Németország;vonatbaleset;

2017-12-05 22:12:00

Vonatbaleset Németországban - Hárman súlyosan megsérültek (fotók)

Összeütközött egy személyszállító és egy teherszállító vonat kedd este a németországi Neuss közelében, a balesetben a pontosított adatok szerint 41 ember könnyen, három közepesen, három súlyosan sérült meg.

A szövetségi rendőrség egy szóvivője a Bild című lapnak a baleset után nem sokkal még azt mondta, hogy legkevesebb 50 ember sérülhetett meg az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Neuss mellett fekvő Meerbuschnál történt balesetben. A mentésben közreműködő meerbusch-i tűzoltóság viszont közölte, hogy az első információk alapján öten sérültek meg, egyikük sem életveszélyesen. A személyszállító vonaton 155-en utaztak.

FOTÓ: DAVID YOUNG / DPA / AFP

FOTÓ: DAVID YOUNG / DPA / AFP

A Deutsche Bahn (DB) állami vasúttársaság közölte, hogy egyik leányvállalatuk, a DB Cargo szállítmányozási cég egy tehervonata a Krefeld és Neuss közötti vasútvonalon 19:30 körül összeütközött egy regionális expresszel, amelyet a National Express nevű társaság üzemeltet.

A szövetségi rendőrség észak-rajna-vesztfáliai szervezetének tájékoztatása alapján a baleset úgy történt, hogy a személyszállító vonat belefutott az előtte haladó tehervonatba a Meerbusch-Osterath megállóhely közelében.

FOTÓ: HANDOUT, FRANK MOHR / FREIWILLIGE FEUERWEHR MEERBUSCH / AFP

FOTÓ: HANDOUT, FRANK MOHR / FREIWILLIGE FEUERWEHR MEERBUSCH / AFP