Fenntartható jóllétet ígér az LMP és az Új Kezdet

Publikálás dátuma
2017.12.14. 16:57
MTI Fotó: Illyés Tibor
Bemutatta közös, 2018-as választási programját csütörtökön az LMP és az Új Kezdet. Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt a dokumentumot ökopolitikai programnak nevezte, és mint mondta, azt polgármesterek, döntéshozók részvételével készítették, így jól alkalmazható a mindennapokban jelentkező problémákra. 

Közölte: gazdaságpolitikájuk lényege, hogy a fejlődésből az emberek széles rétege profitáljon, mint fogalmazott, fenntartható jóllétet ígérnek.

Programjuk megoldást kínál a bérválságra is - sorolta -, a multik helyett pedig a hazai kis- és közepes vállalkozásokat tekintik partnernek. A büdzsé 20 százalékát fordítanák az oktatásra, a jelenleginél nagyobb hangsúlyt fordítanának a betegségek megelőzésére, ehhez pedig megerősítenék az egészségügyi alapellátást.

Gémesi György, az Új Kezdet elnöke szerint az ország jelenleg a rosszul működő tanácsrendszer felé tart, ahol mindenről a politikailag irányított hivatalok és nem a választott tisztségviselők döntenek.

Szerző

Merkel: a "szelektív szolidaritás" nem működik

Publikálás dátuma
2017.12.14. 16:45
Fotó: LUDOVIC MARIN / AFP

Magyarország és a másik három visegrádi ország 9-9 millió euróval járulnak hozzá a líbiai tengeri és szárazföldi határok hatékonyabb ellenőrzését támogató uniós projekthez, amit Olaszország irányít az Európai Bizottság közreműködésével. A felajánlásról a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák miniszterelnök a csütörtök délután kezdődött EU-csúcs előtt tájékoztatta Paolo Gentiloni olasz kormányfőt és Jean-Claude Juncker bizottsági elnököt. Gentiloni megköszönte a hozzájárulást, de hozzátette: a migránsok kötelező EU-n belüli áthelyezése minimális elvárás az európai uniós tagállamoktól.
Az úgynevezett kvótarendszerről már az állam- és kormányfői találkozó előtt megkezdődött a nyilatkozatháború, amit Donald Tusk robbantott ki azzal, hogy megosztónak és hatástalannak nevezte a kötelező betelepítési rendszert.

A csúcsra érkezve több vezető is bírálta újságíróknak a kormányközi testület elnökének az álláspontját, aki honfitársától, Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfőtől ritkán hallható dicséretet kapott. Angela Merkel német kancellár szokásához híven óvatosan fogalmazott: szép dolog a szolidaritás, de az nem lehet szelektív, és nem korlátozódhat csak a külső határok védelmére, mondta. Christian Kern ügyvezető osztrák kancellár azt fejtegette, hogy az nem megy, hogy valaki 35 millió euróval kivásárolja magát egy uniós döntés hatálya alól.

A csúcs résztvevői a vacsora alatt egymásnak is kifejtették nézeteiket a menedékkérők kötelező áthelyezéséről szóló jogszabályi javaslatról. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke felszólalásában azt javasolta a vezetőknek, ne ragaszkodjanak mindenáron az egyhangú döntéshez.

Délutáni ülésükön a vezetők üdvözölték, hogy 25 tagország — köztük Magyarország — szorosabb védelmi együttműködésre szánta el magát.

Frissítve: 2017.12.14. 20:16