Meghallgatta az elnökség Rasmussent

A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége meghallgatta Kim Rasmussen szövetségi kapitány első beszámolóját a női világbajnokságról, és megkapta a válaszokat a kérdéseire. A magyar csapat a nyolcaddöntőben a későbbi világbajnok Franciaországgal szemben maradt alul 29-26-ra és kényszerült búcsúra és a sportág történetének leggyengébb helyezésével zárt, miután tizenötödik lett. Az nso.hu beszámolója szerint az elnökség egyetértett abban, hogy töretlen a bizalom, a meghallgatás nem számonkérés volt, hanem szakmai egyeztetés.

„Hasznos és előremutató ülés volt, de ez magától értetődik, hiszen végső soron mindannyian egyetlen dolgot akarunk, hogy a magyar kézilabda a lehető legjobb, legsikeresebb legyen – mondta Rasmussen. - Arról beszélgettünk a legtöbbet, mit kell változtatnunk. Le kell vonni a tanulságokat, aztán továbblépni és dolgozni a sikerért. Nem védekezni jöttem, hanem értékelést adni a világbajnokságról, és nem is lett volna értelme ujjal mutogatni egymásra: egy család vagyunk, közös a célunk, amelynek elérésében támogatjuk egymást, és ha eltér a véleményünk, azt megbeszéljük, és nem megüzenjük a sajtón keresztül. Természetes, hogy most is mindenkinek voltak kérdései, de én várom is ezeket, és nem bújok el a konfliktusok és az ellenvélemények elől sem. A lényeg viszont az értékelés volt, hogy lássuk, miben kell előrelépnünk, és megbeszéljük, hogy ezért mit kellene tennünk."

Rasmussen szerint az együtt töltött hetek alatt is fejlődött a csapat, úgy vélekedett a nyolcaddöntőben jó néhány másik együttest legyőzött volna a válogatott, csak éppen a későbbi világbajnokba botlott bele.

2018 decemberében Európa-bajnokságot rendeznek Franciaországban – onnan már ki lehet jutni a 2020-as tokiói olimpiára.

Szerző

Minden megdől, amit a vadnyugatról gondoltunk

Publikálás dátuma
2017.12.22. 06:47

Ha valaki nem kedveli a westernt, még megszeretheti John Williams Butcher’s Crossing című regényét. Ha viszont odavan az amerikai vadnyugatot izgalmas és kalandos világként bemutató könyvekért, lehet, hogy félre fogja tenni a regényt. A saját korában nem túl ismert Williams ugyanis minden romantikus elképzelést felszámol.

1873-ban járunk. A fiatal Will Andrews megunja a Harvardot és a vadnyugatra, a kansasi Butcher’s Crossingba utazik. A pár épületből álló települést bölényvadászok lakják. A vasút még nem ért el a vidékre, bölény van, de már nem túl sok. Andrews megismerkedik Millerrel, aki tud egy helyet Coloradóban, ahol még több ezer bölény van. A vállalkozó McDonald óvja Andrews-t az úttól, ám az egy Schneider nevű nyúzóval és Miller idős barátjával mégis nekivág. A helyet megtalálják számtalan bölénnyel együtt, a hó azonban hónapokra elzárja őket. Viszontagságok során hazatérnek, de hogy pontosan mi várja őket, azt nem áruljuk el, csak annyit: semmi jó.

Williamsnek ez volt a második regénye (1960-ban írta). A szerzőt 2013-ban kapták fel, amikor újra kiadták 1965-ös, Stoner című könyvét. Ez, valamint a későbbi Augustus magyarul is megjelent. A Stoner igazi remekmű, és bár a Butcher’s Crossing elmarad mögötte, ugyanazt a szikár, kemény prózát és illúziórombolást nyújtja, mint a későbbi regények.

A bölényvadászat módját is részletesen megtudhatjuk, de a könyv ennél többet ad. Andrews azért hagyja ott megszokott városi környezetét, hogy rálásson lecsupaszított személyiségére, megtudja, ki is ő valójában. Hogy erre a legjobb a természet, az megdől a regényben. A nyers vadnyugaton ugyanis nem eddig hozzáférhetetlen, saját énjét találja meg, hanem valami mássá változik. A Butcher’s Crossing utaztató és fejlődésregény egyben, ahol az álmok szétfoszlásával párhuzamosan az ember teste (és lelke) mind keményebbé, szikkadtabbá válik. A négy férfi életét a vadászat alatt a mindennapi rutin és a túlélés irányítja az egyre gyűlő bölénytetemek között. A mindent hónapokig beborító hóban a legelemibb tapasztalataik az éhség, a szomjúság, a fagyás, a fájdalom és a halál. A táj és az emberi kommunikáció egyképp sivár, hiába vannak négyen, mindenki egyre jobban magába zárul. A Butcher’s Crossingba való visszatérés nem katartikus. Valaminek vége van. Ez a valami lehet a vadnyugat mítosza, a hajkurászott vágyálmok, a csalódottságba hajló felnőtté válás. A lényeg, hogy annak, ami elmúlt, nem veszi át a helyét semmi, legfeljebb az üresség.

Minden megdől, amit a vadnyugatról gondoltunk

Publikálás dátuma
2017.12.22. 06:47

Ha valaki nem kedveli a westernt, még megszeretheti John Williams Butcher’s Crossing című regényét. Ha viszont odavan az amerikai vadnyugatot izgalmas és kalandos világként bemutató könyvekért, lehet, hogy félre fogja tenni a regényt. A saját korában nem túl ismert Williams ugyanis minden romantikus elképzelést felszámol.

1873-ban járunk. A fiatal Will Andrews megunja a Harvardot és a vadnyugatra, a kansasi Butcher’s Crossingba utazik. A pár épületből álló települést bölényvadászok lakják. A vasút még nem ért el a vidékre, bölény van, de már nem túl sok. Andrews megismerkedik Millerrel, aki tud egy helyet Coloradóban, ahol még több ezer bölény van. A vállalkozó McDonald óvja Andrews-t az úttól, ám az egy Schneider nevű nyúzóval és Miller idős barátjával mégis nekivág. A helyet megtalálják számtalan bölénnyel együtt, a hó azonban hónapokra elzárja őket. Viszontagságok során hazatérnek, de hogy pontosan mi várja őket, azt nem áruljuk el, csak annyit: semmi jó.

Williamsnek ez volt a második regénye (1960-ban írta). A szerzőt 2013-ban kapták fel, amikor újra kiadták 1965-ös, Stoner című könyvét. Ez, valamint a későbbi Augustus magyarul is megjelent. A Stoner igazi remekmű, és bár a Butcher’s Crossing elmarad mögötte, ugyanazt a szikár, kemény prózát és illúziórombolást nyújtja, mint a későbbi regények.

A bölényvadászat módját is részletesen megtudhatjuk, de a könyv ennél többet ad. Andrews azért hagyja ott megszokott városi környezetét, hogy rálásson lecsupaszított személyiségére, megtudja, ki is ő valójában. Hogy erre a legjobb a természet, az megdől a regényben. A nyers vadnyugaton ugyanis nem eddig hozzáférhetetlen, saját énjét találja meg, hanem valami mássá változik. A Butcher’s Crossing utaztató és fejlődésregény egyben, ahol az álmok szétfoszlásával párhuzamosan az ember teste (és lelke) mind keményebbé, szikkadtabbá válik. A négy férfi életét a vadászat alatt a mindennapi rutin és a túlélés irányítja az egyre gyűlő bölénytetemek között. A mindent hónapokig beborító hóban a legelemibb tapasztalataik az éhség, a szomjúság, a fagyás, a fájdalom és a halál. A táj és az emberi kommunikáció egyképp sivár, hiába vannak négyen, mindenki egyre jobban magába zárul. A Butcher’s Crossingba való visszatérés nem katartikus. Valaminek vége van. Ez a valami lehet a vadnyugat mítosza, a hajkurászott vágyálmok, a csalódottságba hajló felnőtté válás. A lényeg, hogy annak, ami elmúlt, nem veszi át a helyét semmi, legfeljebb az üresség.