 2016 közötti szegmenséből valóban több ezer fóliónyi anyagot tervezünk kinyerni. A bizonytalan körülírás oka az, hogy rengeteg a variáns és a duplum – ha a megfelelő időben mindent kinyomtatunk, az messze meghaladja majd a 10 000 feletti oldalszámot. Ez az anyag egyébként intézetünk dokumentumainak csak egyik hányadát képezi.

- A november 30-ára szervezett Kertész-konferencián részt vesznek az Magyar Művészeti Akadémia tagjain és a KII-n kívül kívül mások is? Összeállt már a program?

- Mivel az elmúlt másfél évben senki nem kezdeményezett szakmai, tudományos igényű megemlékezést Kertész Imréről, a magam részéről teljesen nyitott voltam az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet megkeresésére: javaslatokat kértek, amelyeket maximálisan figyelembe is vettek. Az előadók között lesz Molnár Sára, Soltész Márton (intézetünk munkatársa) és Németh Tamás is, aki az író támogatásával nagyon ígéretes kutatásokat végzett a berlini archívumban. Ez a "konferencia" azonban valójában szimpózium, amely kiegészül filmvetítéssel, kerekasztal-beszélgetéssel és felolvasással is.

A becstelen akció érvénytelen
Mikor a kétezres évek elején Kertész Imre a berlini akadémiára hagyta műveit, döntését így indokolta: Magyarországból "kihalt a kreativitás, ami egy nemzetet életben, s nem a puszta túlélés vegetatív állapotában tart. Szellemi értelemben semmi dolgom itt." Ezt a végakaratát gyalázták meg azok, akik az egymilliárdos projektet elindították, felkeresve halála után a már haldokló özvegyet, s vele próbálták legalizálni - ki tudja mennyire volt még Magda asszony a dönteni tudás állapotában? - az életmű kisajátítását. Az életművet, amelyik minden lélegzetvételével szemben állt hatalmi birtokba vevőitől - írta lapunk megkeresésére Sándor Iván.
Amíg dokumentum nem kerül elő Kertész aláírásával arról, hogy megváltoztatta korábbi döntését, a Kossuth-díjas író, kritikus szerint a becstelen akciót érvénytelennek kell tekinteni, hiszen Kertész a kisajátításra is gondolhatott hagyatékozásakor. Nemcsak Auschwitz megörökítője volt. Az ember örökös "káinsága" foglalkoztatta, amit a teremtés részének, a sorshoz hozzátartozónak tekintett.
Sándor Iván szerint azok nevei, akik végrehajtották a kisajátítást, s akik asszisztálnak hozzá, fekete betűkkel kerülnek be nemcsak az irodalom folyamatosságába, de a korszak történetébe is. A fekete betűkkel írt neveket odaképzelhetjük a Török utcai emléktáblára, a projekt minden részletére, miközben hallhatjuk mögöttük Imre jól ismert kacagását, s akár szavait is, amint kedvenc Kafkáját idézi: "...nem kell mindent igaznak tartanunk, csak szükségszerűnek. Lehangoló nézet - mondta K. - A hazugságot avatják világrenddé."

Reneszánszukat élik a termelői piacok, nem csak itthon

Publikálás dátuma
2017.11.29. 06:02
Távolról jönnek, hogy a megbízható termelőtől vásároljanak. A szerző felvétele.
Állandósulni látszik a vita az emberiség élelmezési gondjairól. A korszerű nagybirtokok a jövő zálogai, vagy az emberléptékű termelést kellene jobban támogatni?

Menj ki az MDF-piacra nézz körül, olyan-e mint régen – javasolta témaérzékeny szerkesztőm. Nosza, fogtam hát a sokat látott és cipelt szatyromat és és meg sem álltam a Komjádi uszodáig, ha így hívják még egyáltalán. Ebben a nagy névadási lázban soha nem lehet tudni, hogy ha valahová elindul az ember, mire odaér, még ugyanaz-e a neve az illető utcának, objektumnak.

Ebben az esetben felemás volt az eredmény. Az uszoda és az Árpád fejedelem útja még tartotta magát, de MDF-piacról már csak az idősebbek hallottak.

Ez termelői piac, uram! – világosított föl egy jól tájékozott vásárlótárs. Megtudtam tőle, hogy a messzi Angyalföldről zarándokol ide, mert ha hiszem, ha nem, itt nagyon szép az áru, és nem drágább, mint a Lehelen. Ráadásul itt tényleg a termelő árusítja a portékáját, és nem lánckereskedő.

A minőséget és az árakat illetően nem is volt vele vitám, de azért némileg gyanakvóvá tett, hogy klímaváltozás ide, felmelegedés oda, azért a hazai őstermelői banánban, narancsban és mandarinban még nem nagyon hiszek. A termelői értékesítés ott is megbicsaklani látszott, amikor az egyik pultnál álló termetes fiatal eladó arról értekezett, hogy van néki krumpli-, zöldség- és gyümölcs-beszállítója is, persze mindannyian őstermelők.

Mindenesetre kétségtelenül széles a választék, és ami nagyon fontos, hiányoznak a piacokat egyébként elözönlő gagyi árusok. A legtöbb a zöldséget, gyümölcsöt kínáló árus, de azért akadnak mézesek, konyhai eszközöket ajánlgató „őstermelő” kisiparosok is.

Az egyik standon számomra eddig ismeretlen csodaszerekkel találkoztam. Volt ott ekcémaűző kecskevaj, térdgyógyító feketekarom, visszérűző vadgesztenye-koncentrátum. Azt magamtól is kitaláltam, hogy melyik készítményt miből állítják elő, de a reumaűző mormotakrém alapanyagára inkább nem kérdeztem rá. Túlságosan kedves kis jószág, én pedig a thrillerekért nem rajongok.

A lecövekelt árusokhoz képest a mobilitást egy bőrkesztyű- és szíjárus képviselete. Lassú, megfontolt léptekkel haladt a láthatóan többnyire jól szituált közönség között és roppant takarékosan csak annyit hajtogatott a fortissimo és a sordino közötti hangerővel, hogy „Bőrkesztyűt, bőrszíjat tessék”.

Nem akartam szégyenszemre üres szatyorral elinalni, ezért odaléptem az egyik fiatalabb zöldségeshez. Ő készségesen elismerte, hogy a paradicsom bizony már nem szabadföldön termett, hanem melegházban nevelkedett. Az őszinteség mindig levesz a lábamról. A leveszöldség mellé vettem hát paradicsomot is. Mint otthon kiderült, nem okozott csalódást.

A piac mellett szólt az is, hogy kutyát is szabad volt a hétköznapokon parkolóként üzemelő piacra bevinni. Az ebek egyébként visszafogottan, kulturáltan viselkedtek, és többnyire barátságosan tűrték a „Jaj de cuki, meg szabad simogatni?” inzultusokat.

Érzelmi húrokat is megpendített bennem az időnként felbukkanó vidékies kép, ahogy a sátrak, standok mögött nyitott csomagtartóval várakoztak az árusok járművei és ha fogytán volt az áru, a lehető legrövidebb logisztikai manőverrel csak benyúltak a csomagtérbe, és már ott is volt az utánpótlás.

Vonzóvá tette a termelői piacot az is, hogy nem tolongtak az emberek, nem voltak kevesen, de sokan sem. Kényelmesen lehetett nézelődni, válogatni. A magyar szó mellett német, olasz és angol beszéd is megütötte a fülemet. Egy hosszabb ideje Magyarországon élő amerikai házaspár ékes angol akcentussal, de tört magyarsággal azt magyarázta nekem, hogy hasonló piacok ugyan vannak náluk is, de azok jobbára sokkal nagyobbak és hangosabbak. Nekik pedig éppen ez a félcsöndes szemlélődés tetszett.

Hazafelé az uszoda parkolójában többen is a „zsákmányt” pakolták a kocsijukba. Én pedig csöndben abban reménykedtem, hogy piaci szerzeményeim nem növelik a bennem fellelhető rovarirtószerek és egyéb kemikáliák mennyiségét.

Messziről hozott mérgek

A helyben, ökológiai módszerekkel termesztett zöldség, gyümölcs, legeltetett állattartásból származó hús, tejtermék nem csak egészségesebb, mint a több száz, vagy ezer kilométerről szállított termékek, de az ökológiai lábnyoma is összehasonlíthatatlanul kisebb. Ráadásul a vidék népességmegtartó erejét is növeli - véli Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország mezőgazdaságért felelős munkatársa.

- Mi az előnye a termelői piacoknak a nagy élelmiszerláncokkal szemben?

- A termelői piacok helyben termelt, helyben fogyasztott élelmiszerek esetében a klímaváltozást és a szociális hatásokat tekintve is érdemesek a támogatásra. A világ egy gazdasági, szociális és környezeti válságban van, és ennek a krízisnek az egyik legfontosabb közös eredője az ipari módszerekkel dolgozó, nagy monokultúrás mezőgazdasági termelés, és a termékek nagy távolságra történő szállítása. A kiutat egyebek mellett a helyben, ökológiai, biológiai módszerekkel termelt gyümölcs, zöldség, a legeltető állattartás jelentheti.

- Mi a helyzet Magyarországon?

- Szerintem vidéken is nagyon kevés a helyi piac. Működésüket a legutóbbi időkig rengeteg jogszabály gátolta, de kétségtelen, hogy az elmúlt években sokat könnyítettek ezeken a szigorú előírásokon.

- Milyen kézzelfogható haszna van a termelőnek, a fogyasztónak a helyi piacból?

 -A gazda nem kényszerül rá arra, hogy viszonteladóknak értékesítse a termékeit. Így a haszon is az övé marad. A helyi piaccal megélhetést lehet teremteni a falusi lakosságnak is. Újra kialakulhatna a fogyasztó és a termelő közötti bizalmi kapcsolat. Emellett egy falu életében afféle közösségi teret is alkothat a helyi piac. A település pedig nagy részben élelmiszer-önellátásra is berendezkedhet, ha akad olyan, aki ezt megszervezi. Az a pénz, amit élelmiszerre kiadnak, jelentős részben a közösségen belül maradna. Ez a vidék megtartó erejét is növelné.

- A kormányzat támogatja azt is, hogy a helyi gazdáktól szerezzék be a közintézmények az élelmiszer-alapanyagokat. Ez mennyire valósulhat meg?

- Az elv dicséretes, csak az a gond, hogy amióta az iskolákat elvették az önkormányzatoktól, központosított beszerzésekkel oldják meg az iskolai étkeztetést, s egyáltalán nem biztos, hogy a helyi termelőtől vásárolja meg a fenntartó az élelmiszert.

Veszélyes a monokultúrák térhódítása

Magyarországon a kormányzat hivatalos propagandája a kis és családi birtokok támogatásáról szól, és főleg szóban a nagy agrártársaságok visszaszorítását ígéri. A politika az uniós támogatások átstrukturálásával megnehezítette a nagy mezőgazdasági cégek életét, de a kicsikét sem könnyítette meg érdemben. A kormányközelinek mondott vállalkozók, politikusok viszont főleg az állami földek privatizációját követően inkább a nagy, mint a kisebb családi gazdaságok mintáját követték.

Azt a nagybirtok és globális mezőgazdaság ellenzői sem tagadják, hogy a termelői piacoknak is vannak kockázataik. Például sok kistermelő nem biztos, hogy tisztában van a gyom- és rovarirtók lebomlásának idejével és a piacokon könnyen belefuthatunk ezekkel a kemikáliákkal szennyezett termékekbe (a kistermelő nem azonos a tanúsítvánnyal ellátott és ellenőrzött biotermelővel).

A nagy termelő és kereskedő cégek esetében a nagy távolságról szállított, éretlenül, vagy félig éretten a konténerekbe rakott banán, citrom vagy narancs héját olyan vegyszerekkel kezelik, amelyek gombaölő, éréskésleltető vagy -gyorsító funkciót látnak el. Ma már nem ajánlatos a tömegesen termelt, tehát nem igazoltan bio citrom héját belereszelni a süteménybe. Az egyik ágazati szakember lapunknak megjegyezte, az egyik országból érkező narancsszállítmányokban rendre a megengedett határérték fölött találnak növényvédőszer-maradványokat, de mire ezt megállapítják az egyik szállítmányról, az már elfogy, és befut a másik. Így a „lebuktatott” készletet már kivonni sem lehet a forgalomból, hiszen elfogyott. A biztonságra törekvőknek marad a minősített biotermék, sokkal drágábban.

A biotermeléset kormány csak szavakban támogatja. FOTÓ: NÉMETH ANDRÁS PÉTER

A biotermeléset kormány csak szavakban támogatja. FOTÓ: NÉMETH ANDRÁS PÉTER

A kormányzat szavakban támogatja a biogazdálkodást is, de eközben csökkent Magyarországon az igazoltan öko-, illetve biomódszerrel művelt termőterületek nagysága. És nem csak a kishantosi 470 hektáros biogazdaság szó szerinti beszántásáról van szó. Általában megszállott, környezettudatos gazdák ragaszkodnak a biogazdálkodáshoz, de mivel kevés helyen termelnek ilyen módszerekkel, és többnyire nincs még igény és pénz sem nagyon, így a termelőnek Budapestre, vagy a nagyobb városok piacaira kell beszállítania a termékét, ami alaposan megdrágítja azt. Németországban, ahol rendkívül elterjedt a biotermelés, csak minimális a különbség a bio- és a nagyüzemi élelmiszerek ára között. Persze ott is vannak anomáliák. Egy vizsgálat megállapította, hogy egy gyümölcsjoghurt alapanyagát 10 kilométeres körzetből is meg lehetett volna termeltetni, de több száz kilométerről szállították a gyümölcsöt, mert az adott cég a távoli országban sokkal olcsóbban termeltetett.

A globális mezőgazdaságnak és kereskedelemnek óriási az ökológiai lábnyoma. Dél- és Közép-Amerikában a hatalmas monokultúrás banán-, avocado-ültetvények, vagy éppen a nagyüzemi állattartás miatt kialakított szójaültetvények miatt zsugorodnak tovább az esőerdők. Dél- és Dél-Kelet Ázsia esőerdeit az olajpálma- és rizsültetvények miatt irtják. Indiában a Lamina nevű szent folyó szennyezett kanálissá vált, mert elvezették a vizet a az elsősorban exportra szánt rizstermesztő gazdaságok.

Szerző

Települések negatív spirálban

Publikálás dátuma
2017.11.28. 06:02
Alsóbogát zsákfalu, a táblán is szereplő Somogygeszti ugyan nincs 3 kilométerre, aszfaltozott úton mégis 36- ot kell megtenni. F
Jelentős népességváltozást okoz a belső migráció: a gazdaságilag fejletlenebb vidékeken csökken a lakosságszám, a gazdaságilag prosperáló vidékeken pedig növekszik - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.

Öt év alatt 1,7 százalékkal nőtt Győr-Moson-Sopron megye lakossága, Pest megyéé pedig ugyanezen időszak alatt 0,8 percenttel gyarapodott, ezzel szemben Baranyáé 6,7, Békésé és Zaláé 5,3 százalékkal csökkent. Az aprófalvas megyékben - Somogy, Zala, Vas, Baranya, Borsod, Nógrád, Heves - a természetes népességfogyás is országos átlag feletti. Emellett azonban markánsan jelentkezik a statisztikákban a külföldre vándorlás munkavállalási céllal, illetve a belső migráció. Mindez a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból olvasható ki

- Magyarországon belül a munkaerő Budapestre és környékére, valamint a Nyugat-Dunántúlra vándorol elsősorban, a nyári szezonban pedig a Balatonhoz - magyarázza Csepeli György. A szociológus, szociálpszichológus szerint az országon belül jellemzően azok költöznek egyik településről a másikra a jobb munkalehetőség reményében, akik a nyugati uniós országokban nem találnák meg a helyüket, mert nem beszélnek nyelveket vagy nincs megfelelő iskolai végzettségük. Emellett ma már az is szempont, hogy a nyugat-európai országokban egyre erősebbek az ellenérzések a közép- és kelet-európai munkavállalókkal szemben.

Az elvándorlás, akárcsak országon belül persze rengeteg negatív hatással jár, hiszen elsősorban a fiatalabbak, illetve a magasabban kvalifikáltak váltanak, s egy bizonyos szinten túl az anyatelepülés már nem is tudja pótolni az így kieső fizikai és humán erőt. A migráció miatti lakosságszám-változás egyfajta szociológiai képet fest egy adott településről, így nem véletlen, hogy az elmúlt öt esztendőben a gazdaságilag legkevésbé fejlődő Dél-Dunántúl két nagyvárosa, Pécs és Kaposvár lakossága csökkent arányaiban a leginkább. A baranyai megyeszékhely népességvesztése már-már a borsodi rozsdaövezet településeinek lakosságfogyásával vetekszik: a rendszerváltás előtti időkhöz képest Ózd lakóinak több mint harmadát, Miskolc pedig negyedét veszítette el, de Pécs is minden ötödiket.

- A kibocsátó régiók nem feltétlenül járnak rosszul a migrációval –teszi hozzá Csepeli György -, igaz, hogy a leginkább kvalifikált, legtöbb forgalmi és személyi jövedelemadót fizető emberek hagyják el a településeket, viszont a hátramaradt családtagoknak átutalják keresetük egy részét, s ezáltal az ő életszínvonalukat javítják. Persze egyúttal elindul egy negatív spirál is: minél többen költöznek el, annál kevésbé lesz fejlődőképes az adott település, s a végén már csak az öregek, betegek, és gyerekek maradnak, akik nem látnak maguk előtt más perspektívát, mint ugyancsak az elköltözést, mely egyes esetekben a deviancia, más esetekben a kizsákmányolás felé nyitja meg az utat, de mindenképpen versenyképesebb alternatíva a maradásnál.

A célterület pedig mindenkinek azonos: Budapest, az agglomeráció, illetve Nyugat-Magyarország. A főváros mellett a Budapest környéki települések lakossága is folyamatosan növekszik, ahogyan nyugaton például Sopronnak vagy Mosonmagyaróvárnak.

- Az úgynevezett Máté-effektus („Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.”) erejét az eddigi fejlesztéspolitika nem tudta megtörni – jegyzi meg Csepeli György. - A megoldást a kiürülő régiókba irányuló betelepítési programok hozhatnák el, melynek során kreatív, fiatal, vállalkozó szellemű emberek kitalálhatnák, mit érdemes tenni annak érdekében, hogy a migrációs folyamat megforduljon. „Mágnesemberek” hiányában a fejlesztésre szánt pénzek elfolynak, értelmetlen célokra fordítódnak, amint arra számtalan példát látunk a kiürülőfélben lévő, haldokló településeken - teszi hozzá a szociológus.

Szomorú alsóbogáti számok

„Alsóbogát kis falu Somogyjádtól néhány kilométerre; kanyargós út vezet arrafelé. Az embernek bizony meresztenie kell a szemét a sötétben, hogy lássa, hol is vannak a település házai. Esti falugyűlést tartottak itt nemrég. Egyetlen napirend volt csak: az Öreglaki Állami Gazdaság alsóbogáti kerületében történt gazdasági változások. A községben pánikhangulat alakult ki – a gazdaság a legtöbb alsóbogáti ember munkaviszonyát megszüntette; 374 ember sorsáról volt (van) szó, akik a gazdaságból élnek.”

Negyedszázada jelentek meg a fenti sorok a megyei lapban a kis somogyi településről, ahol a hetvenes években, az állami gazdaság csúcsidőszakában közel félezren éltek. Ma a KSH adatai szerint kevesebb mint feleannyian - összesen 231-en - lakják az elképesztő természeti adottságokkal rendelkező zsákfalut.

- Három hullámban fogyatkozott meg a település – mondja Süle Tibor polgármester. – Elsőként a 90-es években, amikor megszűnt az állami gazdaság. A második tömegesebb költözés a kétezres évek első felében történt, amikor megjelentek külföldiek, hogy házakat vennének, s bizony jó néhányan eladták a magukét, elköltöztek egy még ennél is szegényebb faluba, s felélték a különbözetet. A harmadik pedig még most is tart: egyfelől megint jönnek a külföldiek, másrészt mindig akad, aki a munka után indul: külföldre, vagy az ország boldogabb vidékére.

Eleinte persze senki sem akar végleg elköltözni, jellemzően megpróbálnak hetelni, ám a gazdasági racionalitás hosszabb távon a költözés mellett szól.

- A lányom Kaposváron a Videotonban kapott munkát – mondja Nagy Aranka. – Hivatalosan még itt lakik, ha teheti, haza is jön, de már sokszor napokig bent marad a városban.

Ami cirka 25 kilométer ide, vagyis három műszakban már nem a legideálisabb a bejárás, még ha nyolc buszpár is akad, melyet a legtöbb, hasonló paraméterű somogyi zsákfaluban igencsak irigyelnek. De a napi 50 kilométert azért így is le kell zötyögni. Mások szerencsésebbek, csak az aszfaltos úton legközelebbi településre, a négy kilométerre fekvő Somogyjádra kell bejárniuk – Somogygeszti csak 2800 méter, de ahogy mondani szokták, tökön-babon át, pormentes úton viszont 36(!) -, ám Somogynak ezen a vidékén kevés a megfelelő munkalehetőség, így akinek szakmája van, s valamelyest keresni is akar, az Győr vagy Székesfehérvár felé veszi az irányt.

- A fiatalok elmennek, az idősek ugyan maradnak, de rohamosan elöregszik a falu – sóhajtja Süle Tibor. – A legnagyobb baj: olyan szegények az emberek, hogy nem mernek családot alapítani. Jelenleg négy óvodás és 11 iskolás korú gyerek van csak a településen.

A férfi ak a betonlap- és viacolorgyártó üzemben dolgozhatnak.

A férfi ak a betonlap- és viacolorgyártó üzemben dolgozhatnak.

Pedig a rendszerváltás évében még évente húsz felett járt a születések száma, s 1997-ig alsó tagozatos iskola is működött a faluban.

- Most Jádon van, ahogyan az óvoda is – mondja Sáfár Lászlóné. – Szerencsére bolt még van a faluban, ott kocsma is működik, a régi iskolaépületben pedig könyvtár. A fiataloknak viszont nincs igazi szórakozási lehetőségük. Igaz pénzük sincs, amit nagyon költhetnének, hisz munkájuk is alig.

- A két kastélyban úgy tucatnyian dolgozhatnak, más munkahely pedig nincs – számolja a lehetőségeket Ropos Tiborné -, leszámítva a közmunkát. Nem csoda, hogy a fiatalok elmentek/elmennek, s csak a szüleik maradnak: ötven-hatvan évesen már nem mernek nekivágni a világnak.

Pedig a foglalkoztatás jelenleg sokkal jobb, mint akár egy évtizede. A két kastélynál folyamatosan fejlesztenek, s így állandó munkát adnak, emellett a helyi közmunka sem sepregetésből, árokkaszálásból áll: a férfiak a betonlap- és viacolorgyártó üzemben, az asszonyok a település földjein dolgozhatnak, emellett utóbbiak a megtermelt növények nagy részét le is savanyítják.

- Úgy 150 munkaképes korú élhet a faluban – magyarázza a polgármester -, 17-en vannak közmunkán, s majd’ ugyanennyien Ausztriában vagy Németországban dolgoznak. Vagyis utóbbiak aránya úgy tíz százalékra tehető. De nem ez a baj, hanem, hogy többségük nem fog visszajönni…

Némi meglepetésre a faluban sétálva egyáltalán nem feltűnő, hogy fogyatkozik a lakosság. A házakat szépen rendben tartják, elhagyott épületet nem is találunk.

- Kettő azért akad – mosolyodik el végre Süle Tibor. – A többit felvásárolták a hollandok, illetve a nagyobbik kastély tulajdonosai. Turizmusban utaznak, rendezvényeket is szerveznek, így kell nekik szálláshely: ha megtudják, hogy valaki elköltözne, megveszik a házát, s afféle apartmant alakítanak ki belőle. Egyre több az idegen a faluban, nekik köszönhetően nem látszik, hogy egyre csak fogyatkozunk…

Szerző