Művészjáradékot kaphat élete végéig minden 65. évét betöltött, korábban magas elismerésben (pl. Kossuth-díj, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze, Jászai Mari-díj) részesült művész. A pénz nem jár automatikusan, kérelmezni kell a Magyar Művészeti Akadémiától (MMA). A havi juttatás a nyugdíjminimum 4,25-szöröse, azaz havi 121 ezer forint. Az nem igényelheti, aki kap más, művészeti tevékenységhez kapcsolódó járadékot, azaz pl. az MMA tagja.
A járadékra jogosult, de az MMA-val szemben kritikus, pénzben korántsem fürdő értelmiségieket most az foglalkoztatja, lehet-e igényelni a művészjáradékot morális veszteség nélkül? A vitát Radnóti Sándor esztéta indította el az Élet és Irodalomban, aki kérelmezni fogja a járadékot. Szerinte a törvény nem diszkriminatív, mert mindegy, ki kitől és mikor kapta az adott elismerést, az MMA-nak pedig végrehajtó szerepe van, nem dönt arról, kinek ad pénzt. Írását azzal zárja: “azt persze ki-ki eldöntheti, hogy a pénzt élete megkönnyítésére vagy a Soros-terv előmozdítására használja.” A Facebookon erre reagált Hajdu István, a Balkon Kortárs Művészeti folyóirat főszerkesztője, aki ellenzi a járadék kérelmezését. Legfőbb kifogása, hogy az MMA egy “újabb, a megkerülhetetlenségének jelzésére alkalmas szerepet kap,” pedig a feladatot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság is elláthatná. A poszt alatt megosztott vita alakult ki és a Népszava is megkereste Radnóti Sándort és Hajdu Istvánt további kérdésekkel.
“Vannak helyzetek, amelyben nem lehet jól dönteni. Ilyen a művészjáradék kérdése, amely egy helyes elveken alapuló és régóta szükséges válasz a művészek gyakori öregkori elszegényedésének enyhítésére, s amelyet ugyanakkor a szabályozás a Magyar Művészeti Akadémiával való kapcsolatfelvétel, "kérelmezés" feltételéhez köt.” közölte Radnóti, aki szerint “a törvényalkotó hátsó szándékának felismerése a legitimáció ellen hat, amennyiben leleplezi ezt a szándékot, és azt is tisztázza, hogy az MMA minden látszat ellenére ebben a kérdésben csak egy beiktatott bürokratikus intézmény.” Cikkének végével kapcsolatban közölte: “arra utaltam, hogy mindenkinek, aki jogosult, rossz lelkiismeret és szégyenérzet nélkül föl kellene vennie a járadékot, de - mint más jövedelmekkel is szokás - aki jómódú, aki számára ez az összeg jelentéktelen, az fordíthatja valamilyen nemes célra, például a gyalázatos rágalom-ostrom alatt álló civilszervezetek támogatására.“ A facebookos kommentek között megjelent az a vélemény is, hogy az MMA-t tagságot kérve belülről is lehetne bomlasztani. Radnóti elmondta, “az MMA belülről való bomlasztását, amely valóban a kommunista párttagságot kérelmezők szokvány-ideológiáját idézi, agyrémnek tartom. Hogy lehet felvételt kérelmezni oda, ahol a volt elnök sajnálatosnak nevezte, hogy Konrád Györgyöt külföldön magyar írónak tartják? Az MMA egykor komolytalan baráti egyesületként indult, amelyet valamiféle frusztráció, bosszúvágy, kirekesztettség-érzés és hasonlók cementeztek össze.” Hozzátette: “Az MMA-t az alaptörvény legalizálta, tehát törvényesen működik. Ugyanakkor legitimációs deficittel küszködik: akadémikusai között kevés a jelentékeny művész, és a jelentékeny magyar művészek többségének nincs kapcsolata az MMA-val. Az MMA "kutatóintézetei" túlnyomórészt dilettáns dolgokkal foglalkoznak, és hihetetlen luxussal publikálnak szamárságokat.”
Hajdu Istvánt arról kérdeztük, mit szól ahhoz, hogy a felvett járadékot civil szervezeteknek utalják tovább? “Elképesztő naivitásnak (vagy még cinikusabbnak) tartom az ötletet. Egyrészt lélektanilag: ha már valaki eljut odáig, hogy vagy szükségből, vagy a talált pénz felett érzett örömből kérelmezi, majd felveszi a járadékot, még töprengjen is azon, hogy kinek, hogyan, esetleg milyen bontásban utalja tovább az összeget? De ha már felmerült ez az ötlet, akkor Radnóti miért nem arra szólít fel, hogy a kérelmezők jelöljék meg, kinek a javára mondanak le a járadékról? Nevezzen-nevezzünk meg néhány - nem politikai és nem egyházi szervezet -, s a „járadékosok" nyilatkozzanak, miszerint egyenesen azokhoz utalja át az MMA az összeget, s tegyen erről jelentést. Ez a javaslat is naivan utópisztikus, de nyilvános szolidaritást, felelősségvállalást jelezhetne.” Rákérdeztünk arra is, ha egy folyóirat az NKA-nál pályázik pénzre, az mennyire jelenti a kulturális támogatásokat aránytalanul elosztó rendszer igazolását? Szerinte “a nem politikai és kereskedelmi reklámokból élő folyóiratok máshonnan nem tudnak támogatást szerezni, így kényszerűen legitimálnak egy szisztémát, melyet még nem sajátított ki egészen a NER. Az MMA támogatásának elfogadása azonban már nem csak legitimálás, hanem szoros együttműködés is.”
A dilemma több mint elméleti és nem is aprópénzről szól: sok művész él minimális nyugdíjból, mivel pályájuk során nem volt nyugdíjat biztosító állásuk, a művészeti elismerések többsége pedig egyszeri díjazással jár.
