A parlamentben a kormánypártnak kormánypárti ellenzéke van. Azoknak, akik nem tudják dokumentumokkal igazolni, hogy az ükszüleik is az akkori Magyarország területén születtek, migránsadót kell fizetniük. Szegénységi bizonyítvány szükséges a lakhatási engedélyért, ezért a gazdagok is kiváltják. Az ország élén király áll, aki külföldi zsoldosokkal bástyázza körül magát, minden az ő tulajdonában van, csak a kegyencei boldogulnak. – S folytathatnánk, mivel Spiró György új, szatirikus regénye (az író maga alkotta műfaji terminussal: mesélye) ontja a vitriolos poénokat.
Ráadásul ez csak a kezdet. Az író ugyanis a műfaj klasszikusainak – például Voltaire Candide-jának – hagyományait újrateremtve utaztatja hősét szerte a világban. Az együgyű, ám jóindulatú Kálmánkát több kontinensre elhurcolják, megfordul a múltban és a jövőben is. S persze, mindenhol válogatott szörnyűségekben van része: megtapasztalja a börtön, a terrorizmus, az emberkereskedelem, az elmegyógyintézet, sőt az atomkatasztrófa rémségeit. Ebben a világban az ember totálisan kiszolgáltatott. Brutális hatalmaknak, de mindenekelőtt a saját butaságának. „Az emberfaj sárkányfog-vetemény” – írja romantikus hevülettel Vörösmarty. Pitiáner svihák – legyint Spiró. De nem kevésbé veszélyes.
A szatíra hatása, tudjuk, a túlzásból fakad. Eleinte tehát önfeledten kacagunk a szerző remek ötletein. De előrehaladván a könyvben a nevetésünket egyre kínosabb érzések zavarják meg, majd mind riadtabbak leszünk. Mert nem is kell holmi lázas fantázia ahhoz, hogy a regény legabszurdabb jóslatait ne kezdjük nagyon is lehetséges perspektívánkként kezelni. A legvadabb szatíra és a sültrealista nézőpont között nincs is akkora távolság…
A regény – akár Svejk retardált rokonának tekinthető – főhőse végül túlél minden borzalmat. Kálmánka leginkább enni, inni, aludni kíván – mindenekelőtt animális ösztönök jegyében létezik. Végtelen együgyűsége révén végül is kívül van a társadalmon, a kegyetlen történésekben sosem cselekvő, hanem mindig csak elszenvedő. Nem használ, de nem is árt. Emberszabású természeti lény. Hozzá képest bizony valamennyien vétkesek vagyunk. Meg is kapjuk a büntetésünket.
