Lassított karácsony

Publikálás dátuma
2017.12.12 06:45
Fotók: Népszava
Kézzel készült díszek, házi italok, versfelolvasás és templomtúra – kipróbáltuk, milyen az a „slow”, azaz lassú karácsony. Szerettük.

Mind többeknek van elege abból, hogy a karácsony a rutinszerű rokonlátogatások, mértéktelen evés-ivás és persze a minél drágább ajándékok ünnepe. Ennek a mókuskeréknek az alternatíváját próbálta megteremteni a második adventi hétvégén három budapesti utca a „slow”, vagyis lassú karácsony meghirdetésével.

Amikor először hallottam a közösségi médiában, blogokon mind felkapottabb slow-életvitelről, ezt is a léböjthöz és a bulvármagazinok horoszkóp rovatához hasonló, komolytalan hóbortnak tartottam. Nem beszélve a fogalom magyarázatához gyakran használt, rettentően modoros „énidő” kifejezésről, ami egyfajta elmélyülést, magunkkal való törődést jelent.

Pedig a slow-életvitel híveinek vannak jó válaszai a túlfogyasztást hajszoló, a pillanatokat egyre kevésbé megélő tömegek kérdéseire, amelyek alapvetően érzik, hogy a mindennapjaik nem teljesek és szívesen találnának valamit, ami kirántja őket a céltalanságból. Ezért hirdetett három budapesti bevásárlóutca – a Falk Miksa, a Ráday és a Bartók Béla út – lassú karácsonyt, ami az elmélyülést, a mindennapok egyformaságából való kiszállást színes, de legtöbbször végtelenül egyszerű programokkal segítette.

Ilyen volt például a versfelolvasó est, aminek egy Ráday utcai étterem adott helyet. Az egyszerűség itt is megmutatkozott. Elég volt asztalt foglalni, s magunkkal hozni a kedvenc verseskötetüket. Volt, aki kis játékkal is készült és kinyomtatva hozott verseket, amelyekből kitörölt pár szót. Megcsillogtathattuk műveltségünket, de „tudatlanul” még izgalmasabb volt a kihívás: ha valaki nem ismerte a költeményt, megpróbálta kitalálni, milyen szó maradt ki belőle. A játék alapján én Weöres Sándorral kevéssé vagyok egy hullámhosszon, de az esemény hangulatának mit sem ártott néhány sután beillesztett gondolat.

Főleg, mert amikor valóban a versfelolvasásokra került a sor, mindegyik költemény hangulata rátelepedett a társaságra néhány percre, hogy aztán egy újabb vers néhány pillanattal később akár teljesen ellentétes érzéseket keltsen bennünk. A holtidőben pedig mehetett a diskurzus Karinthy Frigyes feleségének tragikus sorsáról vagy éppen Méliusz József börtönéveiről.

„Én végtelenül boldog vagyok, hogy itt vagyunk!” – lelkendezett az egyik ötletgazda és szervező, Orbán György lapunknak. Nem ez az első hasonló kezdeményezése: korábban könyveket is árult a Ráday utcában és az őszi, szintén itt, nagy sikerrel zajló Halloweenben is szerepe volt.

„Gagyi dolog sok van, és nagy konkurenciát jelentenek egymásnak. De minőségit sem feltétlenül nehéz összehozni – jegyezte meg a szervező, akinek bevallottan népművelő célja is van a kezdeményezéssel. Az este egyik legérdekesebb pillanata kétségkívül az volt, amikor az étterem pincére is bekapcsolódott a beszélgetésünkbe, megjegyezve, hogy József Attila szülőházában, a Gát utcában lakik. „Ezekért a pillanatokért érdemes belevágni a szervezésbe. Bárhol belefuthatunk érdekes történetekbe” – mondta Orbán György.

Volt gasztrobeszélgetés, díszkészítő foglalkozás, koncert, gyerekprogram, képkiállítás jótékonysági gyűjtéssel, de a kevésbé aktív kikapcsolódás hívei a Gárdonyi téren álló lakókocsiban kialakított szaunában (!) is elmerülhettek a slow-élményben.

A szombati alternatív városnéző túrán Orbán György a Bakáts téri templomot mutatta be. „A közelben lakunk, de alig tudunk valamit a környező dolgokról. Ezért jöttünk, kíváncsiak vagyunk – indokolta egy fiatal pár, hogy miért nem tántorította el őket a decemberi hideg a programtól. És habár Orbán György hangsúlyozta: ő nem idegenvezető, ne kérjen rajta számon senki pontos évszámokat, oly kimerítően beszélt a templom tervezőjének, Ybl Miklósnak az életéről, a különböző építészeti stílusok jelentőségéről, hogy abban egy finnyásabb művészettörténész sem talált volna hibát. Slow-életérzés ide vagy oda, a templom kántorának mintegy húszperces, az orgonáról tartott rögtönzött előadását azért udvariasan félbeszakította: „most már szóljanak azok a sípok!” És szóltak, fújták a Csendes éj dallamát – megteremtve azt a karácsonyi hangulatot, amire egy pláza villogó égősorai vagy műanyag Mikulásai sem lehetnek képesek.

Behódolók és hódoltatók

Publikálás dátuma
2019.02.21 21:03

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Ritka szerencse, hogy olyan könyv kerül a kezükbe, amely olvastatja magát. Még ritkább, ha a könyv annyira fellelkesíti az olvasót, hogy az a befejezése után elölről kezdi az egészet. Spiró György a saját bevallása szerint ritkán dicsér, pláne a szerző jelenlétében, ám szerda este az Írók Boltjában ezt tette: már másodszorra jár Murányi Gábor újságíró, történész könyvének a végén. A sajtó szövedéke című, a Kronosz Kiadó gondozásában megjelent kötet huszadik századi sajtóhistóriákat idéz meg az 1920-as évektől napjainkig, Murányi Gábor harmincéves munkájának a gyümölcse. – Részben annak a története, hogy minden korszakban önként, dalolva vagy kényszerből bőven akadtak olyan újságírók, akik behódoltak az aktuális rendszernek – mondta Murányi Gábor a könyvbemutatón. Murányi nemcsak a sajtóarchívumok aranybányáit kutatta, hanem a levéltárakban annak is utáni járt, kik voltak a hódoltatók, és a sajtó olykor kevésbé ismert hőseit, szemtanúit, a sorok közötti írás gyakran álneves szerzőit is felkereste. A történészi szemléletet, a tények szenvedélyes szeretetét helyezte előtérbe – méltatta Spiró a szerzőt. A sajtó szövedéke rendkívül csábítóan kezdődik: megidézi a Horthy-rendszer sajtóját, mit és hogyan írtak Sztálin születésnapjáról, halálának „megünnepléséről” vagy Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjáról. – Az ember hajlamos arra, hogy elődei disznóságait iróniával, gúnnyal szemlélje, de ennek a könyvek a közepe táján elkezdenek sorjázni a pozitív hősök, szerethető figurák – tette hozzá Spiró György. Murányi Gábor tizenhat és fél évig volt a Magyar Nemzet újságírója, hőseinek, történeteinek egy részét ennek a viharos sorsú lapnak a múltjából idézi meg. Ilyen például Sibelka-Perleberg Arthur, aki inkognitóját mindvégig megőrizve, Tempefői, illetve Lénárd János álnéven publikált az 1940-es években. II. Bajor Lajosról írt egész oldalas cikket Őrült vagy cézár? címmel úgy, hogy abban bárki ráismertetett Hitlerre. A náci diktátort Weninger Antal (aki legtöbb írását Bánfalvy Szilárd néven jegyezte) is a tollhegyére tűzte: „A paranoiás sokszor éveken, évtizedeken át vezető szerepet játszhat (…), mindenkor logikus, olyakor imponálón éles gondolkodásúnak látszik” – olvasható a paranoiásokról írt orvosi szakcikkében. A sajtó szövedékében olvashatunk a „leülő emberekről” is, akik sajtóperek idején vállalták a börtönt a beperelt cikkek szerzőit óvva, továbbá a Népszava legendás cikkéről, amely „mélységes megrendeléssel” tudósított Sztálin betegségéről, újságok megpuccsolásáról, megszüntetéséről és összevonásáról, előfizetői listák ellopásáról, is. Spiró György szerint akár az 1930-as, akár az 1960-as évek újságait lapozzuk fel, ugyanolyan mondatokra bukkanhatunk, mint a mai magyar sajtóban. − Ez annyira nem jó, de mindenesetre azt mutatja, hogy Magyarország folytonos, nem megy sehová – mondta az író.  

Lehet jelentkezni a tao-pénzekért

Publikálás dátuma
2019.02.21 19:26
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Mától lehet beadni az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatásra vonatkozó igénybejelentést - jelent meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) weboldalán. A tao január 1-i megszüntetése után a tavalyi adóösszegnek megfelelő 37,5 milliárd forint elosztásáról a minisztérium által kijelölt kulturális grémium dönt. Az igénybejelentéseket a színház- és táncművészeti kategóriákban a beérkezéstől számított 30 napon belül, a zeneművészeti kategóriában a Nemzeti Komolyzenei Stratégia elfogadását követően bírálják el.
Szerző
Témák
TAO