Új Egyenlőség-jel - Kiegyezés Amerikában

Az amerikai választási kampányban sokan riogattak a gazdaság összeomlásával, amennyiben Trumpot elnökké választják. Mára azonban világossá vált: a piacok, a pénzügyi establishment igen jól megvan Donald Trumppal. A tőzsde szárnyal, a dollár nem omlott össze, az amerikai gazdaság mutatói jók. Trump éppen egy hatalmas adócsökkentő csomagot nyomott át a törvényhozáson, amely a leggazdagabbaknak ad gigantikus adókedvezményeket, miközben évtizedekre eladósítja az amerikai társadalmat.

A kampányban ennek pontosan ellenkezőjét ígérte. Azt, hogy fellép az USA-ra jellemző növekvő egyenlőtlenségek ellen. Már akkor lehetett látni, hogy ezt nem hogy betartani nem fogja, hanem az ellenkezőjét fogja csinálni, pontosan úgy, mint a kampány után minden korábbi elnökké vált jelölt.

Ennek oka pedig az, hogy az amerikai politikai rendszert foglyul ejtették azok a nagyvállalati szponzorok és oligarchák, akik a kampányfinanszírozást biztosítják a mérhetetlenül drága és végletesen átláthatatlan amerikai politikai rendszerben, a tömegmédia korszakában. Mindezt természetesen nem viszonzatlanul teszik, hanem közbeszerzésekért, a rájuk vonatkozó szabályozás testreszabásáért, iparáguk állami kimentéséért, adócsökkentésért. Ennek elérésére épült ki a Washingtont körülvevő hatalmas lobbyipar.

Trump a kampányban pont mindezek megszüntetését ígérte: a „mocsár lecsapolását”, ahogy ő fogalmazott. Semmi ilyesmi nem történt, a kampányfinanszírozás megváltoztatásáról szó sincs ma már. Kormányába több ember érkezett a „mocsár” emblematikus cégétől, a Goldman Sachstól, mint bármely korábbi kormányba, melyeket Trump a kampányban kritizált. Külügyminisztere az Exxon korábbi vezetője. A környezetvédelem élén egy olyan ember nyit meg korábban védett területeket, aki előtte a környezetvédelem-ellenes lobby ismert figurája volt.

Trump a kampányában szankciókat ígért Kínával szemben, amely szerinte a jen manipulálásával „megerőszakolja” az amerikai gazdaságot. Elnökként, Pekingbe utazva a kínai elnöknek már azt monda: Kína büszke lehet magára, hogy nemzeti érdekeit képviseli.

Hosszan lehetne még folytatni a sort. Az amerikai nagyvállalati szektor, az oligarchia, illetve annak politikai képviselete, a Republikánus Párt kiegyezett Donald Trumppal. Elnöksége nem okozott semmifajta gazdasági földcsuszamlást, ahogy a Brexit sem, és Orbán Viktor miniszterelnöksége sem.

El kell felejteni tehát azt a riogatást, hogy a politikai jobboldal esetén a „piacok” büntetnek, gazdasági összeomlás következik be. A két csoport jól elviseli egymást.

Szerző

Deutsch és Horn

Meggyőződésem, hogy Magyarországon sokakat megdöbbentett Deutsch Tamás nyilatkozata, amellyel mentegetni próbálta Schmidt Mária közalapítványának azt a döntését, hogy a V4 országok Európa jövője című budapesti konferenciájára kiemelt előadónak hívták meg az amerikai szélsőjobboldal (alt-right) egyik emblematikus figuráját, Milo Yiannopoulost, akitől újabban már saját szervezete is elhatárolódott. Jellemző, hogy a rendezvényre jó néhány kevésbé ismert német, francia és más szélsőjobboldali aktivista is meghívást kapott. 

Deutsch Tamás a magyar sajtóban megjelent elítélő nyilatkozatokat "a szociál-liberális média hisztijének" nyilvánította, valamint azt a botrányos kijelentést tette, hogy neki sokkal nehezebb volt a rendszerváltás utáni első demokratikus parlamentben Horn Gyula mellett ülni, aki szavai szerint "saját népére lőtt". 

Tény, hogy Horn Gyula az 1956-os forradalom idején karhatalmistaként teljesített szolgálatot. Az azonban hazugság, hogy saját népére lőtt volna. Az viszont szintén tény, hogy Horn Gyula az 1980-as évek kezdetétől az akkori pártközpont vezető munkatársaként azon dolgozott, hogy Magyarország lépésről-lépésre távolodjon a szovjet blokktól és közelebb kerüljön a nyugati fejlett, demokratikus országokhoz. Ennek a nyugati nyitásnak volt emblematikus eseménye Németh Miklós kormányának döntése, a magyar-osztrák határ megnyitása 1989. szeptember 10-én a több mint hatvanezer kelet-német menekült előtt, amiben Horn Gyula kezdeményező szerepet játszott. Ez a folyamat éppen az ellentéte volt mindannak, amit Deutsch pártja, Orbán Viktor kormánya 2010 óta tesz, amikor az immár a nyugati szövetségi rendszerhez, az Európai Unióhoz és a NATO-hoz tartozó Magyarországot szövetségeseivel szembe fordítja és Putyin Oroszországához, továbbá más illiberális, azaz antidemokratikus országokhoz közelíti. 

A nyolcvanas években végrehajtott nyugati nyitás tette lehetővé, hogy a rendszerváltás után Magyarország az egykori szovjet blokk országai közül az elsők között csatlakozott a nyugati demokratikus országok közösségének szervezeteihez. 1994 után Horn Gyula kormánya szerezte meg Magyarország számára azt a nemzetközi tekintélyt, amely egészen 2010-ig kitartott. Horn Gyula kormányát -

a Fideszével ellentétben - soha senki, sem idehaza, sem külföldön nem vádolta a demokrácia, a jogállamiság korlátozásával, leépítésével. Horn Gyula szerepéről az objektív magyar és nemzetközi történetírásban az elismerő vélemények a jellemzőek. 

Ha visszagondolok az 1990-ben megalakult parlamentre, nekem, aki katolikus családban nevelkedtem, és bár már régóta nem vagyok hívő, de tiszteletben tartom mások hitét, valóban kellemetlen érzés volt Deutsch Tamás és az akkori, magát liberálisnak hirdető Fidesz többi képviselője mellett ülni és hallgatni a kereszténydemokrata képviselőkre tett gúnyos megjegyzéseiket. 

Szerző

Adni vagy kapni

Magyarországon egyre többen vannak, akik adni, segíteni szeretnének és tudnak is - mondta látható örömmel Novák Katalin család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár a közelmúltban a Családszervezetek II. jótékonysági adventi vásárának megnyitóján. Jó lett volna, ha - nem is látható örömmel, de - részletes tájékoztatást ad arról is, milyen eredményeket ért el a kormány a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program meghirdetésével. Hova került, milyen célokat szolgált az a 34 milliárd forint, amit egy európai segítségnyújtási alap biztosít.

Van hova és kinek adakozni. Sajnos nem csökken azok száma, akiken segíteni kell. Nem múlik el olyan nap, hogy kétségbeesett magyar állampolgárok - az utolsó szalmaszálba kapaszkodva - ne állnának a nyilvánosság elé, kérve a társadalom segítségét családi tragédiájuk, nyomoruk enyhítése érdekében. Van azonban néhány hét karácsony előtt, amikor sokan kérés nélkül is adakoznak. Miközben a magyarok többsége a szolidaritás halvány jelét sem mutatja az idegenekkel szemben, aközben példát mutatnak a legelesettebb honfitársaiknak való segítségnyújtásban. Bizonyíték erre többek között a „Jónak lenni jó”, az MTVA jótékonysági műsora, a Baptista Szeretetszolgálat „Cipősdoboz” akciója, a Krisna hívők „Ételt az Életért” Alapítványa által összegyűjtött pénz, élelmiszer, ruházat mennyisége.

A magyar társadalom végletesnek tűnő jövedelmi, vagyoni és ebből eredő életszínvonalbéli különbségei a legmeghökkentőbben a karácsonyi ünnepekhez közeledve, a különböző civil szervezetek ételosztó akciói kapcsán mutatkoznak meg. Így volt ez évben is. Ami eszünkbe juttatja, hogy a körte alakot mintázó társadalomszerkezet szinte semmit sem változott az elmúlt évek során, és évtizedekre van szükség ahhoz, hogy egy ideális társadalom szerkezetnek mondható, - ahogy Kolosi Tamás leírta - "terhes babapiskóta" modellt elemezhessünk a maga valóságában. Jelenleg azt látjuk, hogy a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lesznek, a nyomor öröklődik. Sehova sem vezet a szegénység körüli számháború, közmegegyezésen alapuló társadalompolitika nélkül nem lesz tényleges előrelépés. Az Európai Unió Statisztikai Hivatala nemrég közölte az elmúlt évre vonatkozó mutatókat. A két leginkább meghatározó adat szerint - egy főre jutó GDP és egy főre jutó tényleges fogyasztás - Magyarország a legszegényebbek közzé tartozik.

Az ünnephez közeledve elszomorító volt a kígyózó sorok látványa már nemcsak Budapesten, nemcsak a megyeszékhelyeken, hanem a kisebb lélekszámú városokban is. Miközben a csillogó fényekkel teleaggatott bevásárló központokban harsogott az óvodában megtanult ének, a frissen kisült kalácsról meg a padláson lévő kolbászról, aközben a magyar gyerekek egynegyede legfeljebb csak álmodozhat erről. Egyes kutatások szerint a magyar gyerekek egynegyedét fenyegeti a nyomor. Megközelítőleg minden harmadik embert érint a szegénység, a társadalmi kirekesztés. A magyar lakosság több mint hatvan százaléka annyi tartalékkal sem rendelkezik, hogy egy nem tervezett kiadás esetén fenn tudja tartani korábbi életszínvonalát. Azon magyarok száma jóval kétmillió fölötti, akik vizesedő, penészesedő, szeméttel vagy jobb esetben - a rezsicsökkentésen kívül rekedt - fával fűtött ingatlanokban élnek. Számukra a kormány által meghirdetett „Otthon Melege” programban való részvétel sem járható út.

Ilyen lakásokban élhetnek azok a gyerekek, akik állandóan és akik rendszeresen éheznek. Hetvenegyezer olyan nyugdíjas van az országban, akinek öregségi nyugdíja nem éri el az ötvenezer forintot. A magyar nyugdíjasok több mint fele 100 ezer forint alatti nyugdíjból él. Ezek az összegek nem engedik meg a „csabai”, legföljebb a ”lecsó” kolbászra való költést. Elszomorító volt látni a kormány évvégi ajándék esője után a kezükben Erzsébet utalványt szorongató embereket a bevásárló központok csökkent értékű termékeket kínáló pultjánál.

Novák Katalin állítása csak részigazság, mert tény az is, hogy sokan adnának és segítenének, de nem tehetik, esetleg nem olyan mértékben, ahogy szeretnének. Ahogy az is állítható, hogy sokan megtehetnék, de nem teszik. Vajon karácsony tájékán miért csak Csányi meg Demján nevét hallani a száz leggazdagabb magyar listájáról? Miért nem halljuk az adakozók között azon parlamenti képviselők vagy családtagjaik nevét, akik jókor voltak jó helyen, és éltek a milliárdokat, százmilliókat hozó EU-s pályázati lehetőségekkel? Lehet, hogy rájuk is érvényes Michael Kraus - a Yale szociálpszichológusa - témába vágó kutatásának következtetése: mentális képességüknél fogva „a szegények szívesebben adakoznak, mint a gazdagok,”. Persze nem azt a magamutogató adakozást hiányoljuk, mint amilyen például Rétvári Bence államtitkár krumpliosztása volt mások adományából, vagy amilyenre Erzsébetváros fideszes alpolgármestere, Bajkai István tojásosztó mutatványa sikerült. Az sem tekinthető szívből jövő jótékonykodásnak, amikor a miniszter megjutalmazza magát Erzsébet utalvánnyal, és azzal adakozik.

Szerencse, hogy a civil szervezetek többsége nem járt úgy, mint Bangóné a magyar parlamentben, hogy az általa megfőzött töltött káposztáért csak 44 ezer forintot tudott összekalapozni az országgyűlési képviselőktől. Jó lenne, ha egy gyereknek sem kellene összekalapozott pénzből ennie, jó lenne, ha egy gyereknek sem kellene a kegyelmeséktől „kis láboskában” hazahozott vacsorát ennie egyetlen este sem, nem kéné azon tűnődnie, hogy „ők egész fazékkal esznek.”