Szűk két hete maradt Ausztriának (vagy bárki másnak), hogy a paksi bővítés állami támogatásáról szóló bizottsági döntést megtámadja az EU Bíróságánál: a verdiktet december elsején hozta le az EU hivatalos lapja, onnantól ketyeg a két hónapos táridő. Már a döntés publikálása is szokatlan volt – tavaly márciusban született meg, és nyolc hónapon át húzták a nyilvánosságra hozatalát a fordítás időszükségletére hivatkozva, végül csak angolul adták ki, majd egy időre az angol szöveget is visszavonták –, a tartalma pedig még inkább rendhagyó. A most elkészült elemzés hasznos segédanyag lehet, amennyiben a vitatott bizottsági álláspont miatt per indul Paks 2 ügyében.
A döntés először is megállapítja, hogy a paksi beruházás teljes egészében állami támogatásból valósult meg (mint az elemzés emlékeztet rá, ez volt az az állítás, amit az Orbán-kormány mindvégig tagadott), a tőkeköltsége magasabb a várható hozamnál, ami a 10 éves építési és a 60 éves üzemelési időtartam alatt ezer milliárd forintos nagyságrendű veszteséget jelent – ezt a veszteséget kell az állami támogatással kompenzálni. Hasonló súlyú megállapítás a Bizottság részéről – amelyet a kormány az uniós vizsgálat lezárása érdekében ugyanúgy elfogadott, mint az állami támogatás tényét – az is, hogy „a nukleáris technológia összetettsége és drágasága miatt” piaci alapon senki sem építene atomerőművet az EU területén, mert nem éri meg.
Jogos kérdés persze, hogy miért hagyott jóvá a Bizottság versenyjogi főigazgatósága egy nukleáris beruházást, amely állami támogatást igényel, és torzítja a piacot. Az elemzésből – illetve magából a bizottsági döntésből – kirajzolódó választ eddig nem verte nagydobra a kormány: azért, mert a projekt uniós célokat szolgál (hogy mennyiben, arra később még kitérünk).
A döntést elemző tanulmány szerint az Orbán-kormány a paksi paktum előtt nem vizsgált meg egy sor fontos kérdést, vagy legalábbis egyetlen adatot sem terjesztett elő, ami az ellenkezőjét igazolná. „Nincs reális becslés a várható tényleges áramigényre: a kiindulásként használt 2011-es magyar Energiastratégia számai teljesen hamisak, és már az azóta eltelt 6 évben sem teljesültek. Azt sem vizsgálták, hogy ezt az igényt Paks II a kalkulálható termelői áramárral valóban piaci alapon ki tudná-e elégíteni. Hiányzik továbbá a lehetséges alternatívák megfelelő mélységű elemzése is, hogy azok vajon nem kedvezőbbek-e pénzügyi, energetikai szempontból” - olvasható az elemzésben.
Az elemzés felidézi: „Az eljárás tétje az volt, hogy van-e állami támogatás a projektben, és ha van, akkor megfelel-e a vonatkozó uniós szabályozásban foglalt (engedélyezett) állami támogatás feltételeinek, vagy tiltott állami támogatásnak minősül. A helyzetet bonyolítja, hogy az atomenergia használatával kapcsolatos alapvető szabályokat egy 1957-es külön szerződés, az Euratom Szerződés szabályozza, ennek speciális szabályait az eljárás során ugyanúgy figyelembe kellett venni. A Bizottság azért hagyta jóvá az állami támogatást, mert úgy látta, hogy a beruházás a magyar állam és az Európai Unió közös érdekét szolgálja, amit az Euratom Szerződés 2. cikkéből vezettek le: eszerint „az atomerőmű építése az Euratom szerződés szerint uniós cél, s mint ilyen, állami támogatásban részesíthető”. Az elemzés ugyanakkor leszögezi: az Euratom Szerződés vonatkozó passzusának elsődleges célja nem az európai atomenergia-termelés, hanem az annak biztosításához szükséges tudományos, innovációs és kutatási és fejlesztési (K+F) tevékenység kritikus tömegének megteremtése volt”, vagyis állami támogatással atomerőműveket nem, csupán a kutatóreaktoroktól a részecskegyorsítókig sokféle, a kutatás-fejlesztés infrastruktúrájához tartozó létesítménytípust lehet megvalósítani – ez volt egyébként mindeddig az egységes európai álláspont. „Egy új, orosz technológiára és orosz tudományos háttérre támaszkodó atomerőmű felépítése az EU területén csak a Bizottság egyoldalú, atomenergiapárti jogértelmezésével minősíthető közös európai célnak” - szögezte le az elemzés.
A bizottsági döntés egyik leggyengébb pontja, hogy az állami támogatást azzal a feltétellel engedélyezte: Paks 2 a tervezett idő- és költségkereten belül épül meg – majd kimondta: „A Bizottság megállapította, hogy mivel ez lesz az egyik első VVER III+ reaktor a világon, és a Roszatom külföldi megrendelései átlagosan 2 évet késnek, illetve, hogy a beruházás jelentős részét a közbeszerzési szabályoknak megfelelően kell végrehajtani, jelentős csúszásra kell számítani a befejezést és a piacra termelés beindulását illetően”. Ezt az ellentmondást azóta sem sikerült feloldani. A másik feltűnő hiba annak deklarálása, hogy az atomerőmű – amely, mint fentebb láttuk, állami támogatás nélkül, piaci alapon sosem épülne meg – nem lesz piactorzító hatású. Egy harmadik jelentős hiányosság, hogy a Bizottság a megtérülési számításoknál elfogadta Paks 2 majdani 90 százalékos átlagos kapacitás-kihasználást, miközben maga is kételyeket fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a Duna vizére támaszkodó friss vizes hűtés az év minden szakában, minden vízállás mellett lehetővé tesz-e ilyen magas fokú kihasználást a környezetvédelmi szabályok betartása (a Duna túlzott hőterhelésének kiküszöbölése) mellett.
Jávor a Facebook-on annyi kommentárt fűzött az elemzéshez: „a paksi bővítés uniós jóváhagyása politikai döntés volt, aminek jogi alapjai alaposan megkérdőjelezhetőek” - azt viszont egyelőre nem tudni, Ausztria meglépi-e a tavalyi kormányváltás előtt beígért lépést, vagyis a bírósághoz fordulást.
