New York;autizmus;Budapesti Fesztiválzenekar;

Az „évad legjobb koncertje” - A BFZ New Yorkban

Tizenkét óra alatt elkapkodták a jegyeket a Budapesti Fesztiválzenekar első autizmusbarát koncertjére New Yorkban. Az együttest másnap a teltházas Lincoln Center várta, majd történetükben szintén először Reykjavíkban léptek fel. A turné Athénban ért véget, a közönség mindenütt kitörő álló ovációval hálálta meg a koncerteket- informál közleményében a BFZ. 

A New York Times a „páratlan magyar erőket” várta a Lincoln Centerbe, mint napjaink „egyik legcsodálatosabb és legérdekesebb együttesét”. A Concertonet kritikusa, Frederick Kirshnit a koncert után így írt: „Húsz éve írok zenekritikákat New Yorkban, a cikkeim száma lassan ezer körül mozog, ám kevés olyan döbbenetes élményben volt részem, mint a legutóbbi, Fischer Iván-féle koncert.” Majd hozzátette: „Állítom, hogy ez volt az évad eddigi legjobb koncertje.” A lap másik kritikusa a hangverseny szólistáját, Várjon Dénes zongoraművészt méltatta: „Várjon sikeresen ötvözte a lendületességet a szabad frazeálással, a spontaneitással és a világos, tiszta artikulációval.”

A zenekar a New York-i koncerteket követően először lépett fel Reykjavík 2011-ben átadott, sokszorosan díjazott koncerttermében, a Harpában. Izlandon is „nem mindennapi eseményként” várták a magyar zenekar koncertjét.

A Fesztiválzenekar legközelebb február 4-én játszik a Müpával közös szervezésű zenei maratonján, melynek központjában idén Bernstein és az amerikai zene lesz.