Intifádát hirdetett a Hamász

Publikálás dátuma
2017.12.07 11:36
Iszmáil Hanije FOTÓ: SAID KHATIB / AFP
Fotó: /
Iszmáil Haníje, a radikális iszlamista Hamász szervezet Gázában élő politikai vezetője hadüzenetnek nevezte csütörtökön Donald Trump amerikai elnök döntését, miszerint az Egyesült Államok immár Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának, ezért Haníje bejelentette, hogy péntektől újabb intifádát, vagyis palesztin felkelést hirdetett. Közben Izrael megerősítette hadseregének Ciszjordániában állomásozó egységeit.

"December nyolcadikától, péntektől egy új intifáda indítására szólítom fel a palesztin népet a megszállással szemben, hogy kifejezze haragját a Jeruzsálemet érintő döntés miatt"- mondta Haníje.

"Csakis úgy lehet megbirkózni az Egyesült Államok támogatását élvező cionista politikával, ha új intifáda indul a megszállás ellen, és dicséretes ellenállás kezdődik vele szemben"- tette hozzá.

Az izraeli hadsereg szóvivője közben bejelentette, hogy Ciszjordániába vezényelnek több további zászlóaljat, más egységeket pedig készenlétbe helyez. Az intézkedések azt szolgálják, hogy az izraeli haderő "készen álljon minden eshetőségre".

Csütörtökön összecsapások törtek ki az izraeli hadsereg egyes egységei és palesztin tiltakozók között a Gázai övezetben Hán-Júnisztól keletre, Ciszjordániában Hebronnál és Túl-Karmnál, valamint Jeruzsálem óvárosában a Damaszkuszi kapunál a Háárec című újság honlapja szerint.

Több palesztin politikai csoport tiltakozó mentekre hívott fel a déli imát követően a nagyobb ciszjordániai városokban, ahol az üzletek is bezártak, mert a szerdán még csak iskolákra meghirdetett sztrájk csütörtökre általános munkabeszüntetéssé szélesedett.

Szerző
2017.12.07 11:36

EU-s kikötőkbe vinné a tengerből mentett menekülteket az olasz miniszter

Publikálás dátuma
2018.08.19 18:32
A Diciotti egy korábbi képen, Trapani kikötőjében
Fotó: AFP/ Alessandro FUCARINI
Négy napja vesztegel 177 ember egy olasz hajón. A római kormány nem engedi kikötni őket, inkább Máltára irányítaná. A máltaiak szerint viszont olasz kikötőbe kell érniük. Az olaszok ragaszkodnak a menedékkérők szétosztásához, Matteo Salvini pedig inkább visszavinné őket Líbiába,
Az EU-tagállamok kikötőinek megnyitására szólított fel Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter vasárnap, hogy így osszák szét az olasz felségvizeken, Lampedusa szigete mellett négy napja veszteglő 177 menedékkérőt, akiket az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója vette fedélzetére Málta közelében. Bár a menedékkérők egy olasz hajó fedélzetén vannak, azt a római kormány ismét nem engedi kikötni. Toninelli, az Öt Csillag Mozgalom olasz kormánypárt politikusa közösségi oldalán azt írta: Olaszország ismét életeket mentett, miközben Málta „minősíthetetlen magatartást tanúsított”, amiért az EU-nak szankciókkal kellene sújtania. A miniszter, aki az olasz kikötők felett is rendelkezik, azt akarja: „az EU cselekedjen és nyissa meg kikötőit a szolidaritás előtt, máskülönben létezése értelmetlen”. Toninelli szerint a menedékkérőket ismét szét kellene osztani az EU-tagállamok között, ahogyan ez június óta már több alkalommal megtörtént, mióta az új római kormány megtagadja a menedékkérőket szállító hajók kikötését. Korábban Spanyolország, Franciaország, Németország is ötven-ötven embert vett át az olaszországi vizekre érkezők közül. A Diciotti július közepén 67 embert vett át a Vos Thalassa olasz teherhajóról. Akkor Matteo Salvini olasz belügyminiszter megtagadta, hogy a menedékkérőket az olasz parti őrség hajója Olaszországban tegye partra. Végül az olasz államfő, Sergio Mattarella engedélyezte, hogy kiszállhassanak. Salvini most szintén egy bejegyzéssel kapcsolódott be a vitába: „Európa vagy úgy dönt, komolyan segíti Olaszországot, vagy kénytelenek leszünk azt tenni, ami végleg megtöri az embercsempészek üzletét. Vagyis visszakísérjük líbiai kikötőbe a tengeren talált embereket.” Michael Farrugia máltai belügyminiszter  a Twitteren: szerinte az olasz kormány mentésként tünteti fel a 177 migráns fedélzetre vételét, miközben ez nem számított mentési műveletnek, ezért az olasz parti őrségnek a nemzetközi konvenciók értelmében az olasz Lampedusára kell vinnie a csoportot. 
2018.08.19 18:32

Rokkantkölcsönzés, mint hungarikum

Publikálás dátuma
2018.08.19 18:30

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
„Találékony a magyar. Már szinte látom is, hogy nemsokára hirdetések jelennek meg: Uniós pályázatokhoz bérbe adunk teljes szakorvosi véleményezéssel rendelkező rokkantakat, látás- és hallássérülteket, valamint enyhén, közepesen és teljesen magatehetetlen egyéneket.”
"Kis Athéne­ket álmodtam, ahol demokráciát tanulnak az emberek, s ahol nem a napóleoni jog miatt tisztességesek, de önma­guk becsülése végett, hisz csak a törvények miatt becsületesnek maradni ordináré passzió, mint az állatkínzás." (Krúdy Gyula)
Azt szokták mondani, hogy fejétől bűzlik a hal. Én csak ülök, mint a moziban, s nézem a híradókban a síkságra épített többmilliós kilátót, a fűtött-füves focipályákat, amelyek nézőterén elférne az ágyhoz kötött aggastyántól a csecsemőig az illető községek-városkák minden lakosa. Nem akarom olvasóimat közhelyekkel untatni: kisvasúttal, LED-es világítással, gázszerelő milliárdossal, orbáni kötél-barát hihetetlen gazdagodásával, s a többi, az új nemzeti oligarchiához tartozó, s valószínűsíthetően a büntető törvénykönyv néhány paragrafusát, összes alpontjaival kimerítő figura visszaéléseivel. Nem, nem akarom önöket a lopás "fényes nappal" tényeivel bosszantani.

Nem volt szégyen lopni

Azt hiszem, ismerik a Fidesz-ideológus Lánczi András elhíresült mondatát: "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája". Hát, mit mondjak, ezeregy leleplező újságcikk jelent meg a hal bűzlő fejéről, de mintha ez a rothadó testrész nem is folytatódna, nem lenne húsa, csontja, szálkái, pikkelyei, mintha az oligarchák erkölcsöt nem ismerő, törvény feletti létezése nem is nyomná rá a bélyegét a kisemberek világára. Az erkölcsi züllés olyan mélyére süllyedt az ország, hogy nem csodálkoztam, csupán szégyenkeztem, amikor a Forma-1-re tartó utasokat, nem sokkal Bécs után, de még a magyar határ előtt arra figyelmeztette az osztrák kalauz, hogy a magyar taxisok rabló gazemberek, s a vendéglőkben nem szabad kártyával fizetni, mert lemásolják őket, lopják az adatokat.
Szociológus ismerősömmel beszélgettem a témáról, elmondva saját tapasztalatomat, hogy Hollókő közelében szemtanúja voltam, ahogy egy francia családtól három pohár kóláért ötezer forintot követelt a pultos. Ő a dolgot megpróbálta történelmi okokra visszavezetni.
– A téeszekből nem volt szégyen lopni, szinte természetesnek vették az emberek, hogy a háztájihoz szükséges vegyszerek, a műtrágya, a baromfi és disznó etetéséhez a gabona, mellékösvényeken keresztül juthat hozzájuk. Magyarul: lopták. Természetes volt, hogy a gépkezelő nem vett üzemanyagot a kocsijába, s ha nem volt sajátja, eladta másoknak a "megspórolt" benzint, gázolajat. Az olajkályhák sem jelentettek fölösleges pénzkiadást a traktorvezetőnek. És az is természetes volt a szocialista nagyvállalatoknál, hogy ki mit gyártott, azt lopta. Talán csak anekdota volt a kádári időkben, de jól mutatja, hogy milyen világot éltünk, hogy egy gyárban, a munka végeztekor az egyik munkás nem kerékpárra pattant, hanem egy talicskával vitte haza az üres ételhordó edényét, a gépzsíros munkaruháját, aztán évek múltán valakinek feltűnt, hogy reggel soha nem talicskával érkezik, vagyis a furfangos kisember meglovasított több száz egykerekűt. Azt még a korabeli újságok is megírták, hogy a balatoni autópálya építésekor, a környező településeken úgy épültek száz számra a házak, hogy a környékbeli Tüzép-telepek nem adtak el egyetlen zsák többlet-cementet sem.

Svájci kirándulás

Hallgattam tanult ismerősöm történelmi okfejtését, s eszembe jutott egy svájci kirándulásunk. Az erdőhatár fölött, egy alpesi rét szélén állt a legelésző tehéncsorda gazdájának, de az is lehet, hogy alkalmazott gulyásának a háza. Nem igazi nagytetős hegyi gazdasági épület volt, inkább csak éjszakai menedéknek véltem. Volt a homlokzati részen ajtaja, ablaka, ahogy illik, s az oldalsó falán, egy rejtett nyílásféle, amin csuklópántok voltak, tehát valamilyen módon lefelé nyitható lehetett az a valamicsoda. Éppen végeztek a fejéssel, s megkérdeztük, ahogy az erdélyi hegyekben is szoktuk, hogy kaphatnánk-e egy-egy pohár tejet. Az asszony igennel felelt, aztán eltűnt a házban. Biztosan ott tartják a maguknak szánt tejet, gondoltam, mert a friss fejés, tükörfényű alumínium kannákban, már egy kis teherautó platóján szállításra várt. Pár pillanat múlva, amire nem számítottunk, a ház oldala felől, ahol korábban senkit sem láttunk, hallottuk, ahogy szólítanak.
– Uram, jöjjön ide – mondta az asszony, s a hang irányába indulva, az oldalfalnál értelmet nyertek a fém zsanérok. Leeresztett asztalkán csillogóan tiszta üvegpoharak (nem eldobható papír), a behűtött tejre várakozva, s a pultként használt fenyőillatú, patyolattiszta deszkán a pénztárgép. Közölte, hogy az öt pohár tej, ami éppen egy liter, mennyibe fog kerülni, s még hozzátette, hogy plusz tíz százalék a szervízdíj, amin a ragyogó poharak, a friss papírszalvéta láttán nem is csodálkoztunk. Aztán az összeget beütötte a gépbe és blokkot is adott.
Svájc. Erre mondja a magyar, hogy a szerencsés sorsú országokban más szokásokat alakított a történelem. De talán az sem hihető, amolyan mesei realizmusnak tűnhet a magyar fül számára, a zsebre dolgozó vámosok, kalauzok, távolsági buszsofőrök, parkoló őrök eseteinek ismeretében, amit egy norvég fjordban éltem át, egy pici személyszállító kompon, amelyen látvány éhségemet akartam csillapítani, s amelyre az indulástól a végállomásig oda-vissza jegyet váltottam, s tulajdonképpen valamiféle beszállókártyát kaptam. Az út végeztével a kapitány kérte és lepecsételte a féltenyérnyi papírt, s amikor már a parton voltam, utánam szaladt. Nem tudtam, hogy meg kellett volna várnom, amíg a pecsételő-masina kidobja a teljes utazást igazoló bizonylatot, hiszen kiszállhattam volna bárhol a fjord kikötőiben, hogy a természetben gyönyörködjek, s aztán visszaszállhattam volna aznap egy másik hajóra. Az általam fölöslegesnek vélt blokk azt is igazolhatta volna, hogy még nem utaztam le a társaságnál kifizetett kilométereket. Lehetne még tartalék azon a beszállókártyán. Tetszenek érteni, utánam szaladt egy fecnivel, ami azt igazolta, hogy már semmit sem ér a jegyem, leutaztam az árát. De járt nekem. Utánam hozta.
Hát igen. Vannak másfajta világok, azt is mondhatnám, boldogabb másvilágok.

Hungarikum

Mint már mondtam, a fejétől bűzlő halból engem, átlagemberként, a többi testrész rothadása is érdekel. A tömeges erkölcsi züllés pikkelyei. Olyan apróságnak tűnő dolgok, mint amit a napokban éltem át.
Az alábbi történetet társasházi közgyűlésen hallottam, amelyen éppen a lift utólagos beszereléséről vitáztak, amikor a fő hangadó előállt a gazdaságosító, takarékossági ötletével.
– Be kell jelenteni valamelyik emeleti lakásba egy rokkantat, akkor jár mindenféle támogatás – mondta.
Másfél tucat ember bólogatott, csak éppen vastapsot nem kapott az illető. Döbbenten álltam. Ilyen nyíltan lehet törvénytelenséget, csalást, lényegében okirat-hamisítást javasolni? Megtervezni? Senki nem érzi a tucatnyi emberből, senki, hogy illegitim, hogy büntetendő cselekményt ajánl az illető? Hogy maga a törvényszegésre való felbujtás is bűn egy jogállamban? S azt, hogy ezt rendes körülmények között nem lehetne kimondani sem?
– Az emberek élelmesek – mondta az említett szociológus ismerősöm. – Ha van kiskapu, akkor azt meg is találják. Találékony a magyar.
Hallgattam. Eszembe jutott, hogy hallottam már koldus-maffiának bérbe adott kisgyermekekről, akiket naponta kiültetnek kéregetni Londonban, Brüsszelben, Stockholmban a hideg járdára a "bérlői". Akkor miért ne lehetne bérbe venni egy mozgáskorlátozott nagymamát, nagytatát?
Hallottam már nyelvvizsgához hasonmások közvetítésről, amolyan országot járó bér-vizsgázókról. Bér-szavazókról is, akiket buszokkal szállítanak. De minden bizonnyal hungarikum a bér-rokkant ötlete.
Találékony a magyar. Már szinte látom is, hogy nemsokára hirdetések jelennek meg: "Uniós pályázatokhoz bérbe adunk teljes szakorvosi véleményezéssel rendelkező rokkantakat, látás- és hallássérülteket, valamint enyhén, közepesen és teljesen magatehetetlen egyéneket. A megrendelő külön kérése alapján életkorra, nemre való megbízást is teljesítünk."
Vagy már folyik is ez a biznisz?!
2018.08.19 18:30
Frissítve: 2018.08.19 18:59