Kvász Iván: Balkáni történet

Publikálás dátuma
2017.12.16 08:15

Fotó: /

És neked mikor mondták meg, hogy zsidó vagy? – szokták kérdezni és valami drámára gondolnak. Igaz, ami igaz, Hirsch Jenő is hallott néhány elképesztő történetet e tárgyban. Először is, van, akinek sose mondták meg. Aztán vagy haláláig tudatlanul él, de rossz sejtésekkel, vagy mégis közli vele (szólja el magát) valami idegen, a leggyakrabban egy jóindulatú szomszéd, vagy az osztálytársa vágja képébe, amit rajta kívül amúgy mindenki tudott. Ennek nagyon is el tudta képzelni katartikus hatását, ugyanis a közelében is megtörtént, hogy bőszen zsidózva jött haza az alsó tagozatról a rokonlány, mire kénytelenek voltak leülni vele szülei és finoman tájékoztatni arról, hogy nem a megfelelő közegben jártatja a mocskos száját. Megtudván a keserű igazságot, traumatikus reakció tehát bőven akad, amely nem ritkán dühkitörésekkel, az egész világra (de legalább a családra) való megsértődéssel jár és hosszú, gyötrelmes a megbékélés útja vagy a kibékülés a megváltoztathatatlannal.

Aztán van, hogy az ember mindig is tudta, bár sose beszélték meg. Az ilyen helyeken még a gondolat is abszurdnak tűnik: minek a szót fecsérelni arra, ami magától értetődő. Természetesen nem a behóved zsidó családok itt az érdekesek, hiszen a vallásos, de legalább a főbb hagyományokat tartó és tisztelő közegben ez születéstől fogva evidencia. A kikeresztelkedett vagy „csak” félig zsidó famíliáknál lehet ez rejtélyesebb folyamat, amelyben az érzéseknek, suttogásoknak, a beszédes hallgatásoknak, a testbeszédnek és metakommunikációnak jut a meg(vagy fel)világosító szerep.

Jenő például nem emlékezett arra, hogy neki valaha is megmondták volna. Viszont mindig is tudta. Auschwitzot is tudta, bár Elza sosem beszélt róla. Legalábbis nagyon sokáig, egész felnőttkoráig nem mesélt és igazából akkor sem neki, hanem unokáinak. A holokauszt, a zsidóság nem volt téma, aminek természetesen megvolt a maga közismert politikai oka, de az elhallgatások alapvetően belülről jöttek. A sebeket nem feltépni, hanem begyógyítani akarták és békén hagyni a gyermekeiket, akik már, szerették volna hinni, egy új, jobb világba születtek. Ezt remélték és ezért hallgattak. (Meg, persze, gyávaságból, még inkább féltésből, hiszen 1944 után már alapos okuk volt félni és félteni.) Csak genetikailag és gesztusokban adták át az örökséget, verbálisan sosem. Vagy legalábbis sokan sosem.

Hirsch Jenő így hát mindent tudott és semmit sem, mindent érzékelt, de semmit sem érzett. Történelemkönyv volt számára az egész, nem édesanyja – még kevésbé a saját – története. Ezért is bukkant fel emlékeiben hirtelen, öt évtized után az a balkáni eset.

A család Polski Fiatján Bulgáriába utazott. Kissé gyanútlanul, ugyanis Pesten, rövid távon még nem derülhettek ki idősb Hirsch igencsak korlátozott úrvezetői képességei, plusz a térképet sem nagyon tanulmányozták előzetesen, ezért csak fokozatosan jöttek rá, hogy Tirnovo – festői szépsége ellenére – bizony messze van, és igen kanyargós, ámde szűk hegyi utak vezetnek arrafelé. Kalandokban így nem szenvedtek hiányt, gyakran megpihentek egy-egy kempingben vagy parasztházban, volt, hogy akaratuk ellenére, ugyanis Hirsch papa vagy száz kilométeren át behúzott kézifékkel autózott, amit aztán kissé időigényes volt helyrehozni a bolgár hegyi faluban. De semmi sem szegte kedvüket, élvezték az idegen tájat, a furcsán beszélő, ám kiváltképp vendégszerető ottani népeket.

Még azt a luxust is megengedhették maguknak, hogy beüljenek egy vendéglőbe. A 60-as évek közepének balkáni valóságában, persze, ez nem számított akkora fényűzésnek, de Jenő tudta értékelni, mert Magyarországon legfeljebb az Őrs vezér téri étteremig jutottak (és oda is csak ünnepi alkalmakkor). Kis falu, kisvendéglő, lugasokban megbúvó asztalok, piros tetejű vidám kis házak, melengetően sütő nap. Mindegyikük igen elégedetten ült és itta a – már nem tudja milyen – italát, ette a csevapcsicsát. Csak Elza akadékoskodott valamit a pincérrel, ez nála merő szakmai ártalomnak számított, ugyanis korábban évekig kolléga volt. Talán az adagot kevesellte, talán az árat sokallta, mindegy is, de akkor valamelyikük – tényleg nem emlékszik már, hogy ő vagy a nővére, vagy talán mindketten egyszerre – anyjukra szóltak: „Hagyd már ezt a zsidóvircsaftot”. (Amiből az következik, hogy egyfajta előképzettséggel azért rendelkezniük kellett a témában, csupán csak a szofisztikált szóhasználat okán is.)

Apjuk hirtelen csapott le. Azzal, ami legelőször a keze ügyébe került: a kanállal. Nővére bánta, meg az egész család, mert az ebédnek vége szakadt, az apa szitokáradata viszont szűnni nem akaróan kísérte őket további útjukon.

A kis Hirsch talán ekkor értette meg igazán, hogy mibe keveredett ő a zsidóságával, hogy milyen sebeket téphetnek fel, milyen érzéseket sérthetnek az oktalanul és akaratlanul használt szavak. Mert dehogy is akartak ők szülőanyjuk lelkébe gázolni.

Erre egy gój, az apja tanította meg, aki tudta és megkövetelte a tisztességet, ötven évvel ezelőtt, valahol a Balkánon.

2017.12.16 08:15

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36