Orbán-kormány;

2018-01-15 07:03:00

Meseország parázik

Meseországban, ebben a fura, mondhatni paranormális országban, valamely rejtelmes oknál fogva háborús pszichózis, egyfajta hadiállapot van kialakulóban. Méghozzá erősen. Ennek az agybuggyanásnak már eddig is voltak baljós jelei. Meseország hadurai már korábban is veszedelmektől védelmezték Meseországot. Jobbára persze verbálisan. Meseország védtelen lakosainak hol a mindenkire veszélyes, terrorista muzulmán hordáktól kellett rettegniük, hol pedig az éppen soros veszedelemtől. Köztéri csatakiáltásokkal buzdították őket arra is, hogy állítsuk meg… Hol ezt, hol amazt.

Ami nagyjából sikerült is. Megállt az ész!

Meseországban kváziháborús állapotokat parázott Meseország nemzeti hadura.

Elannyira, hogy elrendelte: országszerte lőterek épüljenek. Ami folytatása annak a kampányolási parafolyamatnak, aminek keretében eleddig stadionok épültek. Amik, mint nemzeti egészségügyi intézmények, deklaráltan a sportos, sőt keresztény egészség megőrzésének paranormális színterei.

A lőterek építése valóban előremutató és szübtilis, sőt nemzetépítő és ifjúság nevelő cél. Volt már ilyen korábban is Meseországban. A vége ismert.

Az ifjúság hadigondozását, sőt háborúra nevelését azonban sokkal korábban kell kezdeni. Ezt ismerték fel Meseország paranormális hadurai. Mozgósítási terv készült. Harcias természetű óvó nénik és dadusok, mint megannyi Dobó Katica, vannak megbízatva a kisdedóvók és bölcsődék körüli többszörös védelmi vonalak és sáncok kiépítésével, valamint a zsenge ifjak ostromállapotra való felkészítésével. Állítólag hivatali használati utasítás is készül a cumisüvegek Molotov koktéllá való egyszerű átalakítására és tervszerű használatára. Szép új világ jövend!

A körkörös védelem parázása Meseországban nem új találmány. Valamiféle ösztönös, talán atavisztikus lelki beégetés lehet, amit korábban egyik honvédelmi minisztere is delirált.

Meseország mindazonáltal békés ország, bárha hadurai békétlenek is. Meseország olyan ország, ahol nemcsak kocsmák, hanem romkocsmák is vannak. Meseország és más országok ifjai ezekben békésen söröznek. Hajnalban meg békésen támogatják egymást hazafelé. Nem paráznak, inkább paráználkodnak. Ami – állítólag - sokkalta békésebb, sőt kellemesebben nemzetépítő állapot.

Meseország lakói minden eddigi felmérés szerint ezt az állapotot részesítik előnyben minden egyéb paranormális parázás ellenében.

Erről Meseországban állítólag nemzeti konzultáció indul.