Szita Károly ellen tüntettek Kaposváron

Publikálás dátuma
2018.01.23 19:17
Forrás: Együtt
Fotó: /

A kaposvári belvárosban, a Szivárvány Kultúrpalotába érkezők érdeklődve nézték a feliratot, mely mögött úgy kéttucatnyian tartották a magasba tábláikat. A bámészkodók közül néhányan beszólogattak az Együtt, a Kétfarkú Kutyapárt, a Jobbik és a Momentum tagjaiból, szimpatizánsaiból álló demonstráló csoportnak, mely kedd délutánra, a városnapi ünnepi közgyűlés elé időzítette a Szita Károly-ellenes tüntetést.

„Szégyelld magad, Szita Károly!” – tette egyértelművé a demonstráció lényegét a molinó, a tüntetők szerint ugyanis a somogyi megyeszékhely polgármestere szégyent hozott a városra és lakóira, amikor a közelmúltban a budapesti Bálnába hívott össze településvezetőket, akiket a menekültek és a civil szervezetek elleni közös fellépésre biztatott.

- Akkor is lenne mit szégyellnie Kaposvár kétes múltú polgármesterének, ha eltekintenénk kommunista állambiztonsági múltjától – mondta első felszólalóként a demonstráció szervezője, Kerepesi Tibor, az Együtt kaposvári képviselőjelöltje. – Csak a közelmúltból itt a városba tervezett gumiégető ügye, vagy az erdőszélre kiszállíttatott színházi hulladéké, hogy a dunántúli megyeszékhelyek közül egyedül Kaposvár szorult állami segélyre tavaly. Ebből is látszik, hogy Patyomkin-várost épített. A Bálnában azonban városvezetőből pártkatonává változott, ráadásul hazudott, hiszen kiderült, a kormány csak az elmúlt évben 1300 oltalmazottat fogadott be, három esztendő alatt pedig háromezret. A belügyminiszter pedig elismerte, nem tud róla, hogy Soros György vagy az általa támogatott civil szervezetek szerveznék a menekültek betelepítését.

Kerepesi Tibor szerint gyűlöletkeltés helyett Szita Károlynak Kaposvár problémáival kellene foglalkoznia, például valós gazdasági intézkedéseket kidolgoznia, hiszen erre kapott felhatalmazást a választóktól.

- Krakus ügynök már a kommunistákat is ugyanúgy kiszolgálta, mint Orbán Viktor rendszerét – jelentette ki Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke, aki szerint általános panasz Kaposváron, hogy a város helyben jár, nem véletlen, hogy az elmúlt években 15 ezren költöztek el a településről.

- Szégyelljék magukat! – kiabálta ekkor közbe a tüntetést végig hangosan kommentáló fél tucat nyugdíjas egyike. – Hazaárulók! Az ilyenek miatt csonkították meg az országot.

Amikor idáig ért, éppen elhangzott a demonstráció utolsó mondata: A sötétség nem tart örökké…

Sorosozó ünnepi beszéd
Szita Károly az ünnepi közgyűlésen elmondott beszédében is szóba hozta a menekültkérdést és Soros Györgyöt.
- Láthatjuk az almát körtének, a kiszipolyozót adakozónak, az inváziót menekültkérdésnek, miközben tudva tudjuk, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Ilyenkor fontos emlékezni az ősök bölcsességére: jobb megelőzni a bajt, mint utólag kétségbe esve menteni a menthetőt. Mert bizony, könnyen meglehet, hogy arra már nem lesz módunk – hangsúlyozta a városvezető.

2018.01.23 19:17

Le kell bontani a kétfarkúak buszmegállóját Felcsúton

Publikálás dátuma
2018.08.19 21:10

Fotó: /
Bejelentés érkezett – indokolt a Magyar Közút, amely rájött, hogy tőle nem kértek engedélyt a hiánypótló kampánybuszmegállóhoz.
Három napon belül el kell bontania a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak (MKKP) azt a buszmegállót, amelyet Felcsúton, a Fő utcán építettek az időközi polgármester-választás kampányában. Illetve buszmegálló korábban is volt, csak semmi nem védte a buszra várókat az időjárástól  ezt orvosolta Mészáros László polgármesterjelölt és csapata egy fából készült bódéval.  A Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek azonban sem humorérzéke nincs, sem a felcsútiakra nem gondol. Egy, Kovács Gergő pártelnöknek címzett levélben azt írják: bejelentés érkezett hozzájuk az építményről, ők pedig megállapították, hogy tőlük annak elhelyezésére nem kértek, így nem is kaphattak engedélyt. Valahonnan azt is tudják, hogy az MKKP „helyezte el” az építményt a söröző előtt, ezért fordultak hozzájuk a felszólítással.  A kutyapárt azt közölte a Facebook-oldalán: „Először azért még megkérdezzük a felcsútiakat, hogy kell-e nekik. Aztán ha nem, akkor lehet pályázni: Melyik városnak kell buszmegálló?”
2018.08.19 21:10

EU-s kikötőkbe vinné a tengerből mentett menekülteket az olasz miniszter

Publikálás dátuma
2018.08.19 18:32
A Diciotti egy korábbi képen, Trapani kikötőjében
Fotó: AFP/ Alessandro FUCARINI
Négy napja vesztegel 177 ember egy olasz hajón. A római kormány nem engedi kikötni őket, inkább Máltára irányítaná. A máltaiak szerint viszont olasz kikötőbe kell érniük. Az olaszok ragaszkodnak a menedékkérők szétosztásához, Matteo Salvini pedig inkább visszavinné őket Líbiába,
Az EU-tagállamok kikötőinek megnyitására szólított fel Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter vasárnap, hogy így osszák szét az olasz felségvizeken, Lampedusa szigete mellett négy napja veszteglő 177 menedékkérőt, akiket az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója vette fedélzetére Málta közelében. Bár a menedékkérők egy olasz hajó fedélzetén vannak, azt a római kormány ismét nem engedi kikötni. Toninelli, az Öt Csillag Mozgalom olasz kormánypárt politikusa közösségi oldalán azt írta: Olaszország ismét életeket mentett, miközben Málta „minősíthetetlen magatartást tanúsított”, amiért az EU-nak szankciókkal kellene sújtania. A miniszter, aki az olasz kikötők felett is rendelkezik, azt akarja: „az EU cselekedjen és nyissa meg kikötőit a szolidaritás előtt, máskülönben létezése értelmetlen”. Toninelli szerint a menedékkérőket ismét szét kellene osztani az EU-tagállamok között, ahogyan ez június óta már több alkalommal megtörtént, mióta az új római kormány megtagadja a menedékkérőket szállító hajók kikötését. Korábban Spanyolország, Franciaország, Németország is ötven-ötven embert vett át az olaszországi vizekre érkezők közül. A Diciotti július közepén 67 embert vett át a Vos Thalassa olasz teherhajóról. Akkor Matteo Salvini olasz belügyminiszter megtagadta, hogy a menedékkérőket az olasz parti őrség hajója Olaszországban tegye partra. Végül az olasz államfő, Sergio Mattarella engedélyezte, hogy kiszállhassanak. Salvini most szintén egy bejegyzéssel kapcsolódott be a vitába: „Európa vagy úgy dönt, komolyan segíti Olaszországot, vagy kénytelenek leszünk azt tenni, ami végleg megtöri az embercsempészek üzletét. Vagyis visszakísérjük líbiai kikötőbe a tengeren talált embereket.” Michael Farrugia máltai belügyminiszter  a Twitteren: szerinte az olasz kormány mentésként tünteti fel a 177 migráns fedélzetre vételét, miközben ez nem számított mentési műveletnek, ezért az olasz parti őrségnek a nemzetközi konvenciók értelmében az olasz Lampedusára kell vinnie a csoportot. 
2018.08.19 18:32